2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megkezdődött a Krím áramellátásának blokádja

  • 2015-10-12 16:04:59

  • MTI

A dél-ukrajnai területekről a Krím félszigetre vezető utakat blokád alatt tartó aktivistáknak sikerült elérniük, hogy leállítsák az áramszállítást a dél-ukrajnai Melitopol és a krími Dzsankoj közötti villamos vezetéken – jelentette be hétfőn Izeta Hdanova, a civil kezdeményezés egyik vezetője.
Krími tatárok hirdették meg az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félsziget kereskedelmi blokádját, amelyhez több ukrajnai szervezet és önkéntes katonai alakulat is csatlakozott. Hdanova szerint a Krím áramellátása Ukrajnából „enyhe kifejezéssel élve is minimum erkölcstelen”. Hozzátette, hogy még működik három elektromos vezeték, amely áramot szállít a félszigetre. Céljuk, hogy elérjék ezek lekapcsolását is. 
A krími tatárok kezdeményezésére indult akció első lépéseként a civilek szeptember 20-án blokád alá vették a félszigetre vezető utakat a félsziget és a dél-ukrajnai Herszon megye közötti közigazgatási határon, hogy megakadályozzák az áruszállítást az Oroszország által bekebelezett területre. A résztvevők sátorvárosokat építettek ki az utak mentén. 
Az akció kezdeményezői szerint az ukrajnai vállalatoknak mindaddig fel kell függeszteniük kereskedésüket a Krímmel, amíg a félsziget orosz megszállás alatt van. A blokád szervezői addig is követelik Oroszországtól, hogy engedje szabadon a politikai foglyokat, szüntesse meg a krími tatárokra és a független médiára gyakorolt nyomást az általa megszállt félszigeten, valamint engedje nemzetközi megfigyelők akadály nélkül beutazását Krímbe.
Ezenkívül a résztvevők rámutattak arra, hogy az elmúlt időszakban lényegesen több élelmiszert és más terméket szállítottak a Krímbe, mint amennyire az ott élőknek szükségük lehet. Mivel a krími üzletekből eközben szinte teljesen eltűntek az ukrán termékek, gyanítható, hogy ezek a szállítmányok a feketepiacra kerültek, ahol az áruk többszöröséért adták el azokat, amin az ukrán szállítókon kívül nyilvánvalóan a jelenlegi krími vezetéshez közel állók tettek szert törvénytelenül nagy haszonra. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató