2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megkezdődött a calais-i menekülttábor felszámolása

  • 2016-02-29 16:41:12

  • MTI

Jelentős rendőri készültség mellett megkezdődött hétfőn az észak-franciaországi Calais-ban illegálisan kialakult, de a hatóságok által eddig megtűrt sátortábor déli részének felszámolása, amire múlt héten adott engedélyt a lille-i bíróság.
A francia állam egy magáncéget bízott meg, hogy elsőként mintegy húsz sátrat távolítson el egy 100-szor 100 méteres területről.
A buldózeres kiürítés megkezdését száz rohamrendőr biztosította. A tábor előtt eközben mintegy harminc rendőrautó és két rendőrségi kamion ügyelt a rendre. Néhány migráns, akik mellé szociális munkásokat is küldtek a hatóságok, hogy segítsenek a táborlakókat a felkínált szállásokra terelni, összeszedhette személyes holmijait a felszámolásra ítélt övezetben. A helyszíni tudósítások szerint a migránsok egy része a „dzsungel” más részeire költözött át.
A határok felszámolását célul kitűző No Border nevű anarchista szervezet egyik brit tagját előállították, miután ellenállt a rendőröknek.
A rendőrség tájékoztatása szerint a dzsungel egy részének felszámolása egész nap folytatódik.
Az illetékes francia bíróság múlt csütörtökön engedélyezte a calais-i menekülttábor déli részének felszámolását. A kormányzat szerint azon a részen megközelítőleg ezren, a segítők szerint legalább háromszor ennyien élnek alkalmi viskóban. A prefektúra három hét alatt tervezi felszámolni a területet, nem kíván erőt alkalmazni.
Korábban számos segélyszervezet próbálta megakadályozni a tábor kiürítését, mert állításuk szerint a migránsoknak a hatóságok nem ajánlottak fel megfelelő számú szálláshelyet, s a nyomortelep megszüntetése csak növelni fogja a feszültséget, és még kiszolgáltatottabbá teszi a migránsokat, akik elfogadhatatlan körülmények között várnak egy olyan lehetőségre, amikor megpróbálhatnak törvénytelen módon átjutni Nagy-Britanniába.
A Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagút francia oldalán található kikötőváros egykori szeméttelepén tavaly tavasszal illegálisan kialakult, de a hatóságok által megtűrt sátortábor mellett január elején állítottak fel 125 fűtött lakókonténert, amelyekben 1500 embernek tudnak szállást biztosítani, de eddig csak a konténerek fele telt meg. A hatóságok ide akarják beterelni az elsősorban Szíriából, Afganisztánból, Szudánból és Eritreából érkezett migránsokat, vagy pedig az ország távolabbi részein található mintegy száz befogadóközpontban ajánlanak fel nekik szállást, abban az esetben, ha a migránsok lemondanak arról, hogy átjussanak Nagy-Britanniába, és menekültkérelmet nyújtanak be Franciaországban.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató