A Marosvásárhely I. Református Egyházközség és a Vártemplom története

A 14. században fejlődésnek indult város – Novum Forum Siculorum – legszebb ránk maradt öröksége a marosvásárhelyi Vártemplom. 

A 14. században fejlődésnek indult város – Novum Forum Siculorum – legszebb ránk maradt öröksége a marosvásárhelyi Vártemplom. 1332-ben jegyezték fel először, hogy városunkban is megtelepedtek a ferences barátok, akik rendházuk mellett egy ezer férőhelyes zarándoktemplom építését tűzték ki célul. 1490-ben, Mátyás király halálának esztendejében a késő gótika egyik remekművének építését az observans ferencesek fejezték be. Szentélye keleten a felkelő nap sugaraival aranyozta be a festett üvegablakok prizmáján Székelyvásárhely hívőinek homlokát. Északon a ma is meglévő gótikus ívű kapun keresztül a kolostorba lehetett átjárni. A később befalazott déli kapun és a nyugati főbejáraton faragott kövek boltíve alatt hajtották meg fejüket a templomba tartó hívek. A sekrestyével szemben – ma Gótikus terem – a torony földszintjén találjuk az ugyancsak gótikus stílusban kivitelezett Balassi termet, hol a legenda szerint Balassi Bálint az 1575-ös kerelőszentpáli csata után rövid ideig a várbörtön lakója volt.

A református Vártemplom születésnapja 1559. november elseje, mikor a vásárhelyi zsinat elfogadta Kálvin János úrvacsoratanát és a reformáció helvét irányzatát. Far-czády Elek, A marosvásárhelyi református egyházközség élete című monográfia szerzője, e születésnapról reménységgel vallotta, hogy „a helyi református egyházközség 1559-ben beindult élete már kezdettől fogva megszakítás nélkül tart, és tartani fog a jövőben is”. Ekkor a kolostor épületében már folyt a református iskola, a schola particula tevékenysége, melyről 1556-ban a kolozsvári országgyűlés rendelkezett, és 1557-ben meg is nyitotta kapuit a tanulók előtt. A schola particula volt a református kollégium őse, és ezen a néven működött 1718-ig, mikor a Gyulafehérvárról menekült sárospataki iskola töredékével egyesült és főiskolai rangra emelkedett. Farczády Elek szép hitvallása ellenére meg kell állapítanunk, hogy korszakok dühe, ellenséges hatalmak s a természet erői gyakran azon mesterkedtek, hogy Marosvásárhely református egyházának szíve dobogását megállítsák.

A reformáció 500 éves erdélyi történetének lábnyomain elindulva, a kezdetektől napjainkig legszembeszökőbbnek templomunk és közösségének élet-halál harcait találjuk. 1601-1602-ben Georgio Basta vezetésével ellenséges seregek dúlták fel a várost, melynek nyomán a templom romba dőlt és a schola is elpusztult. A festett üvegablakok semmivé lettek. A város krónikása, Nagy Szabó Ferenc, a templom romlását búsulva, írt annak ékességéről: „Az pedig oly szép Szentegyház volt, hogy valójában ékes templom vala: igen szép ablakai, hogy annak mássa egyik városban is Erdélyben nincsen, sem lészen, sem volt”. Ennek az állapotnak rendbehozatala közel száz esztendeig tartott. „Leg-
elsőbben is azért a templomnak ablakit rakák bé, és arra lövő-lyukat” vágtak. 1616-ban Bethlen Gábor fejedelem Marosvásárhelyt megajándékozta szabad királyi városi ranggal, és a templom további helyreállítását is támogatta. Borsos Tamás főbíró vezetésével elkezdődött a templomot védő várfalak és bástyák építése, mely ötvenévnyi fáradozás után készült el.

A templom teljes felújítását 1693-ban fejezték be, gróf Teleki Mihály kancellár adományának köszönhetően. A hajó mennyezetét segesvári ácsok és asztalosok fakazettás díszítéssel látták el, melyből ma két kazettát láthatunk a papi szék fölött. A sok évszázados eseményről Székely Márton lelkipásztor az 1800-as évek elején feljegyzéseket készített. A kövekbe vésett szavakat, torony gombjába rejtett írásokat, a skatulyás mennyezet kazettáira festett sorokat lemásolta, hogy a levéltárban fennmaradjanak az utókornak. A 18. században a templomtérről fel a templomba egy fedett faporticus vezetett, melynek végében felvonóhíd állt, hogy a mély várárok fölött biztosítsa a templomba jutást. Az 1700-as évek közepétől a várban regnáló osztrák katonai hatóság szinte két évszázadon át a református anyaszentegyház életének rontásán mesterkedett. Sokszor beavatkoztak a felvonóhíd működtetésébe, vagy elrontották azt. Befalaztatták a pompás déli kaput, fölszántották és bevetették a templomudvart, megtiltották, hogy a porticusból erre az udvarrészre a hívek kijárjanak. Az 1848-as szabadságharc idején rövid időre osztrák, szász és román katonákat szállásoltak el a Vártemplomban, akik ellehetetlenítették az istentiszteletek tartását és súlyos rongálást ejtettek a templom berendezésében. 1876-ban tűzvész pusztította el a fél várost. A Szentgyörgy utcában leégett a két papi lakás, kántori lak, a fiúiskola és a tanítói lakás. A 20. században az első világháború és az azt követő trianoni békediktátum tépázta az anyaszentegyház s a társadalom alappilléreit, a családot. A háborúban elesettekkel és a repatriálással az anyaországba távozókkal közösségünknek nagy vérveszteséget kellett elszenvednie. Luther Márton sorai talán Erdélyben érthetők legjobban: „A mi régi ellenségünk háborog vélünk, erővel, fegyverrel és sok csalárdsággal, és minden nagy hatalmassággal”. Elődeink nem voltak a meghátrálás emberei, mert buzgó hitük és Isten jobbjának erejével mindig újjáéledt hamvaiból az egyház.

Újjászületést ért meg a Vártemplom 1790-ben, mikor a templomhajó Türk Antal marosvásárhelyi pallér munkája nyomán a ma is látványos stukkódíszítésű barokk stílusba öltözött. Ekkor épült a nyugati karzat és került a szentélyben álló diákok chorusára Johannes Prause brassói orgonaépítő 12 regiszteres orgonája. Az orgonát festette és aranyozta Pictor Papp Márton 1791-ben. A szentély karzatát 1906-ban lebontották és a barnára festett orgonát a nyugati karzatra költöztették. Ott állt 2003-ig, mikor restaurálás során eredeti pompáját visszanyerte, és a szentély keleti oldalán épített pódiumon zengi tovább Isten dicsőségét. A karzat eltávolítása után a szentély repedezett, téglaboltozatos mennyezetét rabichálóval erősítették meg. A második világháború után Kós Károly és Debreczeni László szakvéleménye alapján történt építészeti beavatkozás. 1941-ben Csíky József lelkipásztor jelentette a presbitériumnak, hogy gázszerelési munkálatok során a déli kapu timpanonján freskót találtak. Kelemen Lajos véleménye, hogy a kép Szent Lénárd vértanú megkínzását ábrázolja. A Vártemplom mai külsejét az 1960-as és a 80-as években végzett javítások alkalmával nyerte.

Az évszázadok viharaiban romló és megújuló Vártemplom története nemcsak falak, kövek és berendezési tárgyak gondoskodásáról szól. Ez a hely fellegvára maradt hit és szellem, erkölcs és nemzeti értékek őrzésének. Erdély fejedelmei nyitottak meg benne országgyűléseket, alkottak az egész világ előtt nagyrabecsült törvényeket. 1571. január 6-án, János Zsigmond fejedelem jelenlétében a világon először rendelkeztek vallások szabad gyakorlásáról. Ez a rendelkezés a Vártemplom történetében a tolerancia eszméjeként lett ismert. 1707. április 8-án II. Rákóczi Ferenc, Erdély utolsó fejedelme templomunkba a hazaszeretet és szabadság szeretetét hozta. Krónikások feljegyzései szerint több erdélyi fejedelem imádkozott a Vártemplomban, ahol harmincnál is több országgyűlést tartottak.

A reformáció elterjedése óta a Vártemplom gazdag lelki-szellemi szolgálatot vállalt közösségünk építésére. A 17. században templom, város és iskola egyet jelentett, s ez a gondolat még inkább megerősödött az 1700-1800-as években. Az 1770-es évek elején egyházunk fölvállalta a leánygyermekek iskoláztatását. A leány- és fiúiskola fenntartásának költségeit önerőből, birtokainak, malmainak jövedelméből fedezte, mert a tandíj kevés volt. Iskolaügyek intézésére 1868-ban megalakult az iskolaszék, melynek első elnöke dr. Tolnai Lajos vártemplomi lelkipásztor lett. Tolnai maradandó alkotása a Kemény Zsigmond Társaság megszervezése, mely napjainkban is működik, s különösen a múlt század 20-30-as éveinek szellemi összeroppanásában játszott kultúramegtartó szerepet.

A szegényeket a reformáció kezdetétől abban az ispotályban látták el, mely az 1810-es évekig a mai Kistemplom helyén állt. Belmissziós szolgálatunkban jelentős lépés volt a konfirmáció bevezetése, melyet az erdélyi püspökség 1811-ben rendelt el, és a Vártemplomban 1812-ben, 204 évvel ezelőtt sikeresen be is vezettek. A református kollégium és kebli iskolák mellett vallásos nevelésben részesültek az iparos tanoncok, kiknek 1870-től vasárnapi iskolát indítottak. Makkai Sándor püspöksége idején, az 1930-as években még nagyobb lendületet vett a belmissziós munka. Gyülekezetünkben is megalakult a nőszövetség, leányszövetség és az IKE (ifjúsági keresztyén egyesület). Ekkor, 1935-ben vásárolta a Vártemplom Teleki Domokos főtéri palotáját (a Bernády György szobra mögötti épület), és a vele egy telken álló, Posta utca 2. szám alatti épületet (sokáig ott működött a bábszínház), hogy helyet biztosítson missziós tevékenységüknek.

A megpróbáltatások között helytálló vártemplomi gyülekezet lelkipásztorait, gondnokait Isten Lelke vezérelte, hogy jó pásztorként vezethessék a nyájat. Csak néhányat említünk közülük, hogy példájukkal szemléltessük hitük, tudásuk gyümölcseit. Batizi János lelkipásztor végrendeletében 1628-ban a Vártemplomnak adományozta hagymásbodoni házát és birtokait, melynek jövedelme két évszázadon át az iskolák fenntartását segítette. Az egyházi kormányzás tehetségével megáldott lelkészek vártemplomi szolgálatukból püspöki székbe emelkedtek. Közöttük találjuk Göcsi Máté, Zágoni Aranka György, Antal János lelkipásztorokat. Tóthfalusi József 42 éven át építette a közösséget. Egyedülálló az a Képes Biblia, melyet szerkesztett, és olyan főgondnokkal, mint dr. Bernády György. Bodolla Ferenc őrködött a templom, az iskolák, birtokok s a lelki élet gyarapodása felett. A második világháború utáni évtizedek az ateizmus, kommunizmus és az államhatalommal való hidegháború nyomása alatt teltek. A kommunista diktatúra végén a titkosszolgálat által megfigyelt egyházi élet vezetésének élen lévő lelkipásztora az 1980-as évek elejétől Fülöp G. Dénes volt. Abban az időben, mikor a beszélgetéseket lehallgatták, a szavak értelmét kiforgatták, Fülöp G. Dénes mert diskurálni egyházról, művészetről, irodalomról, Krisztusról és magyarságról. A 20. század vége, a 21. század eleje „új kezdet” volt református gyülekezetünk létében, abban a vonatkozásban is, hogy ezzel a címmel indította Fülöp G. Dénes lelkipásztor a Vártemplom folyóiratát, melyet halála után Adamovits Sándor presbiter szerkesztett. Az Új Kezdet folyóirat ez év augusztusában eljutott történetének egyik csúcsához, mikor a 200. szám megjelenését ünnepelte. Az egyházi élet dimenziója az oktatás kérdésében is kitágult. A régi példákból ihletődve a Vártemplom kebelében indult a Calepinus nyelvi népfőiskola, és a már negyedszázados múltra visszatekintő Kántor-tanítóképző Főiskola, mely több mint 700 szakembert indított el a pályán.

A Vártemplom az elmúlt fél évezredben harangjaival hívogatta, falaival oltalmazta Isten Anyaszentegyházának tagjait. Másfél évszázadon át a város egyetlen temploma volt, majd végignézte, hogyan épülnek testvérei, még kilenc református templom, és a többi vallás szent hajlékai. Áldozatokat hozott a többiekért és fölemelte azokat hét évszázados küzdelmének, szolgálatának és megállásának méltóságába. Istené legyen a hála!

Henter György

Az oldalt szerkesztette:
Ötvös József lelkipásztor