A megvalósult régi álom

Rendkívüli hangverseny színhelye volt június 28-án a marosvásárhelyi Művészeti Szaklíceum díszterme. A szó minden értelmében rendkívüli, amelyre észak üzenetét hozta el Hencz Helga hegedűművész, az iskola egykori tehetséges tanítványa. A Göteborgi Opera hegedűse régen dédelgetett álmát váltotta valóra azzal, hogy öt fiatal diáknak mesterkurzust tartott. 

A zárókoncert nemzedékek találkozója is volt egyben, hiszen jelen volt első hegedűtanárnője, Oláh Mária, a művészeti iskola nyugalmazott pedagógusa, és fellépett Ávéd Éva zongoraművész, az iskola igazgatóhelyettese, valamint tanítványai a nyári délutáni szívet-lelket gyönyörködtető előadáson. 

Hencz Helga 1985-ben érettségizett a Művészeti Líceumban, 1987 óta Svédországban él. Tanulmányait a Göteborgi Zeneakadémia hegedűszólista osztályában végezte, miközben két kisfiát nevelte. Diplomavizsgaként Bartók Béla II. hegedűversenyét játszotta a Göteborgi Filharmonikus Zenekarral. 1992 óta a Göteborgi Operaház zenekarában hegedül. Zenésztársaival a Gotheburg Piano Trio tagjaként koncertezik, a svéd rádió sok szép felvételt készített velük. Ő maga is zenészcsaládból származik, fiai szintén a szülőket követik, a kisebbik, Krisztián 17 éves csellista, Alex 20 éves, nagyszerűen hegedül, és a híres oslói Barrat Due Zenei Intézetben végezte az első évet. 

– Egy csodahely az oslói tehetséggondozó magánkonzervatórium, ahova nagyon kevés hallgatót vesznek fel, akikből kiváló művészek lesznek – mondja lelkesen az intézetről. – Úgy léptem kapcsolatba velük, hogy a Göteborg melletti város színvonalas zeneiskolájába egy csoport tanár érkezett tanítani az oslói intézetből. Egyikük javaslatára a nagyobbik fiam is sikeresen felvételizett a norvég magánkonzervatóriumba. Tevékenységüket hosszú évek óta követem, és mindig szerettem volna megfejteni, hogy miképpen érik el, hogy annyi tehetséges művészt bocsátanak útra. Felvételi vizsgát tettem, és a kétéves hangszerpedagógiai kurzusra engem is felvettek. Göteborgból egy fél éven át ingáztam Oslóba, ami fizikailag annyira kimerített, hogy abba kellett hagynom. Pedig rendkívül érdekes volt, többek között, ahogy azt tanították, hogy a tehetségek esetében az utolsó kutatások szerint hogyan működik az agy. 

– Annyira törékenynek látszol, miközben rendkívül erős, szinte férfias energiát sugárzol; honnan töltekezel?

– Valami mindig hajt, hogy a mesterség titkaiból minél többet elsajátítsak. Változatlanul érdekel, vonz, leköt a zene, és mindig szerettem volna tanítani is. Éveken át vágytam arra, hogy az én egykori iskolámban adjak tovább abból a tudásból, amit megszereztem. 15 évvel ezelőtt próbálkoztam először, hogy ingyen, bérmentve taníthassak, de sikertelenül. A régi álmot Ávéd Éva zongoraművész segítségével sikerült megvalósítani. Jártam itt a tavaly, és az idén öt diákkal foglalkoztam a nyitott órák során, amelyre hallgatóként bárkit betoppanhatott. 

– Tanítványaid felszabadultak, kedvesek voltak a koncerten, előzetesen beszéltek a szerzőről és a darabról, amit szépen játszottak, úgy látom, eredményes volt a nyári iskola.

