Mezőbánd

Alpolgármesteri számvetés 

Ivóvíz, aszfalt, művelődési ház 

A mezőségi nagyközség, Mezőbánd 6500 körüli lakosságát 30 százalék körüli arányban három nemzetiség tagjai, románok, magyarok és romák alkotják, a tanintézmények diákságának több mint fele viszont roma nemzetiségű. Az RMDSZ színeiben Horváth Árpád két mandátumon át töltötte be az alpolgármesteri tisztségét, a jövőben tanácsosként tevékenykedik tovább.

– Közismerten eredményes önkormányzati tisztségviselőként mire a legbüszkébb mindabból, amit az elmúlt évek során sikerült megvalósítani? – tettük fel a napokban a kérdést. 

Válaszként először is a polgármesteri hivatal és a művelődési ház épületét említette, ami a község központjában másfél méteres gazban évekig pirosban állt. Sok utánajárással sikerült befejezni, és a személyzetnek megfelelő munkakörülményeket teremteni. Hozzátette, hogy a korábbi székhelyet orvosi rendelővé alakítják, a kivitelezésre most folyik a versenytárgyalás. Szintén egy félbemaradt projekt az ülepítőállomás befejezése. 

Megbízatása idején 30 kilométernyi aszfaltút készült el a község területén, ottjártunkkor a kopóréteget terítették le az utolsó két kilométeren, így Mezőbándon mindössze két kicsi utcácska maradt aszfaltburkolat nélkül. Az aszfaltozással párhuzamosan hat kilométernyi járdát és több mint 600 hidat építettek a kapubejáratokhoz. 

A községközpontot összekötötték a hozzá tartozó falvakkal, így például Mezőmadarassal is, ahol régen vártak erre. Bánd mindhárom roma telepére aszfaltút vezet, és kiépült az ivóvíz-, a községközpontban pedig a szennyvízhálózat is.

– Korszerű ülepítő állomásunk van, ami az elképzelések szerint még a szomszédos Gerebenest is el tudja majd látni. A vízüzemtől a fővezetéken óránként maximálisan jövő 35 köbméter (24 óra alatt 950-1000) ivóvíz eddig elegendő volt, körülbelül egy-másfél nyári hónap jelentett kivételt, amikor a kutakban is megfogyatkozik a víz, ami nagy nehézséget jelent a sok állattartó gazdának. Ez önmagában mégsem lenne probléma, de aggodalomra ad okot, hogy Mezőpanit község megnyerte a pályázatot vízhálózatának bővítésére Csittszentivánon és Mezőbergenyében, holott a meglévő fővezeték vízhozamát nem lehet tovább növelni. Így Bándnak kevesebb ivóvíz jut majd, ha megvalósul a bővítés – mondta Horváth Árpád. 

– Bár a megelőző vezetőség kezdte el a pályázást, a mi mandátumunk alatt valósult meg a helyi iskola épületének bővítése egy új szinttel. 

Kezdeményezésemre sok lelkes támogató, valamint a polgármester hozzájárulásával, közös összefogással sikerült szépen felújítani a már nagyon rossz állapotban lévő gyülekezeti otthont, amely a magyar közösség népszerű művelődési eseményeinek színhelye azóta is. (Erről lapunk hasábjain részletesen is beszámoltunk. A község központjának szépítése érdekében folyik a tömbházak felújítása, ottjártunkkor az épületek fedélzetén dolgoztak.)

– Az elmondottakon kívül Szálteleken elkészült egy épület a közösségi események megtartására. Egyik mozgatórugója voltam annak is, hogy református templomot építsünk a fakeretes harangláb mellé. A faluból származó Fehér család adta a pénzt a tetőcserépre, a bergenyeiek sokat dolgoztak. Van aszfaltút, rövidesen kiépül a vízhálózat, és van egy református templom is, így családok telepedhetnek meg, és választhatják lakhelyül Szálteleket – számolt be nagyvonalakban arról, ami két mandátum idején megvalósult, és aggodalmairól is említést tett a leköszönő alpolgármester. 

Rámás csizmák és tánccipők mestere 

Csoda születik 

Köves út végén takaros udvar, ház és kicsi cipészműhely, tele a mesterség minden szerszámával. Használatuk során csoda születik: igazi keményszárú fekete és piros rámás csizmák, tánccipők, amelyekben szaporodó néptáncegyütteseink tagjai ropják a csárdást. A jó minőségű bőrből készült tetszetős lábbelik Mezőbándról sok országba, még az óceánon túlra is eljutnak, hiszen a mester a messze földön viselt hagyományos lábbeliket fényképes magyarázatok alapján is el tudja készíteni. 

Tankó Imre csizmadiamesterrel pályafutásáról, a szép és tartós lábbelik születéséről beszélgettünk.

56 éves, Segesváron született, csángó származású szülők gyermekeként, édesapja Bükkhavasról, édesanyja Hidegségből eredt. A feleségét követte Mezőbándra, ahol 1996 óta élnek. 

1985-87 között, amikor még nyolc cipészműhely működött a városban, Segesváron inaskodott, három hónapig Székelyudvarhelyen az UCECOM szövetkezetnél tanult. 1987 februárjában Marosvásárhelyen az egykori Unitatea cipészszövetkezetnél tett szakvizsgát, közel tízes jeggyel. 

– Miért választotta ezt a közelmúltban kicsit lenézett szakmát, amelyet manapság mesterfokon lehet művelni, ahogy azt saját példájával bizonyítja?

– A múlt rendszerben más világ volt, a nehézségek rávittek, hogy minél hamarabb pénzt tudjak keresni, bár lett volna más választási lehetőségem is. Úgy „mentem neki” ennek a szakmának, hogy meg kellett javítani a cipőmet, és elvittem cipész ismerőseimhez, de egyikük azt mondta, hogy üljek csak le, majd ő irányít. Tizedik osztályos voltam, nekifogtam, és sikerült. Annyira megtetszett a szakma, hogy szeptemberben beiratkoztam inasnak. 1987-től 2000-ig folytattam a mesterséget, de abba kellett hagynom, mert bejöttek a kínai és török árucikkek, és leesett a cipők ára. Dolgoztam asztalosként (arra is van szakképesítésem), voltam építkezésben segédmunkás, és kamionsofőr is minden kategóriában. 

2012-től 2016 -ig Németországban dolgoztam, egy családhoz szegődtem el mezőgazdasági munkára. Utána hazajöttem, és azt mondtam: ha egy napra csak egy darab kenyerem és egy fej hagymám lesz, akkor sem megyek többé külföldre dolgozni. 2017-ben műhelyt nyitottam, de 2018-ban be is kellett volna zárni, annyira nem ment. 

Fazakas János (Fazi) hozott helyzetbe, mondván, hogy neki kell fogjak, meg kell próbáljam, mert a madarasiaknak, ahol táncot oktatott, keményszárú csizma kell. Ideadta az övét modellnek, én pedig öt méter bőrt összefaricskáltam, amíg elkészült az első csizma, amit ma is őrzök – válaszolja és mutatja is. 

– Említette, hogy a munkái, a karaktercipők, a keményszárú csizmák Kanadától Japánig sok országba eljutottak, New Yorkba például egy piros csizma, Németországba egy szász csizma utazott. Olyan messziről hogyan találják meg itt, Mezőbánd szélén?

– Nem tudom, csak csörög a telefon, és mondják, hogy mit szeretnének, szájról szájra terjed a híre a műhelynek. 

Egy pár keményszárú csizma öt nap alatt készül el. Kell ennyi idő, hogy a bőr kiszáradjon, megkapja a formáját, így közben más munkát is el lehet végezni. 

– Mennyibe kerülnek a hozzávalók? 

– A talpbőr és talpbetét kilója a legdrágább, a bélés olcsóbb bárány-, juh-, kecske- vagy marhabőrből készül, ez utóbbit használom leginkább. A bőrt Kolozsvárról szerzem be, ahova külföldről hozzák. Faszeget az Egyesült Államokból, Németországból – mutat egy bakancsot, amelyet hosszú évekig viselhet a gazdája.

– Melyik a legjobb, legszebb pillanat ebben a mesterségben?

– Amikor elkészül egy pár lábbeli. Alaposan átvizsgálom, és ha nem vagyok megelégedve, vagy a tulajdonosa úgy érzi, hogy nem talál, megpróbálom kijavítani. A telefonon a kamera segítségével levett méret után is készülhet tökéletes csizma. Külföldről egyet sem kaptam vissza, itthon 20–30-ból egynél előfordult, hogy nem talált, és újat kellett készítsek. A méret levétele nagyon pontos kell legyen, nem mindegy az sem, hogyan tartja a ceruzát az, aki a méretet veszi.

Minden méretre van kaptafa, amelyeket rendelésre Temesváron a Fioretti olasz cégnél gyártanak.

– Alakul-e a láb után ez a típusú keményszárú csizma? Úgy látom, hogy a gyermekméret puhább bőrből készül.

– A szárat, amikor speciális vászon és ragasztó használatával megkeményedik, az eredeti csiriz hiányában nem lehet tovább nyújtani, a csizma csak a lábfejnél a kaptafán nyújtható még. A boka fölötti buggyanó részt csak bőrből készítem, mert kihasadhat a bélés, ha van benne. Megjártam a vékonyabb bőrrel is, de jelenleg vastagabb és puhább bőrt használok. Bőrcsizmának bőrből rakom a sarkát is, de van készen is sarok, amelynek kialakítom az ívét, mert a kész sarok egyenes. 

– Milyen cipőt hord a cipészmester?

– Bolti, vett cipőt. A félcipőmet Németországban vásároltam még új korában, amikor ott dolgoztam. A csizmámat elvitték Magyarországra. Nehéz volt az utat kitaposni, de mostanában megrendelés van bőven, és érzem, hogy jó vágányon vagyok. A gyermekeim (egy 34 éves lányom, egy 29 és egy 19 éves fiam van) értenek hozzá, de nem akarják folytatni a mesterséget.

Beszélgetésünk végéhez közeledve piros és bordó csizmát, férfi csángó bakancsot, női piros tánccipőt mutat fényképről, és egy rózsaszínű karaktercipőt is megcsodálunk. 

Elárulja, hogy volt nagyon nehéz időszak az életében, de sikerült túltennie magát rajta, és jelenleg az a legfőbb gondja, hogy amikor eljön az idő, kinek adja át azt a hozzáértést, amit egy életen át megszerzett, kialakított. Abban bízik, hogy van egy érdeklődő személy, aki talán a tanítványává szegődik, és a fonott szélű rámás csizmák készítése Mezőbándon nem szakad meg. 

Közel ezer diák 

Több száz ösztöndíjkérvény

A Mezőbándi Szakiskolának a bölcsődétől a mezőgazdasági (mezei munkás) szakképzést nyújtó osztályokkal bezárólag 952 tanulója van – tájékoztat Dulan Robert Ionuţ testnevelő tanár, az iskola igazgatója, aki, bár kihívásnak tartja, két éve vállalta a tisztséget. Hatodik évi tanügyi pályafutása előtt sikeres konstancai sportolóként, majd külföldi iskolákban tevékenykedett. 

A bándi központi iskolához tartozik egy bölcsődei csoport, a különálló épületbe járó óvodai csoportok, valamint a községközpontban és a hozzá tartozó falvakban működő általános iskolai, valamint a szakiskolai osztályok. A központi iskolában minden évfolyamon van egy-egy magyar tannyelvű osztály, a román tagozaton három ötödik, két hatodik, két hetedik és két nyolcadik. 

Érdeklődésünkre a továbbiakban hozzáteszi, hogy az alsó tagozat román tannyelvű osztályaiban a tanulók 80 százaléka roma nemzetiségű. Második és harmadik osztálytól sokan ismétlőre maradnak, az iskolaelhagyás ötödik, hatodik osztálytól kezdődik nagyobb mértékben. 

A nyolcadik osztályok végzettjei közül a cikluszáró megmérettetésen sikeresen vizsgázók 95 százaléka jó hírű vásárhelyi iskolákban tanul tovább, a többiek a helyben működő szakosztályokban. 

Ottjártunkkor nagy munkában találtuk az igazgatót, hiszen több száz  ösztöndíjkérvény okiratait kellett előkészíteni és tisztázni, ami a különleges és bonyolult családi helyzetek miatt nagy erőfeszítést jelentett. 

Tervekből nincs hiány. A tetőtér beépítésén kívül folyik az iskolaépületek korszerűsítése, az új bútorzattal, okostáblával, digitális eszközökkel való felszerelésére kiírt pályázatok elbírálása, és a sportpálya is felújításra szorul. 

A bándi iskola bekerült a melegebéd-programba, ennek keretében tartalmas élelmiszercsomagot kapnak a diákok. 

Bartha Mária a magyar tagozatért felelős aligazgatónő. Amint elmondja, óvodától a nyolcadik osztályig 178 gyermek tanul magyar nyelven. Az iskolában kilenc magyar tannyelvű osztály van, öt elemi és négy az általános iskola felső tagozatán. Jelenleg az első osztályt tanítja, ahova véleménye szerint 20 ügyes gyerek jár. A harmadik osztályban 22, a másik kettőben 20-20 alatt van a tanulók száma. A roma lakosság köréből általában a faluban élők íratják a magyar tagozatra a gyermekeiket, a telepeken élő családok a román tagozatot választják. 

– Az ötödik osztályunk jó csapat, ahogy a hatodik is, a hetedik viszont egy kicsit gyengébb összetételű. A jelenlegi nyolcadik osztály erősebb, mint a tavalyi végzősöké, egyik kislány végig színtízes tanuló. 

A 14 diákból álló végzős osztályunkból minden diák részt vett a nyári képességvizsgán, a legnagyobb általános 7,70 volt. Ennek ellenére, egy roma fiú kivételével, aki az autószerelői szakképzést választotta, a többiek elméleti vagy szakközépiskolába iratkoztak (református, katolikus, sport, pedagógiai, Elektromaros…). Hogy megbírják-e vagy sem, ez a jövő titka, de reméljük, hogy sikerül megállni a helyüket – nyilatkozta az aligazgatónő.