2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Menesztették az adóhatóság elnökét

  • 2016-02-12 14:17:16

Leváltották az adóhatóság elnökét, aki ellen korrupciós ügy miatt indult büntetőjogi eljárás – közölte csütörtökön délután a román média.
Gelu Diaconu és helyettese, Mihai Gogancea Vătăşoiu lemondását már szerda este kérte a pénzügyminiszter. Diaconu csütörtökön reggel azt mondta, megvárja, hogy leváltsák, mert ártatlannak vallja magát. Dacian Cioloş miniszterelnök már csütörtökön délelőtt jelezte, hogy Diaconunak távoznia kell, mert az adóhatóságnak meg kell őriznie hitelességét.
A korrupcióellenes ügyészség szerdán indított bűnvádi eljárást több személy ellen, köztük Nicolae Păun és Mădălin Voicu parlamenti képviselő, valamint az adóhatóság két vezetője ellen. Európai uniós és román állami pénzek rendeltetésellenes felhasználása, valamint jogtalan megszerzése miatt vizsgálódnak a két törvényhozó ellen.
A vádhatóság bűnpártolással és hivatali visszaéléssel gyanúsítja az adóhatóság két vezetőjét. Azt róják fel nekik, hogy Voicu közbenjárására rendeletet adtak ki, amelyben mentesítettek társadalombiztosítási járulék fizetésének kötelezettsége alól olyan személyeket, akiket csak papíron alkalmaztak a vizsgálat tárgyát képező, meg nem valósult két uniós programban.
Diaconu szerint a szóban forgó rendelet az ügyben közvetlenül érintetteknél valójában lényegesen több személyre vonatkozott, mert előtte az adóhatóság jelképes jövedelmek, valamint gyermeknevelési támogatás után számolt fel aránytalanul magas társadalombiztosítási járulékot, amelyet az adóhatóság a korábbi pénzügyminiszter javaslatára törölt el.
Bő egy hét alatt már a második magas rangú tisztségviselőt váltották le a korrupcióellenes ügyészség vizsgálatai nyomán. A múlt héten a legfőbb ügyész mondott le, miután azzal gyanúsították meg, hogy jogtalanul állapodott meg a belügyminisztériummal rendőri felvezetés rendszeres igénybevételéről.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató