A Marosvásárhelyi Református Kollégium (1718–1947)

Második rész

1804-ben a Főkonzisztórium Bolyai Farkast hívja meg a kollégium megüresedetett matematika tanszékére. Bolyai Farkas nagy odaadással készül arra, hogy a marosvásárhelyi kollégiumban matematikatanárként megállja a helyét. Magas mércét állít maga elé. Gausstól kér tanácsokat és tankönyveket. Oktatási és nevelési elvei továbbfejlesztik Köteles Sámuel törekvéseit. A pedagógus személyes példája az első számú hatóeszköz Bolyai elképzelésében. Csak a legkiváltabb eszűeket, erkölcsös jelleműeket és a tudományos alapon felkészülteket tartja alkalmasnak „ezen köztiszteletet igénylő hivatalra”. Szerinte nincs olyan gyerek, aki nem tanítható írni, olvasni, számolni. Érvényesíteni szeretné egyik állandóan elhangzott elvét: a differenciált oktatást. A fegyelmezett emberi magatartás korai kialakításának a híve. Szükségesnek találja az iskolai törvények tiszteletben tartását. De ugyanakkor megértést, együttérzést vár a tanuló iránt a pedagógustól, aki nem pecsételi meg már a legelső hibánál a tanulót, hanem bízik a javulásban. Mind tudományos, mind oktató-nevelési tevékenységében nagy jelentőséget tulajdonít az idő megbecsülésének, az oktató-nevelő munka időbeli pontos megszervezésének. Kollégiumi elődeinek hagyományait követve, matematikai tankönyvek szerzője. Noha korszerű oktatási-nevelési elveket vallott, nem tartozik azon tanárok közé, akik a gyengébb vagy az átlag tanulók matematikai ismereteit különösebb eredménnyel gazdagítani tudták volna. Stílusa közismerten bonyolult, többnyire megfeledkezik tanítványai előzetes ismereteiről, magas tudása teljességgel és igen eredményesen egyetemi katedrán érvényesülhetett volna. Egész tanári pályáján arra törekedett, hogy a tanulókat minél érthetőbben, megnyerően taníthassa, minden alkalmat megragadott gyakorlati ismeretek nyújtására, amelyre fogékonyabbak a gyengébb és közepes tanulók. Tanári tevékenységének legnyilvánvalóbb eredménye, hogy a tanulni vágyó értelmes diákjaival ösztönszerűen megszerettette a tantárgyaiban képviselt tudományágakat, általában a természettudományokat. Évtizedes küzdelmei, vizsgálódásai fiában, Bolyai Jánosban érnek minőséggé. 

Az 1848-ban kitört forradalom hírét lelkesedéssel fogadja a kollégium ifjúsága. A tantermek gyűléstermekké válnak. Az iskola nyomdája is a forradalom szolgálatában áll, nyomtatványaival lelkesít, buzdít. Az ifjúság önkéntes katonai gyakorlatokat tart a kollégium játszóhelyén, és készül a harcokra. Török János professzor és Szász István rektor a diákság élére áll. Tisztekként vezetik, irányítják a gyakorlatokat. A kollégium ifjúsága a forradalom és szabadságharc hívó szavára szétoszlik az ország minden részébe. Az iskola üresen marad. A diákság tömegesen jelentkezik az alakuló honvédezredekbe, harcol az ország függetlenségéért. A forradalom és szabadságharc leverése után szenvedés, megpróbáltatás vár a kollégiumra. Egykori diákjai és tanárai közül a legtöbben bujdosnak vagy raboskodnak. 1849. december 1-jén az iskola ismét megnyitja a kapuit, de az iskola egykori népessége nagyon megfogyatkozott, az addig zsúfolt termekben csak néhány diák lézeng. A forradalom szelleme azonban tovább él az ifjúságban, és a Habsburg-ellenes mozgalom jó talajra talál a kollégium diákságában. A mozgalom soraiba beférkőző árulók révén a titkosrendőrség mindenről értesül. A kollégium felett sötét felhők gyülekeznek. 1852. január 24-én letartóztatták Török János professzort, majd más tanárokat és diákokat. 1854. március 10-én szomorú nap virrad Marosvásárhely lakosságára, de különösen a kollégium tanári karára és ifjúságára: a postaréti vesztőhelyen kivégzik Török János professzort, Horváth Károly földbirtokost és Gálfy Mihály ügyvédet. A vértanúhalált halt Török Jánossal megszűnik a teológiai tanszék a kollégiumban. 

1856. november 20-án este megszólalnak a kollégium csengői, és tudatják a város lakosságával, a kollégium ifjúságával, hogy meghalt Bolyai Farkas. Temetése saját akarata szerint rendkívül egyszerű: fehér fenyőfa koporsóban a kollégium csengőinek bús hangja mellett kísérik utolsó útjára tanítványai, kollégái és barátai. 

1861-ben az egyházi főtanács tervbe veszi a jogi tanfolyamnak a marosvásárhelyi kollégiumban való újbóli megnyitását és egy jogi tanszék felállítását is. A jogi tanfolyam megindítása egyben a főiskolai oktatás újraindulását is jelentette. Többszöri kérvényezés után, 1866-ban a császár engedélyezi a jogi akadémia létrehozását Marosvásárhelyen. Ennek létrehozása rendkívüli jelentőségű a kollégium történetében, de fenntartása komoly nehézségek elé állítja az iskola vezetőségét: egyfelől a megfelelő képzettségű tanerőkkel való ellátás, másfelől a pedagógusok megfelelő fizetésének a biztosítása. 1870-ben az intézet anyagi gondjai miatt az egyházi főtanács megszünteti a marosvásárhelyi jogakadémiát, megszüntetve ezzel a jogtanítást a kollégiumban. 

1896-ban országszerte millenneumi ünnepségeket szerveznek, amelyekre a kormány nagy pénzösszegeket fordít. Azonban a kollégium egyre nehezebb anyagi gondokkal küzd: megrongált épületekkel, felduzzasztott tanári karral. Az újonnan keletkezett és felszerelt állami intézetekkel a kollégium nem tud lépést tartani, már a ’80-as évek végén harcot kezd az állami segély kivívásáért. A hosszú küzdelmeknek végül is meglett a hatása: az 1901/1902. tanévtől kezdve a kollégium az államilag segélyezett gimnáziumok sorába lép. 

Az I. világháborút megelőző évek nagy eseménye az új kollégium felépítése volt. 1908. szeptember 10-én ünnepélyesen lerakják a kollégium új épületének alapkövét, és 1911. június 6-án már a felavatási ünnepséget is megtartják. Az új épület mellett jelentős változás történik az internátus 107 éves épületében is. Új padlózat, modern bútorok, villanyvilágítás és a városi vízvezeték kerül bele. Új lépcsőház épül az internátus és az új iskolaépület között. Az új épület átadásával az 1910/11-es tanévtől kezdve érvénybe lép a délelőttös leckerendszer. 

A háború a kollégium életére is befolyással lesz. Egyre többször jelenik meg a fekete zászló az épület homlokzatán a fronton elesett diákok emlékére. 1914. augusztus 3. – 1916. október 25-e között az új kollégium épületét lefoglalja a katonaság. Ebben a periódusban, 1916. október 15-én IV. Károly király látogatja meg a várost, fogadása a kollégium dísztermében történik. 1917. január 18-án ismét igénybe veszik a főépületet, most már a városi tanács részére. Ettől kezdve csak nagy nehezen sikerül tanítani négy teremben délelőtt és délután. Az intézet rendje és nyugalma teljesen felbomlik, a kollégium diákjai kiszorulnak az udvarról, a kapuk mindig nyitva állnak, az idegenek kényük-kedvük szerint használhatják. Számos gátló tényező ellenére azonban az oktatás nem szünetel. 

Az 1920/21-es tanévet néhány napos késéssel kezdik el, oka a koronának lejbe való átváltása volt. Ebben a tanévben tanítanak először román nyelvet és irodalmat. December 1-jén a főkapitány rendeletére szünetel az oktatás, és a kollégium épületére kitűzik a zászlót. 1922. október 27-én a Közoktatásügyi Minisztérium rendelete alapján a kollégium főhomlokzatáról leveszik a Református Kollégium feliratot. 1923 szeptemberében az iskola körrendeletet kap, amely szerint zsidó nemzetiségű tanulót nem írhat be. Ugyanakkor a felekezeti iskolákról szóló kormányrendelet hiánya miatt az egész kollégium életében a bizonytalanság uralkodik. Az 1924/25-ös tanévtől kezdődően az írásbeli érettségi vizsgákat a kollégium diákjai kénytelenek az Al. Papiu Ilarian állami líceumban letenni idegen vizsgabizottság előtt, egy idő után viszont kolozsvári román líceumoknál. Az eredmények megdöbbentőek. Pl. az 1933/34-es tanév végzős diákjai a kolozsvári Regina Maria líceumban érettségiztek. Az írásbeli vizsgán mindannyian megbuktak. 

1920 áprilisától egészen 1939. szeptember 1-ig a kollégium igazgatója Nagy Endre. Ez az időszak a majdnem 400 éves iskola egyik legnehezebb időszaka, mivel története során először válik kisebbségi iskolává, lét és nemlét határán kell mindennapos harcot folytatnia fennmaradásáért. Nagy Endre viszont nemcsak a megmaradás nehéz feladatát teljesíti, hanem a továbblépést is, az oktatás-nevelés korszerűsítését, az élenjáró iskolák között tartja a kollégiumot. Munkájában legnagyobb támasza a református egyház. Iskola és egyház kapcsolata talán sosem volt ilyen erős, sokoldalú, mint ezekben az időkben. Nemcsak elvárásai vannak az iskolával szemben, hanem tesz is az iskoláért. 

Az 1940-ben kezdődő tanév az új történelmi helyzetre való tekintettel október 15-én kezdődik, megnőtt tanulói létszámmal. Ennek két fő oka van: az egyik, hogy több falusi kisgazda irányítja a kollégiumba a gyerekét, a másik pedig az, hogy az addig Nagyenyeden tanulók legtöbbje az új határváltoztatás miatt a marosvásárhelyi kollégiumba iratkozik. A diákság tanulmányi előmenetelét érezhetően befolyásolják az átmenettel járó nehézségek: az iskolai év későbbi kezdése, a tankönyvhiány, a változó órarend és tanterv. Az 1941–42-es tanév fő célkitűzése: felzárkózni az ország többi középiskolájának a követelményeihez, alkalmazkodni az új tanügyi helyzethez. 

A II. világháború hatása azonban a kollégium életében is kezd meglátszani. Az 1943–1944-es tanév nehéz napokat tartogat a kollégium számára. A front egyre közelebb kerül a városhoz, és magas rangú tisztek kezdenek megjelenni a kollégiumban, akik az 1943. június 1-jén megválasztott új igazgatóval, Kovács Benedekkel bejelentik, hogy a kollégium épülete alkalmas katonai kórháznak, és a teljes épületet át kell adni a hadseregnek. 1944 elején a hadikórház elfoglalja a kollégium épületét, és az ifjúság a római katolikus gimnázium épületében folytatja a tanulást. 

1944. március 30-án hirtelen befejeződik a tanév. Az iskola vezetősége bizalmas utasítást kap feletteseitől, hogy a kollégium értékeit csomagolja ládákba és menekítse a Dunántúlra. A rohamosan közeledő front miatt sokan a város polgárai közül is menekülnek. 

1944. szeptember 28-án orosz csapatok vonulnak be a városba. Az orosz parancsnokság elrendeli az iskolák azonnali megnyitását. Október első napjaiban kíváncsi diákok jelennek meg, de megrongált falakat, rendetlenül hagyott udvart, ablak nélküli folyosókat, kórtermekké átalakított osztálytermeket, a légnyomás által az udvarra kiszórt iratokat találnak. Szülők, tanulók, tanárok, a város lakossága, iparosok, szakemberek fognak össze, hogy minél előbb megteremtsék az iskola megnyitásának a feltételeit. A kollégium elsősorban önmagára számíthat, anyagi segítségre a fennálló viszonyok miatt nem, sem az egyház, sem a város részéről. November 20-án sikerül elkezdeni a tanítást. A tanárok nagy része nincs itthon, katonai szolgálatot teljesít, vagy hadifogságban van, vagy éppen menekül. De nemcsak a tanárok hiányoznak, hanem a tanulók közül is sokan. A nagyobb diákokat leventékként sorolják be a hadseregbe, a kisebbek a szüleik döntése alapján menekülnek. A háború okozta nehéz viszonyok éreztetik negatív hatásukat az oktatásban is. Teljes a bizonytalanság, különösen az oktatás tartalmát illetően: mit és miből tanítson a tanár? Az iskolavezetést próbára teszik az átmeneti korszakra jellemző, egymást keresztező intézkedések. Egyfajta védtelenség, kiszolgáltatottság jellemzi az iskolát az utasításokat osztogató szervekkel szemben. Az 1945–46-os tanévben elkezdődik azoknak a rendeleteknek a hosszú sora, amelyek központilag, országos szinten szabályozzák – minden kezdeményezést megölő eréllyel – az iskolák jogait adott területen. Az Oktatásügyi Minisztérium 242675. sz. rendelete magyar tankerületi főigazgatásokat hoz létre Kolozsváron és Brassóban. Feladatuk a magyar anyanyelvű iskolák irányítása, ellenőrzése volt. A kollégium a Brassói Tankerületi Főigazgatás hatáskörébe kerül. 

A Közoktatásügyi Minisztérium 36335/1946. sz. rendelete egyrészt véget vet a felekezeti iskolák tantestülete előnytelen megkülönböztetésének, másrészt az államosítást készíti elő. E rendelet szellemében a magyar iskolák állami iskoláknak tekinthetők. 

*

A kollégiumi ifjúság mulatságai, időtöltései, játékai

Komédiákat játszottak a kollégiumban 1770 körül, még azelőtt a Cigánymezőn, a mai Német város helyén, mely a Szentgyörgy utcai kertek tetejéről a Klastrom utcáig és a vársánctól az oláhtemplomig kiterjedett szép, zöldgyepes síkság volt. Az oláh templom felől való szélében voltak a cigányházak, a Klastrom utca végén a Trébely-szőlő felé vezető utcakapunál a kéményseprőház. Ide szokott volt a kollégium szerdán és szombaton, du. 2-7 óráig zászlókkal, dobokkal kijárni, labdázni, láncszemezni s egyebeket játszani. Minthogy pedig a kollégiumban tartott komédiákban kigúnyolták, satirizálták az udvarokat, tanácsot, még a királyi táblát is, amiatt 1780 körül megtiltatott a komédiajátszás. 1792-ben azonban Bethlen és Teleki tanuló grófok engedélyt nyertek, s a vizsgák után, június 29. du. 4-8 óráig tartott az első komédia, melyben a kisasszonyszerepet I. Fogarasi Sámuel – e történet írója – vitte, előbb török, azután magyar leánynak öltözve. (...)

Minden kivonuláskor két deák követ előre értesítette a várparancsnokot, hogy dobbal, zászlókkal fognak a vár előtt elmenni. Volt olyan parancsnok is, aki nem akarta megengedni, de az urak közbenjárásra beleegyezett.

A kivonulás a Cigánymezőre a Sáros utcán le, a vár előtt fel történt. Minthogy pedig a pápisták mindig haragudtak azért, hogy ők szent célra használják a zászlót körmenetek alkalmával, a kálvinisták pedig játékra, tehát egykor, midőn a kollégium a Sáros utcán, a plébánia kőkerítése mellett ment, néhány pápista tanuló a kőfalon állván csudát látni, két zászlót elkaptak és beragadtak. A zászlókat azután felszentelték, s körmenetek alkalmával használták. A kollégium pedig ezután az Ebhát (később Kazinczy utca) utcán vonult ki a Cigánymezőre.

Benedek Zsolt

Az oldalt szerkeszti: Ötvös József lelkipásztor