2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Marosvásárhely megóvta az Európa Kulturális Fővárosa 2021 pályázat zsűrizését

Ciprian Dobre, a Maros Megyei Tanács elnöke december 18-án, pénteken sajtótájékoztatón jelentette be, hogy azon egyesületek, melyek a Marosvásárhely, Craiova, Jászvásár, Brassó és Brăila Európa kulturális fővárosára kiírt pályázatokat összeállították, óvást nyújtanak be.

Ciprian Dobre, a Maros Megyei Tanács elnöke december 18-án, pénteken sajtótájékoztatón jelentette be, hogy azon egyesületek, melyek a Marosvásárhely, Craiova, Jászvásár, Brassó és Brăila Európa kulturális fővárosára kiírt pályázatokat összeállították, óvást nyújtanak be azért, hogy az illetékes szervek térjenek vissza a válogatás második fordulójára, és tárgyalják újra a pályázatokat, illetve két személyt vonjanak vissza a zsűriből.
A tanácselnök hangsúlyozta, hogy a procedúra jogi részével kapcsolatban van kifogásuk, összeférhetetlenség és érdekellentétek merültek fel a zsűri két tagjának – Raluca Velisar és Valentina Iancu – személyét illetően, akiket a Művelődési Minisztérium nevezett ki erre. A két hölgy szavazata a zsűri szavazatának 16 százalékét képezi. 
Az Európai Bizottság előírása a következőket szögezi le a zsűritagságot illetően: a zsűri minden tagjának az Európai Unió állampolgárának, továbbá függetlennek kell lennie és alapos tapasztalattal, bírálókészséggel kell rendelkeznie a művelődés terén, a városok kulturális fejlesztésében, illetve tapasztalata kell legyen az Európa kulturális fővárosa rendezvénysorozat szervezésében vagy más hasonló kulturális rendezvény lebonyolításában.
Az óvásban a megyei tanács felteszi a kérdést: melyik város kulturális fejlesztésében vett részt a fenti két hölgy? Raluca Velisar a bukaresti Kortárs Művészeti Nemzeti Múzeum kurátora, míg Valentina Iancu a bukaresti Képzőművészeti Nemzeti Múzeum kurátora és a Nemzeti Táncművészeti Központ egyik vezetője. Ilyen kontextusban a két hölgy olyan intézményeknél fejti ki tevékenységét, amelyek szervesen részt vesznek Bukarest pályázatában, mindkét intézmény együttműködőként szerepel az Európai kulturális főváros projektben. Tehát mindketten érdekellentétben állnak, pontosabban Bukarest érdekeit képviselik hangsúlyosabban a többi város rovására. 
A Művelődési Minisztérium saját procedúra révén választotta ki az elbíráló bizottság romániai tagjait, és nem tett eleget az Európai Bizottság kritériumainak, mégpedig: a kompetenciák komplementaritásának, hiszen mindketten kurátorok; a földrajzi kiegyensúlyozottságnak, hiszen mindketten bukarestiek; a nemek közötti megoszlásnak, hiszen mindketten nők. 
A fentieket szem előtt tartva, Ciprian Dobre, a megyei tanács elnöke úgy véli, hogy a pályázati kiírás előválogatását elhibázták, s a kihirdetett eredmény súlyosan megkérdőjelezhető. A Művelődési Minisztérium által elfogadott eljárási szabályzat értelmében ay előválogatáson bejutott városok rövid jegyzéke módosulhat, hiszen a bírálóbizottság jelentését is csak jövő évben teszik közzé, s a Művelődési Minisztérium csak akkor fogadja el hivatalosan a versenyben maradt városok rövid listáját. 
Az óvást pénteken írta alá a tanácselnök, s még aznap eljuttatták Jean-Claude Junckerhez, az Európai Bizottság elnökéhez, Donald Tuskhoz, az Európa Tanács elnökéhez, Martin Schultzhoz, az Európai Parlament elnökéhez, Markku Markkulához, az Európai Régiók Bizottságának elnökéhez, Navrasics Tiborhoz, a kultúráért, oktatásért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős EU-biztoshoz, Klaus Johannis államfőhöz, Dacian Cioloş miniszterelnökhöz, valamint Vlad Alexandrescu művelődési miniszterhez, illetve Steve Greenhez, a zsűri elnökéhez. 
A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy Marosvásárhely pályázatának visszautasítását semmivel sem indokolták meg. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató