Mementó

Január 17-én, a közelgő magyar kultúra napjának jóformán a küszöbén, egy fontos színházi eseményre illik emlékeznünk.

Fotó: archív

Január 17-én, a közelgő magyar kultúra napjának jóformán a küszöbén, egy fontos színházi eseményre illik emlékeznünk. Ezen a napon lesz 40 éve, hogy a marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozata bemutatta Harag György rendezésében Madách Imrének a magyar drámairodalom világirodalmi jelentőségű műveként számon tartható darabját, Az ember tragédiáját.

A Harag rendezte előadás 1975. január 17. és 1976. április 8. között 41 alkalommal került előadásra, kizárólag Marosvásárhelyen, tekintve, hogy az előadás technikai körülményei nem tették lehetővé a tájolást. Az előadást összesen 22.252 fizető néző tekintette meg. Azért kell a fizető jelzőt hangsúlyoznunk, mert – s ez személyes tapasztalatom, mivel önkéntes ügyeletesként 39 előadáson bent voltam a színházban – rengeteg fiatal tekintette meg ún. „lógósként”, az új színház elég kényelmes lépcsőin kucorogva az előadást. A fizető nézőátlag 543 néző előadásonként, amely az 599 férőhelyes teremben, a fenntartott helyeket, az alkalmankénti meghívásokat is beszámítva gyakorlatilag állandó telt házat jelentett. Az is figyelemre méltó, hogy a nyári szünetet is tekintve a 41 előadás tulajdonképpen 10 hónap alatt került színre, átlagát tekintve tehát havonta négyszer, vagyis hetente egy alkalommal. E számok páratlan sorozatot jeleznek, s a Tragédiát az elmúlt hat évtized legnagyobb marosvásárhelyi közönségsikerei közé emelik. Összevetve mindezt Harag György egyik szándéknyilatkozatával, mely szerint: „Leglényegesebb szempontunk, hogy ez a komplex, gondolatokban gazdag, olvasásra talán nehéznek tűnő szöveg közérthető, izgalmas legyen a közönség minden rétege számára” – joggal állíthatjuk, hogy a rendező elgondolása e téren maradéktalanul megvalósult, és a mű előadás-történetének egyedülálló fejezete született meg Harag rendezésében, melynek megoldásai, felfedezései méltán tekinthetőek színháztörténeti jelentőségűeknek.

Az előadás létrehozóinak még élő tagjai nevében, akik kegyelettel emlékeznek az időközben eltávozottakra, kérem, emlékezzünk erre a kivételes színházi eseményre.

Kovács Levente, az előadás egyik segédrendezője