A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nagy romlása
Vélemény
(1990–2014 között)
Dr. Ábrám Zoltán professzornak nemrégiben a Népújság hasábjain megjelent, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar nyelvű oktatását elemző írását a szerkesztőség – jogos igénnyel – vitaindító anyagnak szánta. A vita mindeddig elmaradt, az egyetem magyar oktatásának súlyossá, már-már válságossá vált helyzete valódi okainak elemzésére mindeddig nem került sor. Borbély alelnök úr a Népújságban közzétett interjújában a kérdéskörre reflektálva vádol, hárít, másra mutogat. Elemzése szerint a romániai magyar politikum hibátlanul működött/működik, csak eredményeket ért el, minden lehetőt megtett a teljes körű magyar oktatás visszaállításáért.
Az említett interjúban Borbély úr így fogalmaz: „Úgy vélem, mindenkinek meg kell tennie a maga dolgát. A tanároknak azzal kellett volna és kell foglalkozniuk, hogy ők mit tettek az utóbbi 24 évben, hiszen az egyetem vezetésében rektorhelyettesi szinten is képviselve VOLTUNK” . A továbbiakban felhívja a figyelmet arra, hogy a tanárok végezzék a dolgukat, foglalkozzanak a szakmai résszel, az utánpótlás kinevelésével, az ügyvédek is tegyék a dolgukat, de az RMDSZ felelősségéről egy szót sem szól. 56 év egyetemen eltöltött szolgálati idő alatt összegyűjtött tapasztalatom felhasználásával szólok hozzá e témához. Előrebocsátom, ha valaki is hajlandó tükörbe nézni és képes őszintén elemezni, akkor meg kell állapítania, hogy minden fél felelőssége fennáll.
A tanári kar az 1990-es kezdeti lendületben ígéretes, biztató magatartást tanúsított. Rövidesen megjelentek a régebbről ismert „fizetett tanárbérencek”, a kollaboránsok, akik megosztották, megfélemlítették az akkor még tenni akaró magyar diákokat, megtörték a Diákszövetség erejét, ellenállását. Mint tudjuk, a diákság emlékezetes, többhetes ülősztrájkkal követelte az előző rezsim által elsorvasztott magyar tagozat visszaállítását, valamint a paritás elvének alkalmazását, vagyis fele-fele arányú képviseletet az oktatói karban, a diáklétszámban, a vezetői struktúrákban és az adminisztrációban. Már a kilencvenes évek elejétől a politikum tudtával és támogatásával az egyetemi vezető pozíciókba zömmel arra nem érdemes magyar oktatók kerültek, akik a hatalom, a román vezetés, a szenátus feltétlen kiszolgálóivá váltak. Az utánpótlás kiválasztásában nem az értékek mentén szelektálták az új oktatókat, hanem politikai megfelelés, protekcionizmus és etnikai kritériumok szerint. A tanszékek élére román oktatók kerültek, akik a legritkább esetben vettek fel magyar anyanyelvű tanerőt, így jó néhány tanszék magyar oktatók nélkül maradt. Ugyanakkor a legjobb fiatal magyar oktatók egy része, az intézetben kialakult nyomasztó atmoszféra, a feszültség, a minden vonalon megnyilvánuló diszkrimináció (előléptetés, vezetői posztok elfoglalása, ösztöndíjak elnyerése), valamint az oktatás, kutatás minőségének lezüllése, a laboratóriumok felszereltségének kritikán aluli állapota okozta kiábrándultság miatt eltávoztak egyetemünkről. Megjegyzem, java részük nem külföldre ment, itt az országban talált jobb érvényesülési lehetőséget. Megemlíthetném tanszékünk (toxikológia) legjobb oktatóját, aki már mint adjunktus hagyta el az egyetemet, Kolozsváron viszont országos hírű gyógyszerellenőrző laboratóriumot tudott felállítani/működtetni.
A tanári kar kontraszelekciója következtében a konformista, kollaboráns oktatói gárda arányaiban megerősödött, a szélsőségesen nacionál-kommunista, agresszív román vezetésnek, szenátusnak ellenállni képtelenné vált.
Bár a 2011. évi 1-es tanügyi törvény megjelenése után a magyar tanári kar java része megértette, hogy össze kell fogni, egyelőre úgy néz ki, hogy ez nem járt eredménnyel, és túl későn jött, annak ellenére, hogy Ábrám Zoltán professzor szerint a tanári kar „elment a falig”. Így állt elő az a helyzet, hogy az egyetemi szenátus román kétharmada, a törvény betűjét és szellemét semmibe véve, nem alkalmazza a teljes körű magyar oktatás visszaállítására vonatkozó törvényt. Ebben a közel negyed évszázadot felölelő időszakban az RMDSZ a MOGYE ügyét „jegelte”. Már a kilencvenes évek közepétől kezdve több alkalommal személyes kihallgatáson is jeleztük az akkori elnöknél az egyre súlyosbodó problémákat, de a politikum nemigen lépett, a kérdéskört az aktuális politikai konjunktúrának rendelte alá, egyszerűen nem tekintette a MOGYE-t az erdélyi magyar oktatás kulcskérdésének. Ne felejtsük el, ebben a periódusban az RMDSZ általában a kormánykoalíció tagja volt, sőt akkori elnöke az oktatásért is felelős miniszterelnök-helyettesként tevékenykedett. Súlyos mulasztás az is, hogy a MOGYE helyzetét nem tették közbeszéd tárgyává, nem ismertették az egyetemen uralkodó áldatlan állapotokat, a magyar oktatás és oktatók diszkriminálását. Ezért a közvélemény, még a marosvásárhelyi is, csak a 2011-es tanügyi törvény megjelenése után szerzett minderről tudomást, amikor nyilvánosságra került a törvény alkalmazásának szomorú kálváriája és csúfos gáncsolása, valamint az ezzel kapcsolatos perekben született, súlyosan törvénysértő ítéletek meghozatala.
Borbély úr az inkriminált interjúban az elért „eredményeket” kitartóan hangoztatja. Azonban ha az általa sikerként említett adatot elemezzük, például hogy hányan tanultak magyarul a MOGYE-n a kilencvenes évek közepén, és hányan tanulnak most, kiderül, hogy állításával szemben igencsak negatív a statisztika. A 2000-es évek második felében a kizárólag román nyelven létrehozott új karok következtében a magyar-román diáklétszám aránya egyharmad-kétharmad szintre süllyedt, tehát alacsonyabb, mint amilyen a kétezres évek elején volt (fele-fele). Ugyanez a helyzet a tanerők arányával is, a kilencvenes évek elején létező 40 százalék ma még a 30 százalékot sem éri el! Ezért mondják a felkészült elemzők, hogy a magyar oktatás helyzetében nincs érezhető javulás.
Kétségkívül eredményként értékelhető a 2011-es tanügyi törvény megalkotása, amely – betartatása esetén – jelentős előrelépést hozhatna a teljes körű magyar oktatás visszaállítása terén (magyar karok létrehozását, záróvizsgák, gyakorlatok stb. anyanyelven történő megtartását tenné lehetővé). A kormány és az egyetemi szenátus között több egyeztetés zajlott, amely tavaly szeptemberben egy igen gyenge, a törvényhez viszonyítva hátralépésnek számító, hétpontos áthidaló protokollumot eredményezett. Jellemző módon még ezt sem tartotta be az egyetem vezetése. A MOGYE működési chartája ma is illegális, törvénysértő, a magyar nyelvet diszkrimináló elveken alapszik. Ezzel szemben az angol karon az angol nyelv teljes körű használata kötelező!?
Az RMOGYKE és a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség által a magyar oktatást diszkrimináló ARACIS-szabály hatályon kívül helyezéséért indított perbe az RMDSZ minden indok nélkül megtagadta a támogató perbe lépést, noha ez az eljárás az utolsó esély az ARACIS tiltó rendelkezésének jogi úton történő megsemmisítésére. A döntés annál inkább elfogadhatatlan, mivel ők is tudják azt, hogy a Ponta-kormány politikai megoldást nem vállalhat fel, hiszen épp a MOGYE miatt benyújtott bizalmatlansági indítvánnyal került hatalomra. Ismétlem, a pervesztés következtében a charta a jelenlegi, a magyar oktatást súlyosan diszkrimináló formájában marad. A tárgyalásra szeptember 19-én kerül sor Bukarestben, a Legfelső Ítélőtáblán.
Hasznos lenne az elnökválasztási kampány során nyomatékosan felhívni a belföldi és nemzetközi közvélemény figyelmét a fentiekre és arra, hogy a MOGYE-perekben milyen törvénytelen ítéletek születtek. Ugyanakkor végre ki kellene dolgozni az egyetemmel kapcsolatos stratégiát, azt, hogy hogyan tovább a meglévő vagy új keretek között.
Dr. Kincses-Ajtay Mária ny. egyetemi professzor
