A megosztott bánat: félbánat
2013-01-23 15:42:16
- Menyhárt Borbála
Maguk az egészségügyi szakemberek is egyetértenek abban, hogy a rák legyőzése nem csak orvosi feladat, ellenben az emberpróbáló kezelés, a szervezetben tapasztalt elváltozások mellett a beteg lelkivilága, az, hogy képes-e feldolgozni azt, ami vele történik, gyakran háttérbe szorul.
Maguk az egészségügyi szakemberek is egyetértenek abban, hogy a rák legyőzése nem csak orvosi feladat, ellenben az emberpróbáló kezelés, a szervezetben tapasztalt elváltozások mellett a beteg lelkivilága, az, hogy képes-e feldolgozni azt, ami vele történik, gyakran háttérbe szorul. Ezért mintegy hiánypótló a gyulafehérvári Caritas marosvásárhelyi szervezetének az égisze alatt februárban újrainduló támaszcsoport, amelyre daganatos betegségekben szenvedő személyeket várnak. A heti rendszerességgel sorra kerülő találkozók lehetőséget biztosítanak arra, hogy a daganatos betegséggel diagnosztizált személyek olyanokkal osszák meg gondjaikat, félelmeiket, akik ugyanazokkal a problémákkal küszködnek. A részletekről, valamint az előző tapasztalatokról Cosma István, valamint Varga Emese programfelelősökkel beszélgettünk.
– Pontosan kiknek szólnak és mi történik ezeken a csoportfoglalkozásokon?
Cosma István: – Korosztálytól függetlenül bárki részt vehet a foglalkozásokon, aki valamilyen szinten érintett az ügyben, daganattal műtött személyek, vagy műtét előtt állók, de olyanok is, akiknél nemrég fedezték fel a betegséget. Nem egy zárt csoportról van szó, így bármikor be lehet kapcsolódni. Fontos, hogy semmiképpen nem orvosi szempontból próbáljuk a daganatos betegséget megközelíteni, vannak alkalmak, amikor orvos meghívottaink vannak, akik válaszolnak a szakmai kérdésekre. Ilyenkor óhatatlanul sok kérdés merül fel a betegekben, ezért havonta-kéthavonta alkalmat teremtünk, hogy szakembertől válaszokat kapjanak ezekre. Gyakoriak a tapasztalt tünetekkel, a kezeléssel kapcsolatos kérdések, ezeket általában összegyűjtjük, és van néhány orvos, akivel tartjuk a kapcsolatot, őket kérjük fel, hogy adjanak választ a csoporttagoknak.
Amit mi kínálunk, az kimondottan lelki támasz, olyan dolgokról beszélgetünk, amelyek a betegeket érintik. Általában az történik, hogy amikor megtudják, hogy daganat van a szervezetükben, az életük mintha leállna. A fő célunk az, hogy olyan közösséget teremtsünk, ahol ők ezekről a gondokról tudnak beszélgetni. Gyakran érkezett visszajelzés a csoporttagoktól, hogy mekkora megkönnyebbülés számukra már az is, hogy megoszthatják a mindennapi életben tapasztalt problémáikat. Gyakran merülnek fel olyan kérdések, hogy mit mondjanak a családtagjaiknak, vagy például zavarja őket a külvilág sajnálata. Fontos rávezetni őket, hogy a betegség felfedezése után is legyenek céljaik, hogy megtanulják, a jelenlegi helyzetben miként alakítsák át a mindennapjaikat. Általában minden alkalommal van egy előre kigondolt tematika, viszont amikor megérkeznek a résztvevők mindig megkérdezzük, van-e olyan probléma, ami éppen aktuális, amiről szeretnének beszélgetni.
– Tudomásunk szerint a tavaly is működött a támaszcsoport. Milyen tapasztalatokkal zárták az elmúlt évet?
Cosma István: – A tapasztalat azt mutatja, hogy eleinte elég nehezen kapcsolódtak be, szükség volt egy személyes kapcsolatra, például egy közeli ismerős ajánlására, aki már kipróbálta. Előfordult, hogy a résztvevők bevallották, hogy félve jöttek el, mivel úgy érezték, nyomasztó lehet, hogy folyamatosan a rákról halljanak. Ellenben nem csak magáról a betegségről szólnak ezek a találkozások, hanem inkább a lelki világukra szoktuk fektetni a hangsúlyt, hogy mit kezdjenek a szorongásaikkal, hogyan küzdjék le a szomorúságukat, a dühöt, hogy miért éppen ők kerültek ebbe a helyzetbe, illetve, hogyan tudják a saját erőforrásaikat mozgósítani a gyógyulás érdekében. Pszichológusként elmondhatom, hogy a gyógyulási folyamatban rendkívül fontos, hogy mi történik az ember lelkében.
Az első alkalmak általában az előítéletek leküzdéséről szólnak, ugyanis nem szeretnék általánosítani, de a társadalom szintjén tapasztalható, hogy amikor meghalljuk azt a szót, hogy rák, nem tudunk hogyan reagálni, nem merünk kérdezni.
Vannak, akik öt-hat éve estek át a műtéten és a többiek számára sokat segít a pozitív példa, hogy nicsak, ő már túl van rajta, végigcsinálta. Egymásnak sokat segítenek, bátorító tud lenni, erőt ad számukra, hogy olyan személyektől kapnak tanácsokat, akik maguk is átmentek ugyanazon a kínszenvedésen.
Állítom, hogy a megosztott bánat, félbánat, a megosztott öröm pedig kétszeres öröm. Minden alkalommal tapasztaltuk, hogy ha nem is találtak konkrét választ a kérdéseikre, azáltal, hogy a gondjukat megosztották másokkal, kimondták, megkönnyebbülést jelentett számukra. A betegek gyakran érzik úgy, hogy csak ők vannak ebben a helyzetben, így amikor másoktól hallanak hasonló gondolatokat, félelmeket, az valamilyen szinten felszabadító érzést nyújt. És a csoportfoglalkozásokon beszélgetünk örömökről is, megosztják egymással, hogy kivel milyen pozitívum történt az előző héten, melyek azok a dolgok, amelyekért a betegség ellenére is, hálásak tudnak lenni.
– Általában hogyan viszonyulnak a családtagok, amikor kiderül szerettükről, hogy beteg?
Cosma István: – Gyakran tapasztaljuk, hogy amikor kiderül a család egyik tagjáról, hogy valamiféle betegségben szenved, a többiek nem tudják, hogyan kezeljék, merjenek vagy sem kérdezni, tehetetlennek érzik magukat, próbálkoznak azzal a módszerrel, hogy mindenféle feladattól mentesítik őt, azon elgondolás alapján, hogy csak pihenjen, kizárólag a betegségre, illetve a gyó-gyulásra összpontosítson. A beteg meg nem érti, hogy miért történik ez.
Varga Emese: – Sok esetben a csoportta-gok olyan dolgokat is megosztanak velünk, amelyeket otthon nem mernek elmondani, éppen azért, mert a családtagjaikat szeretnék védeni, óvni az elkeseredéstől, nem szeretnék még jobban terhelni őket.
A februárban induló csoportfoglalkozásokra már most lehet jelentkezni a Caritas Teréz Anya Idősek Nappali Foglalkoztatási Központjában, a Mărăşti (Vörösmarty) utca 13. szám alatt. Telefonszám: 0265/213-509, 0741-258-194
