2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megmenthető a dicsőszentmártoni bíróság?

Az Igazságügy-minisztérium honlapján található, közvitára bocsátott törvénytervezet értelmében megszüntetnének egyes bíróságokat és a mellettük működő ügyészségeket.

Az Igazságügy-minisztérium honlapján található, közvitára bocsátott törvénytervezet értelmében megszüntetnének egyes bíróságokat és a mellettük működő ügyészségeket. A minisztérium indoklása szerint azért szüntetnének meg egyes bíróságokat, mert tevékenységük az országos átlag alatti, azok a társadalmi-gazdasági feltételek, amelyek miatt létrehozták őket, már nem aktuálisak, ezenkívül a térségek elnéptelenedése is a bíróságon bejegyzett dossziék számának csökkenéséhez vezetett. A felszámolandó bíróságok között található a dicsőszentmártoni is.

 

Mintegy ötvenezer embert kényszerítenének arra, hogy Vásárhelyre járjon

Szabó Albert, a Dicsőszentmárton kerületi RMDSZ elnöke, megyei tanácsos kérdésünkre elmondta, hogy a dicsői közösség – mind a magyar, mind a román – úgy tartja, hogy egy megyei jogú városnak, és egy ekkora térségnek, amely hozzá van csatlakoztatva, mindenképpen szüksége van bíróságra. – Beadványt tettünk le a parlament jogi bizottságához, hogy vegyék le a megszüntetésre javasoltak listájáról a dicsői bíróságot. A beadványt a februári tanácsülést követően adta be a helyi tanács, amelyet aláírt az összes helyi tanácsos. – Az intézkedéssel mintegy ötvenezer embert kényszerítenének arra, hogy Marosvásárhelyre vagy Ludasra járjon törvényszéki ügyeit intézni – jelentette ki Szabó Albert.

– Azt írja az Igazságügy-minisztérium az indoklásban, hogy Dicső térségében megcsappant a lakosság, így a dossziék száma is jelentősen csökkent…

– Erről az a véleményünk, hogy Romániában az egy bíróra eső perek száma jóval nagyobb, mint az európai átlag. A dicsőszentmártoni perek száma tulajdonképpen alacsonyabb az országos átlagnál, de mindenképpen nagyobb, mint az európai átlag.

– Nem keresték meg az RMDSZ-es képviselőket, szenátorokat, hogy képviseljék az ügyüket?

– Megkerestük, megígérték a segítséget, és képviselték is az ügyünket akkor is és most is.

A kérdésre, mit tesznek a továbbiakban, ha nem mozdul az ügy előre, Szabó azt válaszolta, a csütörtöki tanácsülésen dönt a tanács, hogy milyen lépést tegyen az ügy érdekében.

– Fontos, hogy a bíróság megmaradjon. Az indokunk az is, hogy Dicsőben maga a bíróság épülete az Igazságügy-minisztérium tulajdona, tehát nem kell sem bért fizessenek, sem épületet vásároljanak, és bárhol legyen is a bíróság, a perek száma ugyanannyi marad.

 

A bírák el vannak kényelmesedve?

Kerekes Károly képviselő szerint a jogi bizottság tárgyalja érdemben, de ő a munkaügyi bizottságban is felvetette mint véleményező. – Én fenntartottam a dicsői bíróság megtartását, ha már az erdőszentgyörgyit nem sikerült megvalósítani, legalább ezt ne vegyék el. Mert azokat az ügyeket, amelyeket jelenleg Dicsőben tárgyalnak, Marosvásárhelyre kellene átvigyék, amely amúgy is eléggé zsúfolt. Elmagyaráztam, hogy egyrészt zsúfoltságot jelent a marosvásárhelyi bíróságnak, másrészt azonban az emberekhez közel kellene legyen a bíróság, hiszen az a cél, hogy mindenfajta intézmény, amely a lakosságot kiszolgálja, könnyen elérhető legyen.

– Mi volt erre a reakció?

– Jelen volt a minisztériumból egy államtitkár, akin látszott, hogy nincs igazán otthon a témában. De hozzá kell tennem, hogy a bíróságok megszüntetéséhez keményen hozzájárul a bírák legfelsőbb tanácsa is. Felvetettem a kérdést, hogy mi a gond, a bíráknak nem akaródzik vidékre kimenni?

– És?

– Meglepődött a kérdésen, mert én, mint mondtam, két érvet hoztam fel: egyrészt, könnyen elérhető kell hogy legyen, másrészt, a bírák el vannak kényelmesedve. Mindenki a megyeközpontban akar dolgozni. Én benyújtottam egy módosító javaslatot, a jogi bizottságon a sor. De nemcsak ezt a bíróságot akarjuk megvédeni, hanem a kőhalmit is – mondta Kerekes Károly.

 

Meg kell tartani a dicsőszentmártoni bíróságot!

– jelentette ki Ciprian Dobre, a Nemzeti Liberális Párt Maros megyei elnöke annak kapcsán, hogy az Igazságügy-minisztérium honlapján található törvénytervezet értelmében megszüntetnének egyes bíróságokat és a mellettük működő ügyészségeket.

Dobre nyilatkozatban állt ki a dicső-szentmártoni bíróság megtartása mellett, egyebek között, mert ez a bíróság 1995 óta egy állami épületben működik, amely nem képezi visszaszolgáltatás tárgyát.

A szociális okot is kiemeli: A dicső-szentmártoni bíróságon és ügyészségen 42 személy dolgozik, ami nem elhanyagolható, ugyanakkor a kliensek dolgát is nagyon megnehezítené, hiszen ehhez a bírósághoz 9 község és 30 falu tartozik Dicsőszentmárton municípium mellett.

A bíróság felszámolása ugyanakkor ártana az igazságszolgáltatás minőségének is, hiszen itt a határidők nem lépik túl a 90 napot, szemben a más bíróságokon tapasztalható 180 nappal. A bíróság melletti ügyészség megszüntetése a bűnvádi eljárások és a megoldások elhúzódását vonná maga után, megnehezítené az ügyészség és a rendőrség közötti kommunikációt, és pluszköltségekkel terhelné a dicsői rendőrséget – jelentette ki Ciprian Dobre.

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató