Menteni, majd visszaengedni a természetbe

Míg a házikedvenceink, a haszonállatok jó része sérülés esetén rövid időn belül eljut az állatorvos rendelőjébe, ahol szakszerű segítséget kap, a természetes élőhelyükről egyre inkább kiszorított, sérült vadállatok, vadmadarak számára alig van esély arra, hogy gyógyító kezekbe kerüljenek. Ki menti meg őket? Milyen életesélyei vannak egy elgázolt, sérült őznek, sünnek, elárvult medvebocsnak, törött szárnyú madárnak, fagyott feketerigónak? E kérdésekről beszélgettünk dr. Borka-Vitális Leventével, a Wet’s4Wild Romania Egyesület elnökével. 

 

December végén közösségi oldalon osztották meg a hírt a Marosba fagyott hattyúkról. A véres tollazatú madár látványa szívszorító volt, sokan reménykedtek, hogy a jeges vízből kimentett fehér hattyú életben marad. A madarakat észlelő személy a Wet’s4Wild Romania Egyesületet értesítette. Sajnos, mire a segítség megérkezett, az egyik madár elpusztult, a másikat próbálták menteni, azonban ez a befagyott folyófelszín miatt nem volt könnyű. „A telefonáló szerzett egy gumicsónakot, de beszakadt alatta a vékony jégpáncél. A parttól mintegy 15 méterre levő hattyúhoz 40 percig törtük kisbaltával a jeget, míg sikerült kimenteni. Egyik lába és a szárnya volt befagyva a jégbe, ahogy közeledtünk, bepánikolt, a befagyott szárnyát kitörte a jégből, emiatt lett véres a tollazata. A rendelőben elláttuk melegített perfúziókkal, gyógyszerekkel, három napig ragyogóan elvolt, aztán sajnos valami ok folytán – amit pillanatnyilag még nem tudunk, de a boncolás majd, reméljük, kideríti – kimúlt ez a madár is” – tudtuk meg a Wets4Wild Egyesület elnökétől.

 

  – Két állatorvos-kollégámmal, Köbölkuti Loránddal, valamint Szilágyi Csongorral három évvel ezelőtt alakítottuk meg az egyesületet. Célunk az volt, hogy a sérült vadállatokon segítsünk, ezeket megpróbáljuk meggyógyítani és lehetőség szerint visszaengedni őket a természetbe. Engem tulajdonképpen a természetvédelemmel és vadmadárvédelemmel foglalkozó Milvus Csoport 

„rángatott bele” ebbe a munkába, és ezért örök hálám nekik! 

 – Hogyan kerülnek az egyesülethez a sérült állatok? 

 – Tevékenységünk nem fajfüggő. Bármilyen vadállatról legyen szó, vállaljuk és próbáljuk kezelni. Az állatok nagy része lakossági bejelentés alapján kerül hozzánk. Az emberek, ha találnak egy sérült állatot, utánanéznek, hogy ki tudna segíteni rajta, interneten nagy valószínűséggel megtalálnak, illetve személyes kapcsolatokon keresztül is kaptunk sérült vadakat. A sérült madarak legtöbbször a Milvus csoporton keresztül jutnak el hozzánk. A tavalyi statisztikánk alapján azt mondhatom, hogy a nálunk kezelt állatok mintegy 40 százalékát sikerült elengedhetővé tennünk. Ez az arány megegyezik más hasonló profilú külföldi egyesületek mutatóival. 

 – A fajonkénti különbözőségek mennyire számítanak a mentésnél, gyógyításnál?

 – Számunkra az egyik legjobb pacientúrát azok a fajok jelentik, amelyek jól tűrik a stresszt. Például a ragadozó madarak jól viselik a fogságot, a kezeléssel, rehabilitációval járó stresszt, az énekesmadarak ezzel szemben nagyon hálátlan páciensek. Számunkra nagyon kedves páciens a gólya, ezek a madarak a sérülést követően nagyon hamar bekerülnek hozzánk, az emberek ha sérült gólyát látnak, találnak, rögtön próbálnak keresni valakit, aki tud rajtuk segíteni. Ugyanez nem mondható el a ragadozó állatokról, ragadozó madarakról. Az is szempont tehát, hogy milyen a fajnak a szociális elfogadottsága, milyen az „imidzse”.

 – Kevés állatorvos foglalkozik vadállatok kezelésével, rehabilitációjával. Külön szakértelmet igényel az állatgyógyászat e része? 

 – Természetesen a vadállatok kezelése, gyógyítása külön ismereteket igényel. Romániában sajnos vadállat-szakorvosi képzés nem létezik. Mi nem vagyunk szakorvosok, hobbiszinten űzzük ezt a részét az állatgyógyászatnak. Az ehhez szükséges ismereteket úgy kell összeszedni, mint bármely hobbi esetén. Az internet világában ez nem túl nehéz, ugyanakkor vannak külföldi kapcsolataink, kollégáink, akik tanácsokkal szoktak segíteni, akár műtéti technikákat is bemutatnak. A tudáson kívül ez hozzáállás kérdése is: ha akarsz segíteni egy állaton, ha nem is tudod, milyen formában lehet, utánanézel. Számunkra elsődleges a gyógyítás, viszont, hogy ez sikeres legyen, feltételezi a rehabilitációt is. Ebben nagy segítségünkre van a Milvus csoport, amely nemcsak madarakkal, emlősökkel is foglalkozik. A két egyesület kiegészíti egymást, hiszen mi a gyógyászattal, ők inkább a rehabilitációval foglalkoznak, ez utóbbihoz inkább biológus szakemberek kellenek, és ők ebben profik. A vadállatok gyógyítása azért is nehezebb, mert általában úgy kerül hozzánk egy vadállat, hogy abszolút semmi háttér-információ nincs róla. Ezzel szemben egy átlagos gazda behozza a rendelőbe a kutyáját, macskáját, és a kór-ismézés szempontjából nagyon értékes információkkal szolgál róla: mi történt, mit vett észre, mióta és hogyan változott az állat viselkedése, milyen tüneteket észlelt – ami nagyban megkönnyíti a diagnózis felállítását. A vadállatoknál általában csak a klinikai vizsgálatra kell hagyatkoznunk. A mentésnél fontos az időfaktor, hogy a sérülést követően milyen gyorsan jut el hozzánk az állat. 

 – A hazai törvénykezés mennyiben segíti a munkájukat? 

 – A mi munkánkat kimondottan nem segíti, de különösebben nem is gátolja, mert erre vonatkozó törvények – a vadállattartással, a vadállatok áttelepítésével kapcsolatos előírásokon kívül – nincsenek. Fontos tudni, hogy civil személynek tilos vadállatot tartania, ezért bírság, esetenként börtönbüntetés jár. 

 – Együttműködnek-e állatkertekkel, más állatmentő központokkal annak érdekében, hogy a természetbe vissza nem juttatható, védett fajokat elhelyezzék?

 – Ha fokozottan védett állatokról van szó, megpróbáljuk menhelyeken elhelyezni, illetve ha léteznek szaporítóközpontok a szóban forgó fajra, megpróbáljuk oda eljuttatni. A gólyák esetében pl. Szebenben létezik gólyamenhely, és a tartósan sérült gólyákat oda szállítjuk. Pillanatnyilag is van egy kerecsensólyom páciensünk, amit nagy valószínűséggel már nem fogunk tudni szabadon engedni, és megvan a lehetőség, hogy eljuttassuk egy bulgáriai vagy magyarországi szaporítóközpontba. Állatkerttel sajnos nem tudunk együttműködni, a törvény tiltja, hogy vadállatokat fogadjanak be, ha az állatnak nincs a származását igazoló papírja. A tartósan sérült és a természetbe vissza nem juttatható, nem védett fajokhoz tartozó állatokat sajnos elaltatjuk.

 – Milyen a „pacientúra” összetétele?

 – A pacientúra több mint 80 százaléka vadmadár, emlősökből jóval kevesebb van. Ami érdekes, hogy emlősökből a leggyakoribb a medve, aminek az is az oka, hogy részt veszünk törvénytelenül tartott medvebocsok elkobzásában, a vadorzók csapdáiból szoktunk kiszabadítani medvéket, és jó kapcsolatot ápolunk a balánbányai medve-visszavadító központtal, ahol elárvult bocsokat nevelnek fel, azok állat-egészségügyi ellátását is vállaljuk. Farkasra nem volt példa, közúti baleset áldozatává vált őzet már hoztak, sérült róka, vadmacska is volt. Vranceában, egy természetvédelemmel foglalkozó központban felnevelt hiúz szabadon engedésekor is jelen voltunk, ami nagy élmény volt. Szakmai szempontból a legnagyobb kihívás és siker egy vak medvebocs kezelése volt, ami teljesen helyrejött, és mai napig él. Másfél hónapig tartott a kezelése, Balánbányára került a medverehabilitációs központba. Minden eset, ami sikerrel végződik, kellemes!

 – A mentett madarak, állatok további sorsa követhető-e?

 – A madarakat gyűrűzzük, a medvéknél nem mindig oldható meg a nyakörv felszerelése, ez költséges. A Milvus csoport készít tanulmányt medvékről, jelenleg nyolc medvére van feltéve GPS-es nyakörv. 

 – Mit tehet az egyesület azért, hogy változzon az emberek hozzáállása a vadmentéshez?

 – Fő tevékenységünk, az állatgyógyászat mellett megpróbálunk nevelő munkát is végezi. Ez az Iskola másként hét során történik, amikor osztályokat fogadunk, vetítést, előadást tartunk a gyerekeknek az állatgyógyászatnak e részéről. Nagyon szeretik a gyerekek e tevékenységünket, lemértük a visszajelzésből. Amikor le kellett rajzolják, amit a rendelőben láttak, minket is meglepett, hogy 26 rajzból 23 vadállatos volt...

 – Költséges tevékenységről van szó, az eredmény gyakran attól függ, milyen anyagi lehetőségek állnak rendelkezésre. Vannak-e támogatói az egyesületnek? 

 – Az egyesületi tagság egyik feltétele, hogy mindenki saját zsebből oldja meg a gyógyszerköltségeket. Bármelyik kollégánkhoz visz be valaki egy sérült vadállatot, az a kolléga el fogja látni saját költségén. Ezért annak, aki hozzánk eljuttat egy vadállatot, ez nem kerül semmibe, a költségeket mi álljuk. Azonkívül még egyesületi tagsági díjat is fizetnek a tagok. Sokszor a rehabilitáció jelenti a nagy költséget, hiszen van úgy, hogy egy „huszárvágással” meg lehet oldani egy egészségügyi problémát, és pár nap alatt felépül az állat, viszont a rehabilitáció idő- és pénzigényes. A sikeres rehabilitáció feltételez bizonyos infrastruktúrát, legyen az röpde, kifutó, illetve annak az állatnak az etetését. Másfél éve van nálunk egy réti sas, amely elvesztette tollazatát, és várjuk, hogy az új tollakat növessze ki. Ezeknél a madaraknál ez pár éves folyamat. A madár kezelése nem került semmibe, de a tartása, amíg kinöveszti a tollazatát, nem lesz aprópénz. Állami vagy önkormányzati támogatást nem kapunk, erre nincs keret. Pályázatot adtunk le közösen a Milvusszal, de gyenge tapasztalataink vannak ilyen téren. Mindegyikünknek megvan a maga munkahelye, sajnos nem sok idő marad a pályázatírásra, és kellő szakértelmünk sincs ahhoz, hogy komolyan tudjunk pályázni. Minden évben magánszemélyek támogattak az adójuk 2 százalékával, illetve szerényebb szponzorpénzeket kaptunk különböző cégektől. 

 – Jövőbeni tervek?

 – Az infrastruktúrát szeretnénk fejleszteni. Telekre, röpdékre és kifutókra van szükségünk. Immár tíz állatorvosa van az egyesületnek, akik aktívan lefedik Hargita, Maros és Kolozs megyét, és van egy kollégánk Angliában is. Nem célunk, hogy nagy szervezetté váljunk, hanem inkább a munka eredményességének növelése. Meggyőződésem, hogy nagyon sok sérült állat kimúlik amiatt, hogy nem jut el állatorvoshoz, vagy nincs lehetőség a rehabilitációjára. Ezen szeretnénk változtatni.