Mindenkinek van egy álma, esetleg hobbija, netán rögeszméje. A minap az egyik helyi honatya „nem kampánytémában” hívott össze sajtótájékoztatót, és mint kiderült, tényleg nem kampányról volt szó.
Mindenkinek van egy álma, esetleg hobbija, netán rögeszméje. A minap az egyik helyi honatya „nem kampánytémában” hívott össze sajtótájékoztatót, és mint kiderült, tényleg nem kampányról volt szó. Pontosabban nem az aktuális elnökválasztási kampányról. Mert lényegében mégiscsak kampány volt az egész, olyan kampány, amelyet évek óta megszállottan folytat az illető, még abból az időből, amikor ő volt a kormány helytartója a megyében. Mintha ez lenne a hobbija. Ez a kampány pedig, bizonyára kitalálták, a magyar grófok „állítólagos” leszármazottai által „törvénytelenül, a román állam kárára” visszaszolgáltatott erdőkről szólt.
A legutóbbi sajtótájékoztatónak is ez volt a fő témája: a honatya szerint „a visszaszolgáltatások maffiája egy asztalnál ül az igazságszolgáltatással és a kormánnyal”. Ezúttal azonban „elégtétellel” nyugtázta, hogy az igazságszolgáltatás és az illetékes állami intézmények „kezdik tenni a dolgukat az illegális visszaszolgáltatások, egyes politikusok és magisztrátusok cinkos összejátszásával elkövetett lopás, rablás” ügyében. Immár sokadik alkalommal újból felidézte azt az időt, amikor elfoglalta a prefektusi széket, és azonnal belevetette magát az igazságszolgáltatással „az állam vagyonának védelmében” folytatott
„nehéz csatába”. Muszáj volt, ugyanis Maros megye erdeinek több mint 70 százalékát követelték vissza főleg „a magyar nemesek leszármazottai”, akik annak idején megszerezték a területeket, majd, bár arannyal „kártalanította” őket a román állam – ennek összértéke a honatya szerint több mint hárommilliárd euró –, maguknak követelték, és vissza is kapták az erdők nagy részét. Azt is elmondta, hogy a második világháború után, amikor „behúzott farokkal hagyták el Romániát”, magukkal vitték a levéltárak dokumentumait, hogy „elleplezzék a törvénytelenségeiket és aljasságaikat”. Majd megjelentek az örökösök, akik „megfeledkeztek” a kártérítésekről, és követelték állítólagos jussukat, „a mohó erdészeti igazgatóságok, politikusok, ügyvédek és bírák cinkos közrejátszásával”.
Ezért ő maga prefektusi megbízatása idején „fel-jelentéseket és bizonyítékokat” küldött az ügyészségnek és a többi állami intézménynek, segítségüket kérve az erdőrablás magakadályozásában. Ám amikor látta, hogy a korábbi kormánybiztosok sorban veszítették el a pereket a megyei törvényszéken, kénytelen volt azok áthelyezését kérni Prahovára és Botoşani-ba, ahol meg is nyerte azokat. Így szerzett vissza több mint hatvanezer hektár erdőt. Sőt, azt is kiderítette katonai levéltárakból és a CNSAS archívumából, hogy Bánffy László földbirtokos tulajdonát, akinek a nevében követelték a legfontosabb területeket, nem elállamosították, hanem egy végleges bírósági ítélet nyomán, a „horthysta megszállás” idején folytatott
„Románia- és Erdély-ellenes” tevékenysége miatt elkobozták. A hévvel tálalt expozé kísértetiesen emlékeztetett a volt kolozsvári bíró szavaira, aki tavaly szó szerint ezeket mondta el a magyar nemesek „törvénytelenségeiről”, és ezt szajkózza az elnökválasztási kampányban.
Visszatérve honatyánkhoz: boldog, hogy a PSD legbefolyásosabb korifeusai nyakán szorulni kezdett a hurok, de parlamenti bizottság felállítását fogja kérni, hogy terjesszék ki a vizsgálatot Maros megyére is. Ezzel bizonyára örömet szerez majd az Ellopott Erdély Fórumnak is, amelynek természetesen ő maga is tagja. Lám, milyen kevés kell a boldogsághoz!
