2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Marosvásárhelyen ülésezett az SZKT

  • 2014-06-22 15:54:38

Kelemen Hunor szerint nagy hiba lenne olyan helyzetet teremteni az őszi romániai elnökválasztáson, hogy az erdélyi magyaroknak ne legyen lehetőségük a választás első fordulójában magyar jelöltre szavazni.

Kelemen Hunor szerint nagy hiba lenne olyan helyzetet teremteni az őszi romániai elnökválasztáson, hogy az erdélyi magyaroknak ne legyen lehetőségük a választás első fordulójában magyar jelöltre szavazni.
Az RMDSZ elnöke szombaton Marosvásárhelyen a szövetség kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülésén tartott helyzetértékelésében a jelöltállítás mellett szóló érveket sorakoztatta fel.
„Ha van jelöltünk, a médiában és a közvitákban jelen tudunk lenni, el tudjuk mondani az emberek elvárásait. Ha nincsen jelöltünk, nem fogunk számítani, nem fognak bennünket megkérdezni, nem tudunk álláspontokat ütközetni” – jelentette ki a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő politikus. Elismerte, hogy a jelöltállítás ellen is szólnak érvek, ezekre azonban nem tért ki.
Kelemen Hunor elmondta, a szövetségnek a nyár folyamán kell meghoznia a jelöltállítással kapcsolatos döntéseit, hiszen várhatóan november 2-án tartják a romániai elnökválasztás első fordulóját. Úgy vélte, nem kell összekapcsolni a jelöltállításról szóló vitát azzal, hogy ki lehet a szövetség jelöltje.
Az RMDSZ elnöke kijelentette, három és fél hónap után korai megvonni az RMDSZ kormányzati jelenlétének a mérlegét. Úgy látta azonban, hogy adottak a feltételek ahhoz, hogy a szövetség „akár a ciklus végéig” együtt kormányozzon a koalíciós társaival. „Nyitottságot érzékelek részükről. Amit napirendre tűztünk, 
azt vitákkal, de őszintén meg lehetett beszélni” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Az elnök úgy értékelte, az RMDSZ „tisztességes, jó eredményt” ért el az EP-választásokon, „amit mindenki emelt fővel vállalhat”. Sikerült ugyanis biztosítani a brüsszeli politizálás folytatását, és a magyar közösség romániai számarányának megfelelő képviseletet. Hozzátette, plusz önbizalmat adott volna a közösségnek, ha – 2009-hez hasonlóan – most is három képviselőt küldhetett volna az EP-be. Ez szerinte akkor sikerülhetett volna, ha valamennyi erdélyi régióban olyan szinten sikerült volna a mozgósítás, mint például Szilágy megyében vagy Udvarhelyszéken.
Kovács Péter főtitkár, az RMDSZ kampánystábjának vezetője az elmúlt évek választásain szerzett szavazatszámok alapján kijelentette, sikerült stabilizálni az RMDSZ szavazó bázisát, de az eredmények túlságosan függenek a román többség választási kedvétől.
A szenátus bizottságai elé került a készülő zászlótörvény
A kormány szerdai ülésén támogatta a készülő zászlótörvényt, amely immár a szenátus illetékes szakbizottságai asztalára került – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A politikus az SZKT ülése után tartott sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, hogy már szeptemberben elfogadhatja a parlament a jogszabályt. A törvénnyel kapcsolatos végső döntést a parlament alsóháza hozza meg.
Kelemen Hunor szerint a törvény lehetőséget teremt a székely zászló használatára. Nem tiltja ugyanis meg, hogy különböző önkormányzatok ugyanazt a zászlót fogadják el saját jelképüknek.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató