2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megszületett a megállapodás az új görög mentőcsomag feltételeiről

  • 2015-07-13 15:54:32

  • MTI

Maratoni, 17 órán át tartó tárgyalások után hétfő reggel Brüsszelben megszületett a megállapodás az európai hitelezők és az athéni kormány között a Görögországnak nyújtandó újabb, immár harmadik pénzügyi mentőcsomag feltételeiről.

Maratoni, 17 órán át tartó tárgyalások után hétfő reggel Brüsszelben megszületett a megállapodás az európai hitelezők és az athéni kormány között a Görögországnak nyújtandó újabb, immár harmadik pénzügyi mentőcsomag feltételeiről.

Ezt Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke jelentette be az euróövezeti országok állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója után.

A megállapodást legkésőbb szerdán meg kell szavaznia a görög parlamentnek. Ezután Görögország megkezdheti a tárgyalásokat a három évre szóló, a számítások szerint mintegy 80 milliárd eurós pénzügyi támogatásról, amelyet az Európai Stabilitási Alap (ESM) keretéből folyósítanak majd a mediterrán országnak. Ha nem jött volna létre az egyezség, akkor megfigyelők szerint Görögországnak szinte biztosan távoznia kellett volna az eurózónából.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke sajtótájékoztatón leszögezte: nincs „grexit”, Görögország nem távozik az euróövezetből.

Donald Tusk kiemelte: Görögországnak szigorú feltételeket kell teljesítenie a megállapodás értelmében, de a döntés „esélyt nyújt Görögországnak arra, hogy európai partnerei segítségével rendeződjön a helyzete”.

Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója úgy vélekedett: a megállapodás a helyes lépés a bizalom újraépítése felé, de hozzátette: ezt még sok további lépésnek kell követnie.

Angela Merkel német kancellár kiemelte, hogy a görög parlamentnek július 15-ig meg kell szavaznia a megállapodást. Kijelentette: miután a hitelezők elvégzik a most tett görög vállalások teljesítésének első felülvizsgálatát, az euróövezeti pénzügyminiszterek szükség esetén hosszabb futamidőt állapíthatnak meg a görög tartozásokra.

Francois Hollande francia elnök szintén a hitelek futamidejének meghosszabbítási lehetőségét emelte ki, mint a terhek elviselhetőbbé tételének lehetséges eszközét. Úgy vélte: az, hogy Görögország az eurózóna tagja maradhat, nem csupán a görögöknek, hanem egész Európának az érdeke.

Szavai szerint Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnöktől „bátor választás” volt, amikor igent mondott a korábban beígérteknél is messzebbmenő reformkövetelésekre. „Vállaltuk a döntés felelősségét azért, hogy elkerüljük a legkegyetlenebb kimenetelt” – fogalmazott Ciprasz miniszterelnök. „A méltóság üzenetét továbbítottuk egész Európának” – mondta a radikális baloldali Sziriza párt vezetője. Hangsúlyozta: a piacok meg fogják érteni, hogy lekerült a napirendről a „grexit”, vagyis Görögország távozása az eurózónából.

Athén a megállapodásban vállalta, hogy egy külön privatizációs alapban letétbe helyez nagyjából 50 milliárd euró értékű állami vagyont, és az ezek eladásából befolyó bevételekből csökkenti az államadósságot.

Ezenkívül a megállapodás szerint a görög parlamentnek szerdáig el kell fogadnia az alábbi döntéseket: a forgalmi adózás egyszerűsítése, az adóalap kiszélesítése, a nyugdíjkorhatár felemelése, a statisztikai hivatal függetlenségének szavatolása, a költségvetési kiadások automatikus csökkentését szolgáló mechanizmus bevezetése. Emellett Görögország feladata még a polgári peres eljárási törvény módosítása, az uniós bankszanálási irányelv maradéktalan átvétele, az energiahálózat privatizációja, a nem teljesítő hitelek ügyének rendezése, az állami vagyonkezelő függetlenségének biztosítása, a közigazgatás politikamentesítése és az, hogy tegye lehetővé a korábban trojkának nevezett intézmények (az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az IMF) visszatérését Athénba.

A megállapodást alapvetően kedvezően fogadták a piacok. Az európai tőzsdéken élénk volt a vásárlási kedv; a nap közepén a londoni FTSE-100 index 0,70 százalékos, a frankfurti DAX csaknem 1,4 százalékos, Párizsban a CAC-40 mutató 1,85 százalékos pluszban volt.

A görög mentőcsomag feltételeiről szóló megállapodás megkötésével közelebb került az amerikai alapkamat-emelés – elemzők ezzel magyarázták, hogy a kezdeti erősödés után miért gyengült az euró árfolyama hétfő délelőtt a dollárral szemben a bankközi kereskedésben. A hétfő reggeli megállapodás hírére a közös európai pénz dollárral szembeni árfolyamát 9 óra előtt két perccel egy hajszál választotta el az 1,12-es szinttől, de alig több mint egy órán belül 1,1060 dollárig gyengült. Az egyezséggel elhárult egy bizonytalanság, amely óvatosságra intette az amerikai jegybankrendszer (Fed) döntéshozóit azzal kapcsolatban, mikorra időzítsék a kamatemelési ciklus megkezdését – magyarázta Ian Gunner, az Altana devizabefektetési alap londoni portfóliómenedzsere. Ez pedig – egy esetleges szeptemberi kamatemelés reménye – erősíti a dollárt – tette hozzá.

Elemzők ugyanakkor arra figyelmeztettek: kérdéses, hogy Ciprasz kormányfőnek sikerül-e biztosítania a parlamenti többséget a megállapodás elfogadásához. Sztatisz Kalivasz görög politológus, az amerikai Yale egyetem oktatója szerint Ciprasznak ellenzéki képviselők szavazataival sikerülhet keresztülvinnie a görög törvényhozáson a nemzetközi hitelezőkkel kötött megállapodást.

Londoni elemzők szerint a megállapodás ellenére az eddigi fejlemények súlyos károkat okoztak az euróövezet megítélésében, és továbbra sem vehető biztosra, hogy sikerül elkerülni a grexitet, vagyis Görögország kényszerű távozását az euróövezetből.

Közben nagy népszerűségnek örvend a Twitter közösségi oldalon a #ThisIsACoup (Ez egy puccs) címke (hashtag). Az ez alatt megjelent üzenetek szerint puccsal, Görögország pénzügyi szuverenitásának a megfosztásával egyenértékű, hogy az európai hitelezők ennyire szigorú feltételekhez kötötték a földközi-tengeri országot kisegítő újabb pénzügyi mentőcsomag odaítélését.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató