2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megakadályozták a Krím áramellátásának visszaállítását

  • 2015-12-07 16:30:42

  • MTI

A radikális nacionalista ukrán Jobboldali Szektor (PSZ) közölte, hogy önkéntesei megakadályozták hétfőre virradóra, hogy visszakapcsolják az Oroszország által elcsatolt Krím félszigetre irányuló ukrán áramszolgáltatást az egyik vezetéken.
A szervezet közleményében tudatta, hogy az éjjel „Dmitro Firtas ukrán oligarcha Titan nevű üzeméből induló” egyik vezetéket a belügyminisztérium és az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) munkatársainak segítségével megpróbálták visszakapcsolni, hivatkozva a Krím blokádjában részt vevő egyik csoport és Petro Porosenko ukrán elnök közt létrejött megállapodásra.
Előző nap Refat Csubarov, a krími tatárok törvényhozó és kormányzó testülete, a medzslisz elnöke bejelentette, hogy az államfővel folytatott megbeszélésen a blokád résztvevői beleegyeztek a Krímbe irányuló négy ukrán vezeték közül egynek, a 220 kilowattos „Kahovka-Titannak” a visszakapcsolásába. A megrongált vezetéket egy hete javították meg az Ukrenergo állami villamosenergia-szolgáltató vállalat szakemberei, de nem kapcsolták be, a kijevi vezetés és a blokád aktivistái közötti megállapodásra várva. Volodimir Demcsisin ukrán energetikai miniszter a múlt héten elmondta, hogy ez az egy vezeték csupán a krími szükségletek mintegy 20 százalékát fedezné.
A Jobboldali Szektorhoz csatlakoztak az Ajdar önkéntesei is a vezeték visszakapcsolásának megakadályozásában. A PSZ közleményében kijelentette, hogy sok más szervezet aktivistáit is váratlanul érte a medzslisz képviselőinek beleegyezése a Krím áramellátásának visszaállításába. „Érthetetlen számunkra az ukrán vezetés és a blokád egyes szervezőinek az ellenséggel való gazdasági együttműködéssel és kereskedelemmel kapcsolatos álláspontja” – fejtette ki a dokumentumban a Jobboldali Szektor. A szervezet leszögezte, hogy az efféle cselekményeket az állami érdekek elárulásának tekinti, ami szerinte „háborús körülmények között különösen súlyos bűncselekmény”.
A félsziget Ukrajna felőli áramellátása november 21. óta szünetel. A szolgáltatás azért állt le, mert ismeretlenek robbantással megrongálták a vezetékeket.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató