2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Még nem késő?

Pokorny László megyei tanácsos levéllel fordult szerkesztőségünkhöz, azzal a kifogással, hogy a június 19-i lapszámunkban az RMDSZ megyei elnökével készült beszélgetésbe „féligazságok” kerültek be.

Pokorny László megyei tanácsos levéllel fordult szerkesztőségünkhöz, azzal a kifogással, hogy a június 19-i lapszámunkban az RMDSZ megyei elnökével készült beszélgetésbe „féligazságok” kerültek be.

Íme a levél: „Mivel pénteki (jún. 19.) lapszámukban a Mózes Edith által jegyzett Brassai Zs. interjúban egy személyemet név szerint érintő »féligazság« jelent meg, kénytelen vagyok pontosítani. Valóban javasoltam a választmány megalakítását, DE csupán az alapvető struktúra, a körzetek újraalakítását követően (ld. csatolt levelem, melyet Kovács Leventének a megfelelő időben elküldtem). Tehát javaslatom lényege maradt ki csupán. Ennek következtében a vezetőség kezdeményezése nyilván nem felelt meg az alapszabályzatnak (a logikának sem), tehát jogosan kifogásolható. Üdv. P. L.”.

A szerkesztőségünkhöz küldött levélhez csatolta a megyei szervezet ügyvezető elnökéhez intézett korábbi levelét is, amelyben a meghívottakhoz intézett körlevél kapcsán pontosít:

„Kovács úr,

Városi szervezettel kapcsolatban:

Miután név szerint említett a körlevélben, kénytelen vagyok kiigazítást küldeni, mivel a leveléből kimaradt javaslatom alapvető része, azaz a város újrakörzetesítése! Csupán ezután van értelme a választmány megalakulásának. Logikus?

A megyei elnök úr által javasolt tisztségviselők ezután részt kellene vállaljanak a körzeteik munkájában (itt vannak kételyeim).

Kérem tehát körlevelét kiegészíteni a fentiekkel, másképpen nem sok értelme volna javaslatomnak. Üdv. P. L.”.

Ezek után kerestük meg Pokorny Lászlót, hogy mondja el pontosan, mit kifogásolt.

Íme a válasz: „Azt kifogásolom, hogy javaslatom lényege maradt ki az interjúból. Ugyanis rögtön jeleztem Kovács Leventének, hogy a választmány újraalakítása csupán a körzetek újraalakítása után lehetséges. Maga a választmány szó is azt jelenti, hogy választott emberekről van szó, akiket régebben is a körzetek küldtek. Amennyiben meg nincsenek körzetek, a helyi szervezet elnöke által meghirdetett közgyűlés küldötteiként alakulhat legitim választmány. Azt is hangsúlyoztam, hogy a választmánynak súlya kell legyen, azaz nem két-három személy kellene összeállítsa a választási listát, hanem belső választás nyomán alakuljon ki a rangsorolás, ahogyan történt, amikor a választmány elnöke voltam. Így az úgynevezett belső ellenzék sem találhatna kifogást, és statutáris is lenne. Kétszer-háromszor is próbáltam írásban és szóban is megmagyarázni, sikertelenül.

Egyébként hiába kerülgetjük a dolgot, a szervezet felfrissítését és hitelességét bárhol, egy önmagát komolyan vevő politikai alakulatban az biztosítja, hogy egy ekkora BEISMERT kudarc után a vezetőség lemond. Csak ez biztosítja egy szervezet felfrissülését. Még nem késő!”

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató