2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Metróbaleset Moszkvában 19 áldozattal

  • 2014-07-15 15:27:00

Már 19-re emelkedett a keddi moszkvai metróbaleset halálos áldozatainak száma – jelentette be Alekszandr Gavrilov, a moszkvai katasztrófavédelem helyettes vezetője.

Már 19-re emelkedett a keddi moszkvai metróbaleset halálos áldozatainak száma – jelentette be Alekszandr Gavrilov, a moszkvai katasztrófavédelem helyettes vezetője.
 
Korábban Pjotr Birjukov moszkvai főpolgármester-helyettes azt közölte, hogy 15 ember vesztette életét. Korábban öt halottról tudtak. A főpolgármester-helyettes hozzátette, hogy az előző hírekkel ellentétben a metrószerelvény vezetője túlélte a szerencsétlenséget.
A Rosszija 24 állami hírtelevízió tudósítója arról számolt be, hogy a mentőegységek a szétroncsolódott metrókocsiban 12 embert láttak, akik már nem mutattak életjelet. Őket még nem tudták kiemelni. A halálos áldozatok az első kocsiban utaztak.
A súlyos baleset közép-európai idő szerint reggel hét óra körül történt a moszkvai metró Arbatszko-Pokrovszkaja nevű, keletről északnyugatra vezető vonalán, a Park Pobedi és a Szlavjanszkij bulvar nevű állomások között. A szerelvény három vagonja siklott ki, közülük egy súlyosan megrongálódott. A hírtévé felvételei szerint olyannyira, hogy ezért nem tudják kiemelni a halottakat. A szerencsétlenség következményeinek felszámolása is több órát vesz még igénybe, és a szakemberek nem tudják megmondani, hogy a közlekedést mikor tudják helyreállítani ezen a metróvonalon.
Georgij Goluhovnak, a moszkvai főpolgármesteri hivatal egészségügyi főosztályvezetőjének közlése szerint 123 sérült utast vittek kórházba, akiknek fele súlyos állapotban van. A balesetet követően eddig 161 ember fordult orvosi segítségért. Az utasok egy része saját lábán hagyta el a metrót, de sokukat csak a katasztrófavédelem mentőegységei tudták a felszínre hozni.
A Rosszija 24 állami hírtévé tudósítása szerint csak a Szklifoszovszkij sürgősségi kórházban 9 kritikus állapotú sérült életéért küzdenek az orvosok. Összesen 14 kórházat vontak be a szerencsétlenség áldozatainak ellátásába.
Az előzetes adatok szerint a sérültek és a halottak között nincs gyermek.
A rendkívüli helyzetek minisztériumának már tíz helikoptere és a különböző mentőegységek 450 embere vesz részt a mentésben. Moszkvában évek óta nem volt példa ilyen súlyos metróbalesetre, bár március 21-én ugyanezen a vonalon a Scsolkovszkaja és a Partyizanszkaja nevű állomások között körülbelül 600 utast kellett kimenteni, amikor a metrószakaszt elöntötte a víz. A balesetben az orosz fővárosi csatornázási művek egy munkatársa meghalt.
Két éve, 2012. június 5-én Moszkva központjában, a Bibliotyeka imenyi Lenyina és az Ohotnij rjad nevű metróállomások közötti szakaszon kigyulladt egy elektromos kábel. Az ott keletkezett füst miatt 4500 utast kellett kimenteni, több mint 50-en szenvedtek füstmérgezést és egyéb sérüléseket.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató