A marosvásárhelyi „véres választások”

Marosvásárhely történetében többször is előfordult, hogy tragikus események miatt magára vonta a nemzetközi közvélemény figyelmét. Ha eltekintünk a rendszerváltás időszakában lezajló fekete március gyászos eseményeitől, melyet kvázi „élőben” közvetített a média, egy szinte száz évvel korábbi (teljesen más jellegű) eseményre világítanék rá, amelyet a korszak lehetőségeihez mérten szintén „közvetített” a hazai és nemzetközi média. A nosztalgiázók számára „boldog békeidők” néven ismertté vált időszak politikailag korántsem volt békés. Az alaphelyzet a következő: 1901-ben Marosvásárhely közel húszezer fős város, körülbelül másfél ezernyi választójoggal rendelkező polgára mindkét választási kerületben ideiglenes országgyűlési választások elé nézett. Az okok a következők voltak: a város első kerületében megválasztott kormánypárti országgyűlési képviselő, Lukács Béla kereskedelmi és közlekedésügyi miniszter öngyilkos lett. A város második kerületében megválasztott képviselő – a szintén kormánypárti Bernády György – lemondott tisztségéről. Lemondásának közvetlen oka az volt, hogy egy elegáns politikai manőver következtében tisztséget cseréljen a város polgármesterével. Vagyis Geréb Béla korábbi polgármester országgyűlési képviselő lenne, Bernády – korábbi országgyűlési képviselő – pedig polgármester. A „köztes” időszakban rendőrfőkapitányként várta a fejleményeket, a választások kedvező alakulását.

Amire senki nem számított: a választások országos botrányba fulladtak. A választásokat 1901. február 6-án tartották. A történethez hozzátartozott az is, hogy a botrányos második választói kerület az ellenzék hagyományosnak számító kerülete volt. Történetesen Bernádyt 1896-ban ebben a kerületben úgy választották meg, hogy korábban a függetlenségpárti ellenzék városi vezetője volt, csakhogy jelölésekor hirtelen „átigazolt” a kormánypárthoz. Az így hoppon maradó szervezetlen városi ellenzék az országos függetlenségpárti politika legreprezentatívabb alakját, Kossuth Ferencet (Kossuth Lajos fiát) jelölte a pártot váltó Bernády ellenében. Viszonylag szoros versenyben, mindössze 29 szavazatkülönbséggel Bernády győzött. 

Ezért az 1901-es választásokra is szoros eredményt jósoltak a folyamatosan feszült politikai helyzet közepette. Míg korábban a két képviselőjelöltre történő szavazást a tanácsházán bonyolították le, ezúttal a választási helyiséget áthelyezték a központtól nem túl messzire eső, Iskola utcában található polgári iskola helyiségébe. A várható politikai feszültségek miatt a városi rendvédelemért felelős rendőrség munkáját a vidékről behívott 24 csendőr és egy járőröző zászlóalj gyalogság is segítette. A csendőrök irányításáért a rendőrség vezetője, vagyis Bernády felelt. 

Az első kerületben a várakozásoknak megfelelően Geréb Béla került ki győztesként. A második kerületben pedig Bedőházi János szerzett több szavazatot, így az ellenzék sikeresen visszaszerezte a kerületet. A választási győzelem ünnepét azonban tragédia árnyékolta be: a második kerület képviselőjének megválasztásakor (ahol szorosabb versengés volt) dulakodás tört ki a függetlenségi párt szimpatizánsai és a csendőrség között. A tüntetés 11 órakor kezdődött, az Iskola és Kossuth utca sarkánál szavazati joggal nem rendelkező, felbuzdított lakosok a kormánypárt választóit inzultálták. Többek között a kormánypárt jelöltjeire kiabáltak, és velük együtt a csendőröket dobálták el nem takarított jégtömbökkel és kövekkel. A csendőrség kiszorította a rendetlenkedőket az Iskola utcából. A Petrás-ház előtt ismét dulakodás tört ki. Többen azt kiabálták, hogy „ne féljetek, nincs megtöltve a puskájuk!”, valamint hogy „nem szabad nekik lőni!” Erre, felbátorodva, többen a csendőröknek estek. A dulakodás eredményeképpen a csendőrség a tömegbe lőtt, melynek következtében négy személy meghalt1, tíz megsebesült. Másnap a tragédia híre futótűzként terjedt a városi és országos sajtóban, ahol „véres választások” címszóval írták le a marosvásárhelyi eseményeket. Napokon belül az országos lapok címlapon hozták az esemény valós vagy némileg torzított részleteit, de az európai sajtó is foglalkozott a történtekkel.2 Ugyancsak másnap, február 7-én, a Marosvásárhelyen történtek parázs vitát eredményeztek az országgyűlésben. Az ellenzék az eseményeket kitűnő eszköznek látta a „jog, törvény, igazság” jelszavakkal kormányra lépő Széll Kálmán miniszterelnök és kabinetje elleni politikai hadjáratra. A gyűlés teljes mértékben kudarcba fulladt, be kellett rekeszteni. A másnapi gyűlésen sem javult a helyzet, az ellenzék a kormányt vádolta, hogy elcsalta a választásokat, és még eltussolná az ügyet.

Széll Kálmán miniszterelnök mindent megtett annak érdekében, hogy frissen kinevezett kormányát megvédje. Az ellenzéknek is megfelelő vegyes bizottságot állított össze a marosvásárhelyi események részletes kivizsgálására. Az országgyűlésben zajló viták mellett, a vegyes bizottság vizsgálati eredményeinek elkészülte előtt Marosvásárhelyen a helyi, valamint az országos sajtóban is számos véleményrovat és elemzés készült. Legtöbb esetben minden valóságot mellőző, politikai megrendelésre születő, rosszindulatú véleményanyag született. Üdítő kivételt jelentett a budapesti Csendőr újság szakvéleményezése, mely szerint a választási körzetbe kihelyezett csendőrség – a korszak szabályai szerint – indokoltan használta fegyverét, betartva a csendőrségi szervezeti utasítást, amelyben többek között azt is írja, hogy „a fegyvert férfiasan, energikusan kell alkalmazni, a levegőbe vagy célzás nélkül lőni tilos”.

A vegyes bizottság vizsgálatainak eredményeit Széll Kálmán miniszterelnök március 16-án ismertette az országgyűlésben. A bizottság kéthetes megfeszített tempójú munkája alatt 132 tanút hallgattak ki eskü alatt. A vizsgálat megállapította, hogy az egyébként szavazati joggal nem rendelkező, felfokozott hangulatban levő tömeg valóban akadályozta a csendőrség tevékenységét, akik nem vezényszóra, hanem önvédelemből sütötték el fegyverüket, több figyelmeztetés után. Továbbá azt is tényszerűen megállapította a bizottság, hogy menekülő emberekre lövés nem történt. Viszont – szintén a bizottság megállapítása alapján – „tervszerű és rendszeres óvintézkedésekkel valószínűleg el lett volna kerülve a gyászos eset”. Széll Kálmán szerint jórészt Bernády rendőrfőkapitányi mulasztásai miatt következhettek be a szomorú események.3 A miniszterelnök azt is kiemelte, hogy Bernádyt szerinte nem terheli felelősség az események előidézése miatt, hanem az óvintézkedések elhanyagolása miatt vonható eljárás alá. Emiatt elrendelte az állásából való felfüggesztését és fegyelmi eljárás megkezdését ellene. Az országgyűlésben a vizsgálati jelentés közzététele után megszűnt vitatéma lenni a marosvásárhelyi véres választások. A miniszterelnök ehhez Bernádyt „áldozta fel”, így sikeresen elkerülte a politikai válságot. 

Bernádyra egy igencsak hosszú, megalázó peres időszak következett, mely karrierje szempontjából mélypontot jelentett. Az elhunytak árván maradt családjáról a város gondoskodott, ahogyan az áldozatok temetését is megszervezte.

Bernády ügyének tárgyalására 1901. május 5-én került sor. A többórás kihallgatások után felmentő ítélet született. Az ítéletet az ügyészség megfellebbezte, így az ügy a királyi táblához került. Ott június 16-án zajlott a tárgyalás, ahol Bernády Györgyöt másodjára is felmentették a vádak alól, és elrendelték az ügyével kapcsolatos vizsgálat megszüntetését.4 Állásába való visszahelyezéséről a főispán folytatott tárgyalásokat a kormánnyal. Ennek első eredményei ugyanazon év szeptemberében mutatkoztak meg, amikor visszaállították Bernádyt a rendőrség élére. Bernády immár óvatosabb volt: az október elején zajló képviselőválasztások után foglalta el hivatalát, ezzel is megelőzve a személyéhez köthető újabb incidens kialakulását.5 

A „véres választás” története a város egyik fekete foltja maradt. Évtizedeken át emlékezett a sajtó az esemény évfordulójára. Ez nagyrészt Kovács Elek újságíró, lapszerkesztőnek volt köszönhető, ugyanis a két világháború között egyik leghosszabb életű lap, a marosvásárhelyi Ellenzék felelős szerkesztőjeként igyekezett a város emlékezetében megtartani a történteket. Sőt, nyugdíjba vonulását követően az 1950-es évekbeli levelezéseiben is rendszeresen megemlékezett az eseményről. Bár ötven év távlatából már kevésbé pontosan, olykor zavarosan emlékezett az eset egyes elemeire, de minden alkalommal kiemelte Bernády felelősségét: „A második kerület képviselője, Bernády, nem bírta azt a sok keservet, amelyben a Házban része volt az elvtagadásért, lemondott. Idehaza rendőrfőkapitány lett, talán, sőt határozottan az ő személye és túl erélyes rendelkezései robbantották ki a véres választásokat” – írta 1951-ben.6

Bernády rövid rendőrkapitányi pályafutása alig egy évet tartott, amelyből szinte nyolc hónapig volt állásából felfüggesztve az ellene indult bírósági eljárás miatt. Ez idő alatt nem tudott maradandót alkotni, viszont nem is tekintette a főkapitányságot pályafutása csúcspontjának. Politikai ambícióit ismerve nem elégedett volna meg az amúgy kényelmes, közepesen jövedelmezó, nyugdíjazásáig tartó főkapitányi tisztséggel. Számára ez a tisztség ugródeszkaként szolgált a polgármesteri szék megszerzéséhez. Polgármesterré való megválasztását késleltették, de nem akadályozták meg az ideiglenes képviselő-választásokkor bekövetkező szerencsétlen események. Ugyanakkor nekilátott a városi rendőrség működésének a megreformálásához, melyet a későbbi években polgármesterként valósított meg. 

Történelmi ismeretterjesztő írások olvashatók még az alábbi elérhetőségen: https://erdelyikronika.net/

1. A szerencsétlen eset következtében elhunyt: Lengyel Pipás István földműves, Nagy Dániel molnár, Izsák Ábrahám szobafestő és egy héderfáji munkanélküli asztalos: Simon János. Székely Lapok, 1901. február 10.

2. Paix (Párizs), Daily Telegraph (London), stb.

3. Képviselőházi Napló, XXXIV. kötet, 305-311.o.

4. Székely Lapok, 1901. június 16.

5.Székelység, 1901. október 15

6. MTA Kézirattára. Ms 10.214. Kovács Elek levelei Csiszár Lajoshoz. 74.f.

Fodor János