Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Rügyfakasztó márciust reméltünk, de még késlekedik a cinkehangú tavasz. Helyette politikusi pengeváltásoktól zajos a média. A közember pedig már rég lemondott arról, hogy a rejtett szándékokat is megértse. Tegnap, a reggeli zsemlevásárláshoz csatolt társalgás alkalmával az eladónő kertészkedési vágyát ecsetelte. Majd a hétvégén, ha az időjárás kegyes lesz, hazautazik a szülői házhoz veteményezni. Nem vágyik ő semmilyen nagygyűlésre, tiltakozó felvonulásra. Egyébként is mindig elszorul a gyomra, ha eszébe jut a fekete március. Hiába érveltem, hogy más időket élünk. Azokat a célokat, amelyekért akkor könyvvel és gyertyával az utcára vonultunk, mára paragrafusok szavatolják. Két évtizednyi parlamenti és kormányzati pozícióból az RMDSZ kiharcolta. Ez volt a dolga. Sajnos az anyanyelvi jogok érvényesítése sok esetben elbicsaklott. Az ordasok semmibe veszik a törvény szavát. Tehetik, mert a törvényesség őrei is velük vannak. A kormánymegbízottak, taláros igazságszolgák némelyike nemzetvédőként viselkedik. Ezért néha utcára kell vonulni. Bármely demokratikus országban ez természetes. A véleménynyilvánítás szabadságához tartozik. Mert a néma gyerek... éhes marad.
És mégis, a vasárnapra tervezett székely autonómiatüntetés körül sok a vitatott kérdés. Kezdve a helyszín és időpont megválasztásával. Egy árulás miatt kudarcba fulladt összeesküvés vesztőhelyén nehéz lesz lelkesítő jövőképről beszélni. Izsák Balázsék pártsemlegesnek hirdetett rendezvénye könnyen átcsúszhat az RMDSZ pocskondiázásába, ha más nem, hát a volt tiszteletbeli elnök megteszi ezt. Pedig mind a jogi keret, mind a cselekvés terén csak a magyar demokrata szövetség tudott eredményt elérni. Talán a Székely Nemzeti Tanács vezetői is eltaktikázták az erdélyi magyar politikai szervezetekkel való együttműködésüket a jelenlegi rendezvény szervezésében. Néhány elemző szerint nem akarták soha a nagy testvér jelenlétét, nehogy árnyékban maradjanak és elfogyjon a pellengérezési ürügyük. Talán a budapesti támogatóik is ezt követelték. Akik a tömegek utaztatását fizetik.
A másik megoldandó feladat a szélsőségesek távol tartása. Ki fogja távozásra bírni a gárdistákat és árpádsávos legényeket, akiknek jelenléte ezeken a rendezvényeken a vásárhelyieket is irritálja és ürügyet szolgáltathat a román nacionalistáknak?
Ezek után nehéz lesz a magyar szabadság napján közösen ünnepelni. És mégis ott kell lennünk mindkét alkalommal a Székely Vértanúk emlékművénél, abban a hitben, hogy közös ügyeinkért szót kell értenünk a másképp gondolkozókkal is. Ürügymentesen.