2019. december 14., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A készséges titkár

A helyi közösség titkára Sebestyén Nándor, ő a kilenctagú tanács kisegítője. Mindnyájan magyarok, a helyi tanács elnökével („polgármesternő”) és a teljes mértékben magyar kultúrán felnevelkedő helyettesével (Ilija) az élen. Amint a folyosó falán függő tabló is igazolja: „Székelykevei Helyi Közösség Tanácsa (2017–2021): Kovács Mária elnök, ifj. Pirkov Ilija alelnök, Sebestyén Nándor titkár, Gyuris Zsolt, Jakab Magdolna, Dani Attila, Magyar Ede, Joó Karina, Dávid Imre, Szatmári Mihály. A fényképet készítette a Gusztáv-DIGITÁL cég nevében ifj. Csóti Imre és Hangódi Gyuri.” Ugyanők készítettek fényképeket, amelyek a hivatal több termében függnek a falon, az alábbi címmel: „Szakadó – az ezer éves határ”. Az egyik „ezer-éves kép” éppen a házasságkötő teremben, az asztal felett és a koronás szerb címer alatt hívja fel magára a figyelmet.

A gyűlésteremben a fő oldalfalon a székelykevei címer lóg, alatta két tabló szövege ismerteti igencsak részletesen a település történetét, közöttük szerszámaikon megpihenő kubikusokat ábrázoló nagyméretű fekete-fehér fénykép 1958-ból: Csatornaásás Gyurgyovától Sándoregyháza felé 7 km hosszan. Részletesen olvashatunk a madéfalvi veszedelemről, Gyurgyevó (Nagy-Györgyfalva) megalapításáról, a bukovinai székely betelepítésről, Székelykevéről, Szakadóról. Megtudhatjuk, hogy ezen a helyen szakadt át a gát 1888. április 27-én, és hatalmas víztömegek árasztották el a telepesközségeket, miközben „a székelység rétje tengerré vált”. De az al-dunai székelyeknek máskor is dacolniuk kellett sanyarú sorssal, természeti katasztrófákkal. Legutóbb 2006 augusztusában, amikor pusztító forgószél söpört végig a falun. 

Székelykeve már három magyarországi testvértelepüléssel írt alá együttműködési egyezményt (Ráckeve, Lórév, Lengyel), és most azon iparkodik, hogy Sepsiszentgyörgygyel lépjen hivatalos kapcsolatba. Már öt esztendeje tart a kapcsolat, évente felváltva látogatnak el egymáshoz. Mivel a törvény megváltozott, bürokratikusabbá vált a testvértelepülési kötelékek létrehozása, a szerbiai községszintű közigazgatási egység vezető testületének is áldását kell adnia rá. Azaz Kovin (Kevevára) tanácsosainak is helyeselniük kell. 

Székelykevén a viszonyoknak megfelelően gazdag hagyományápolás és civil szervezkedés zajlik. A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület működteti a többnyire idősebbekből álló női és férfikórust, valamint a kis citerások együttesét. A Szalmaszál csoport inkább a fiatalokra alapoz, legsikeresebb megvalósításai: önálló tánccsoport létrehozása, humoros előadások megszervezése, kézimunkacsoport működtetése. 

A helyi közösségi házban az irodákon kívül két terem működik. Az egyikben a havi gyűléseit tartja a képviselő-testület, no meg egyéb eseményekre is sor kerül. A falon részletes ismertető tanulmányozható a helytörténetről, múltról és jelenről egyaránt. A testvértelepülések, idelátogató vendégek ajándéktárgyai teszik változatossá az összképet. Némelyekből megtudható, hogy megünnepelték Székelykeve fennállásának mind a 120., mind a 130. évfordulóját. Egy tányéron például azt írja: „A 120. évforduló emlékére a sombereki székely pávakörtől és táncosoktól.” A másik, szerényebb terem elsősorban házasságkötésre szolgál, de nyilván egyéb összejövetelekre is. Egyébként, kérés alapján, lehetséges kizárólagosan magyar nyelven kimondani a boldogító igent. 

A titkár, kérdésre válaszolva, elmondja a hivatal álláspontját, miszerint a változásokat követően nem akartak utcaneveket cserélni, csak költségbe verték volna a helyieket. Amúgy is van Kossuth utca, no meg Petőfi utca. Annál több a bajlódás a második világháborút követően elkobzott javak visszaszolgáltatásával, amit az utóbbi időben indítottak be teljes erőbedobással.

Multifunkcionális terem a községházán


Többnyelvűség

Vajdaság Autonóm Tartományban könnyen érzékelhető gyakorlat a többnyelvűség. A helyi közösségi házon szerb–magyar–román nyelven írja az alábbiakat: „Szerb Köztársaság. Vajdaság Autonóm Tartomány. Kevevára Község. Székelykevei Helyi Közösség” (Republica Serbia. Provincia Autonomă Maghiară. Comuna Covin. Comunitatea Locală Skorenovac). Külön pannón a település parcellarajza és három nyelven részletes szöveg, ami előirányozza a Köztársasági Földmérési Intézet kataszteri felmérésének a lebonyolítását, annak gyakorlatát. Szerb Köztársaság. Köztársasági Földmérési Intézet – Republica Serbia. Biroul Naţional de Geodezie.

A helyi közösségi ház előtti hirdetőtáblán csupa egynyelvű magyar, néhány kétnyelvű magyar–szerb felirat. A falubelieknek címezték a helyi lakosok. Íme néhány közülük: „Eladó 500 literes mélyhűtő LTH. Az árát megbeszéljük. Telefonszám.” „Zsír van eladó. Jakab Mihály. Petőfi Sándor utca.” „Órákat adok magyar és szerb nyelven általános és középiskolás tanulóknak matematikából, fizikából és kémiából.” 

Na prodaj. For sale – csupán kétnyelvű felirat látható annak a hosszú, zöld épületnek a hátsó felén, amelynek egy részét a nyugdíjasok használják. Az egyik márványtábláról megtudható ugyanakkor az épület egyik részének a rendeltetése: „Ebben az iskolában az 1913–14. iskolai évben végezte be az elemi iskola hatodik osztályát Zsárko Zrenyanin-Úcsa néphős. Szkorenovác 1958. június 22-én. A »Zsárko Zrenyanin-Úcsa« nyolcosztályos iskola tanulói.”

A temetőben már a magyar nyelv az egyeduralkodó. A temető bejáratánál az Úr 1995. évében felállított székely kapu. Felirata: „Voltunk, mint ti, lesztek, mint mi!” A bejárattól balra egy kőbe faragott turulos emlékmű, itt-ott néhány piros-fehér-zöld szalag. A helyi szokásoknak megfelelően szembetűnően sok a tehetős, fekete márványoszlopos sírkő, rajtuk az elhaltak kőbe vésett arcmásával vagy a kőhöz erősített fényképével. A régi sírkő viszonylag kevés. A temetőből továbbhaladva, az út az egykori, 1932-ben létrehozott Kék Duna Egyesület focipályája mellett vezet. Arrább egy hosszú betonkerítésre festékkel felírva egy ugyancsak terjedelmes, immár újkori szöveg, személyes üzenet, amely 2014 karácsonyán fogant: „Lesz még kikelet, de nem lesz még egy szív, amely így szeret!”

De van még egy szív Székelykevén, amely kínaiul érez. A kínai üzletben ugyanis ferde szemű férfi igyekszik magyarul, avagy szerbül válaszolni a vásárlónak. Az üzleti nyereségnek ugyanis nincs sem nemzetisége, sem anyanyelve. Nem a múlt számít, hanem a jelen. És a jövő?

A legtávolabbi székely település határa a Duna



Székelykevei epilógus

Minden jel arra mutat, hogy Székelykeve az utolsó megmaradásra termett székely falu a délnyugati végeken. A Székelyföldtől földrajzilag legtávolabb elhelyezkedő székely település a fokozatos elvándorlás, a lakosság állandó csökkenése ellenére is tartja abszolút magyar többségét. A falu él, és élni akar. Miközben életösztöne fenntartásához keres szövetségeseket. 

Székelykeve lakóit és támogatóit összeköti a közös cél: harcolni a megmaradásért, megőrizni anyanyelvünket és hagyományainkat a magyarság legdélibb bástyáján.

Utószó

A bukovinai székelyek Al-Duna mentére való tömeges letelepítése és jó fél évszázaddal későbbi bácskai átmenekítése, onnan magyarországi szétszóratása között számos kirajzás történt az alábbi településekre: Gyorok (Arad megye), Déva, Vajdahunyad, Csernakeresztúr, Sztrigyszentgyörgy (Hunyad megye), Vice, Magyarnemegye (Beszterce-Naszód megye), Marosludas (Maros me-gye), valamint Kanada és Amerika munkás kézre, földművelésre váró vidékeire. Mindez az 1880-as évek és a nagy háború (első világháború) között történt. Az utóbbi időben elsősorban Nyugatra való vándorlásuk, munkavállalásuk és házasodásuk okán történő migrációjuk darabolja tovább közösségeiket.

A nagyvilágban szétszóródott, valamely mértékben bukovinai székely származásukat vallók mostani összlétszáma a becslések szerint optimális esetben harmincezer személy körüli. Az Al-Dunánál, a Magyarországon, a Dél-Erdélyben és a Kárpát-medence más településein élő bukovinai székelyek identitása a nehézségek ellenére is megmaradt. Ehhez járulnak hozzá az egyes településeken létrehozott hagyományőrző egyesületek, ún. Székely Körök, kézműveskörök, néprajzi gyűjtemények, amelyek a „magyar tengerben” a bukovinai székely identitás megmaradását biztosítják. Tevékenységüket a bukovinai székelység mai központjában, Bonyhádon működő Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége fogja össze, amely minden évben megszervezi a „bukovinai székelyek világtalálkozóját”. Érdekességképpen említést érdemel, hogy lengyel kezdeményezésre létrejött a Bukovinai találkozások című nemzetközi fesztivál. Lengyelországban Jastrowie és Pila, Szlovákiában Turcianske Teplice, Ukrajnában Bukovina egykori fővárosa, Cernovitz, Romániában Câmpulung Moldovenesc, Magyarországon Bonyhád ad otthont ennek a rendezvénynek, ahol az egykori bukovinai székelyek találkozhatnak valamikori szomszédaik képviselőivel: lengyelekkel, szlovákokkal, ukránokkal, románokkal és németekkel. 

A madéfalvi veszedelem után szülőföldjük elhagyására kényszerített, és Moldvába menekült, később Bukovina (magyar jelentése: bükkös) öt falujában letelepített, onnan részben szétrajzott és az Osztrák–Magyar Monarchia idején legelsőként és legteljesebben az Al-Duna három falvába átkerült, 1941-ben aztán teljesen és véglegesen „hazatelepített”, három év múltán a Bácskában máris hazátlan bukovinai székelyek sorsa legvégül Magyarországon teljesedett ki. Leszármazottaiknak az anyaországban immár nem okozott gondot a magyar nyelven való tanulás, hitük gyakorlása, a szokásaikhoz való ragaszkodás. Nagyon sokan Érden leltek otthonra, ez a főváros környéki, egyre növekvő település mintegy háromszáz bukovinai székely eredetű családot fogadott be. Az öt hazát (Székelyföld, Moldva, Bukovina, Délvidék, Magyarország) végigpróbált bukovinai székely népcsoport jeles képviselője, a „népét és népe kultúráját szolgáló” Kóka Rozália hozta létre, és több mint négy évtizeden át irányította az Érdi Bukovinai Székely Népdalkört. Nemrég megjelent önéletrajzi és népéletrajzi könyve (Bukovina, Bukovina... Utam végén visszanézek, Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2017) előszavában dr. Domokos Mária alábbi következtetése fogalmazódik meg: „Amit a bukovinai székelyek a rájuk mért történelmi sors ellenében véghezvittek, azt bátran nevezhetjük csodának. Mindössze öt községről van szó, nincstelen székely menekültekből összeverbuválva, és mit produkáltak! Már a puszta életben maradásuk is teljesítmény, ám ők ennél sokkal többre voltak képesek. A százféle egyéb náció között, idegen uralom alatt  megmaradtak önmaguknak, és híven megőrizték kincsként magukkal vitt közösségi hagyományukat. Ez fogta őket mindvégig össze: a közös nyelv, az életet szabályozó szokások, mesék és dalok, a »rendtartó székely falu«. Bámulatos életerejük megsokszorozta őket, új és új rajok indultak szerteszét Bukovinából, és ezek – ha sikerült együtt maradniuk – mindig újraépítették autonóm közösségeiket.”