Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Kibéden az idén vitát váltott ki, hogy a farsangi ostorosok közül egyesek már karácsony után előveszik a korbácsot, és az eseményig „felverik a település csendjét”. Ebből rendőrségi ügy lett, a szervezők pedig attól tartottak, hogy veszélybe kerül a hagyományos rendezvény. A viharos előzmények ellenére idén lesz farsangi felvonulás, jövőre pedig mindenki számára elfogadható megoldást keres a helyi önkormányzat.
A kibédi farsang a Felső-Küküllő vidéke egyik legrégebben felelevenített és megtartott – a karácsonyi ünnepkört záró – hagyományos rendezvénye, amelyet a feljegyzések szerint kisebb-nagyobb megszakításokkal 1908-tól megtartanak a községközpontban. A farsangtemetési (fársángi) menet fontos szereplői az ostorosok, akik csattogtatva nyitják meg a menetet, szimbolikus szerepük szerint a zajjal, az ostorral fenyegetik, űzik el a rossz szellemeket, a telet. Ahhoz, hogy jól szóljon az eszköz, a – hagyomány szerint katonaviselt – fiataloknak sokat kell gyakorolniuk. Az idén az okozta a vitát, hogy az ostorosok egy része már karácsony után előveszi a korbácsot, és a farsangig felveri a település csendjét. A dologból rendőrségi ügy lett, ami a szervezők szerint veszélybe sodorta a hagyományos rendezvényt.
Barabás László néprajzkutató Akiket fog a figura című, a marosszéki farsangi dramatikus játékokat, népi színjátékokat összefoglaló kötetében írja, hogy 1908-ban talált egy jegyzetet, amiben hagyományként említik a „fársáng” szervezését, amelyet sikerült az 1940-es évek végéig fenntartani, amikor is az új, szovjet típusú hatalom betiltotta. Az 1960-as évek végén az akkori értelmiségiek kezdeményezésére sikerült felújítani a hagyományt, amit azóta is ápolnak. A farsangi menetnek – a szokás szerint – mintegy harminc, kizárólag fiú szereplője van, ezek között tizenkét ostoros, akik rendszerint katonaság előtt álló besorozott – 16-18 éves – legények voltak. A farsangi menetben az ostorosok „csinálják a helyet” a menetnek, körbefogják, „védik”, ők nyitják ki a kapukat, amikor a menet belép valamelyik lányos ház udvarára, ők tartják távol az illetlenkedőket a menettől és állítják meg az autókat, járókelőket, akiktől pénz kérnek a „koldusok”.
A tanulmánykötetből az is kiderül, hogy a rendszerváltás után (a 2000-es években) nem volt feszültségmentes a szervezés, néha az ostorosok szerepkörét felvállaló fiatalok okoztak gondot. Ezért szervezett felelősségvállalás is történt, ugyanis a könyvben az is benne van, hogy az 1984 és 1988 közötti időszakban „a résztvevők kiválasztása után a szervezők a névsort bemutatták a művelődési otthon igazgatójának. A szokásjáték felújítása után ő lett a formális szervező”. Az első megbeszélés után írásban vállalták, hogy „fegyelmezetten viselkedünk, és betartjuk a rendet”. Erre azért volt szükség, „mert a tavalyiak helytelen viselkedése miatt megromlott a falu közvéleménye”.
Így az idén előállt helyzet a kibédi farsang történetében nem új keletű. Február 1-jén Cserei Gábor kibédi lakos hivatalos átiratban fordult a polgármesteri hivatalhoz és a helyi rendőrséghez, amiben azt kifogásolta, hogy szombat-vasárnap kivételével az „ostorozás gyakornokai, hat (6) és tizennégy (14) év körüli gyerekek”, hétközben a déli órákban „rázendítenek az ostorokkal való pattogtatásokra”, és néha a lárma este 10-ig tart. „A farsangi hagyományok megőrzői, akik rázendítenek az ostorozásra, szinte kivétel nélkül mind iskoláskorúak..., de őket sem az iskola, sem iskolás kollégáik nem érdeklik. Örömet lelnek a zajcsinálásban, nem törődnek azzal, hogy másokat zavarnak, állatokat riasztanak stb. Amíg az ostor a kezükben van, nagynak és erősnek képzelik magukat, semmibe veszik a vallások, őstanítások szeretetre, empátiára ösztönző intelmeit. De miért is foglalkoztatná őket az empátia, az egymás iránti szeretet, ha mellettük vannak a szüleik, a kulturális intézmények (?), szervezetek, melyek támogatják őket...” – áll többek között az említett beadványban. A megfogalmazó hangsúlyozza, hogy nem ellenzi a hagyományt, szerinte ami itt történik Kibéden, azt nem lehet hagyománynak nevezni... Majd a továbbiakban Cserei Gábor néhány kérdést tett fel levelében a hivatalosságoknak. Többek között azt, hogy miért kell népszerűsíteni az ostort (ostorozást), amelyet büntetésre, fenyítésre használtak valamikor? Miért engedik meg a farsangot szervezők, hogy az iskoláskorú gyerekek hónapokig háborítsák a csendet? Hogyan vált elfogadhatóvá egy olyan hagyomány, amely arra neveli a fiatalokat, hogy az ostorozás-pattogtatás fontosabb, mint az iskola? Azt is megjegyzi, hogy tudomása szerint a kibédi polgármesteri hivatal megpróbálta leállítani a csendháborítókat a 2019-2020-as években, ugyanis a kibédi iskola jegyzőkönyve szerint a rendőrség képviselői és a tanári kar többször felhívta az iskolások figyelmét a folytonos csendzavarásra. A világjárvány idején nem szerveztek farsangot, de 2023-tól újra előtérbe került az ügy.
A farsang körül kirobbant konfliktusról kérdeztük Dósa Sándor kibédi polgármestert, aki elmondta, többször felhívták a gyerekek figyelmét, hogy ne köztéren, a templom előtt, az emberek ablaka alatt csattogtassanak. A panasztevő az iskolában is járt, azonban a szervezők és a gyerekek szüleinek egy része ellene fordult. Személyes üggyé fajult az egész, és ezért, miután a hivatalhoz fordult, a rendőrségen is panaszt emelt. Az elöljáró szerint a panasztevő és a szervezők közötti konfliktus háttere, hogy a kibédi származású Cserei Gábor évekig hajóskapitányként dolgozott, nemrég költözött haza. (Sz.m: A beadványban az is szerepel, hogy 2010-ben költözött haza, hogy ápolja súlyos beteg édesanyját.) Sokan nem nézték jó szemmel, hogy a „jövevény” nem ért egyet a hagyományápolással, s volt, aki vissza akarta küldeni Csereit oda, ahonnan jött. A farsangot szervezők a folyamodványát úgy értelmezték, hogy ezáltal meg akarja akadályozni, szüntetni a rendezvényt, amiről szó sem volt. Az is igaz – ismerte el a polgármester –, hogy van, amikor már karácsony után megkezdik a faluban a csattogtatást, és ez eltart farsangig. Ha nem lenne a hétvégén a farsangtemetés, akkor, ahogy az előző években, a zajkeltés decembertől márciusig tartana. Dósa Sándor szerint a rendőrség a 61/1991-es törvény 2. cikkelye 25. bekezdése szerint közterületen történő csendháborításért joggal bírságolhatta volna meg az érintetteket, azonban nem tette meg. A feljelentésre és a helyzetre való tekintettel egy átirattal a polgármesteri hivatalhoz fordult, hogy az önkormányzat „rendezze az ügyet”. Az iskolában az egyik tanár felhívta a figyelmet, hogy ne csattogtassanak a gyerekek, és ez ügyben a rendőrök is jártak az oktatási intézményben. A szervezők és a szülők közül egyesek ezt úgy értelmezték, hogy a hatóságok meg akarják szüntetni a hagyományt. Pedig nem csak Cserei, hanem ebben az időszakban nagyon sokan felkeresték a polgármesteri hivatalt a csendháborítás miatt.
– Tegnap (sz.m.: vasárnap) is megállított egy kibédi lakos az úton, és arra kért, hogy tegyek valamit, mert kicsi gyerekük van, aki a csattogtatásra mindegyre felriad. Azt mondta, „nem akarok személyeskedni, mert a szomszéd gyereke ostorozik, de valamilyen megoldást kell találni erre”. Rendnek kell lenni. Ha a csintalan gyerek alá lovat adunk, akkor ez nem fog jóra vezetni. Sok mindent összemostak ebben az ügyben, de garantáljuk, hogy a farsangot megtartjuk annak rendje és módja szerint – mondta lapuknak a polgármester, majd hozzátette, a legközelebbi, szerdai tanácsülésen napirendre tűzték a kérdést, és arra kéri majd az önkormányzati képviselőket, hogy döntsenek erről. Javaslata szerint legközelebb a farsangot szervezőknek, kérés alapján, a labdarúgópályán – ahol nem zavarnak senkit – engedélyezik majd az ostorpattogtatás gyakorlását, és valószínű, hogy erre egy időintervallumot is kijelölnek. Az intézkedést csak a jövő évi szervezésre alkalmazzák, ugyanis – a viharos előzmények ellenére – február 10-én 10 órától a helyi iskola udvaráról elindul a farsangi felvonulás.