– Fantasztikusan tehetséges gyermekekkel foglalkoztam, jól neveltek, kedvesek, bátrak, élmény volt tanítani őket. Arra törekedtem, hogy érdekes legyen számukra a kurzus, igyekeztem nem teljesen konvencionális tanár–gyermek hegedűórákat tartani. Azt szerettem volna elérni, hogy felszabadultak legyenek. Kollegiális megbeszélésszerűen közelítettünk a zenéhez, beszélgettünk a hangképzésről, hegedűtechnikai megoldásokat igyekeztem átadni, tippeket, amelyek elősegítik egy műnek a begyakorlását. A testtartásra vonatkozó tudnivalókat osztottam meg velük, hogy például melyik izom feszül játék közben, hogyan próbáljanak meg lazábbak lenni ahhoz, hogy szabadon szárnyalhasson a hang. A tudatos hegedülés fontosságára akartam rávezetni őket, az évek során szerzett tapasztalataimból igyekeztem megosztani velük, amennyi az együtt töltött időbe belefért. Egy szólista állandó versengésben él, számíthat arra, hogy a játékát folyamatosan kritizálják, ezért arra biztattam a kurzuson részt vevőket, hogy saját játékukkal kapcsolatosan ne folyton csak a negatív dolgokat nagyítsák fel, próbálják meg a jót is és a kevésbé sikerült részeket tárgyilagosan számba venni. Azt is elmondtam, hogy amikor valamit elrontanak, milyen kis cselekkel lehet elérni, hogy a közönség ne vegye észre. Arra gondoltam, hogy sokan nem tudnak külföldi mesterkurzusokra járni, hiszen az rengeteg pénzbe kerül, ezért nagyon sok szeretettel itthon és bérmentesen igyekeztem ezt a lehetőséget biztosítani számukra. 

Mondjuk el a nevüket is, hisz a kurzust záró hangversenyen kitettek magukért. A II. osztályos Bartha Brigitta kedvesen, felszabadultan hegedült, öröm volt hallgatni, Moldován Tamás játékát hasonlóképpen, és Sipos Tamás ezúttal is igazolta odaadását, tehetségét, mindketten tizedik osztályt végeztek. A kurzuson részt vett Bálint Beatrix és Domahidi Sára is. 

A hangverseny csúcspontja, felejthetetlen élménye marad Grieg c-moll hegedű-zongora szonátája, amelyet a tanítómester, Hencz Helga és Ávéd Éva zongoraművész adott elő. Úgy szárnyalt a zene, úgy beszélt egymással a két hangszer, a hűvös észak üzenete úgy forrósodott fel a kánikulai nyári délutánban, hogy bármeddig elhallgattuk volna. Örömmel értesült a közönség, hogy a két zenész, akik egy év különbséggel végeztek a művészeti iskolában, az ősszel közösen koncerteznek Svédországban. 

A közönség soraiban volt Oláh Mária, Hencz Helga első hegedűtanárnője, aki örömmel nyilatkozta: szerencsésnek érzi magát, hogy ilyen tehetséges diákokat taníthatott.

– Helga aranyos, kedves kislány volt, tehetséges, fogékony, ragaszkodó – sorolja egykori diákjáról a 40 éves pályafutást nyugdíjazása után még 15 évvel megtoldó tanárnő, aki lelkesen tapsolt az egykori tanítványnak. 

Virágok, gratulációk fogadása után elcsendesül a terem, s a beszélgetés végén a boldogan fáradt tanártól, szólistától még megkérdezem, hogy ki a kedvenc zeneszerzője.

– Richard Strauss – válaszolja Helga, majd hozzáteszi, hogy a közös koncerten novemberben ezért is fogják játszani.

– Előadói álmod? – kérdezem befejezésképpen.

– Bartók II. hegedűversenyét szeretném még egyszer eljátszani, olyan állapotban, amikor nem izgulok – válaszolja. 

A rendkívüli hangverseny élményével hazafelé tartva arra gondolok, hogy mennyi mesterkurzust tarthatnának azok a kiváló szakemberek, művészek, akiket a marosvásárhelyi magyar közösség adott az országnak, a nagyvilágnak, s akik Hencz Helgához hasonlóan, ha hívnák őket, visszajönnének egykori iskolájukba, hogy tapasztalataikat megosszák az utánuk következőkkel.