2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Március 10. a székely szabadságról és az autonómiáról szól

Hangsúlyozta, világos különbséget kell tenni, nem szabad összemosni március 10-ét március 15-tel, ahogy azt korábban egyesek tették.

 

– Egyértelmű immár, hogy a székelyudvarhelyi székelyföldi nagygyűlés óta Székelyföldnek van hivatalos zászlaja és van himnusza, és ma már bátran kijelenthetjük, hogy van ünnepe is, és ez március 10-e – jelentette ki tegnap Bíró Zsolt, az MPP elnöke, aki sikeresnek értékelte a rendezvényt, hiszen bebizonyosodott, hogy egy hétköznap délután össze tudott gyűlni Székelyföld lakossága Marosvásárhelyen a Székely Szabadság Napján.

Hangsúlyozta, világos különbséget kell tenni, nem szabad összemosni március 10-ét március 15-tel, ahogy azt korábban egyesek tették. Nem helyettesíti egyik a másikat, s nem kell elmaszatolni, sem összevonni más ünneppel. Március 10. üzenete egyértelmű, a székely szabadságról szól, és az autonómiáért folytatott küzdelemről. A marosvásárhelyi Postarétet jelképes helyszínnek nevezte, „ahol felemelhetjük szavunkat jogainkért”. – Mert a március 10-i rendezvény nemcsak a megemlékezésről szólt, de fel kellett emelnünk szavunkat alkotmányos jogaink védelmében is, hiszen Marosvásárhelyen ismételten megpróbálták és megpróbálják korlátozni a gyülekezési jogot, a szólásszabadságot, a véleménynyilvánítás szabadságát. Ez nem új keletű dolog, tulajdonképpen az elmúlt 25 évben folyamatosan szembesülünk ezzel a gyakorlattal – mondta.

 

A tavalyi rendezvény sikere aktívabbá tette az ellendrukkereket

Véleménye szerint a tavalyi március 10. sikere talán „aktívabbá tette” az ellendrukkereket is, és már március 10-ét megelőzően érezhető volt egyfajta feszültség a városban. Napokon-heteken keresztül lebegtették, hogy esetleg nem engedélyezett tüntetésről van szó. A felelős szervek ahelyett, hogy megoldásokat kerestek volna, inkább a felelősség alól próbáltak kibújni, ugyanis nem született egyértelmű polgármesteri határozat, nem született ilyen tanácsi határozat sem.

– Köztudott, hogy a rendezvényeket nem engedélyeztetni kell, hanem bejelentési kötelezettsége van a szervezőknek, amelynek azok eleget tettek. 48 órán belül lehetőségük nyílt volna a hivatalos szerveknek a rendezvényt leállítani, minekutána ez nem történt meg, egyértelmű, hogy nem létezett a menetelést betiltó határozat, és mind a helyi rendőrség, mind a polgármesteri hivatal illetékesei, mind a prefektus inkább hárítani próbálták a felelősséget, mintsem megoldani a helyzetet.

Emlékeztetett, hogy 2013-ban sokkal nagyobb tömeg vonult végig Marosvásárhely főterén, majd a távolról jövők felültek az autóbuszaikra és hazamentek, a vásárhelyiek is hazatértek otthonaikba. Ezzel szemben idén érezhető volt a feszültség, és történtek bizonyos incidensek. A csendőrparancsnokot idézte, aki kijelentette, különösebb rendbontások nélkül zárult március 10. Ezt kell kiemelni, mondta. Elismerte, hogy a szókapcsolatban benne vannak a kisebb rendellenességek, ezekért azokat terheli a felelősség, akik feszültséget keltettek az ünnepséget megelőzően.

– Elhatárolódunk a kisebb rendbontásoktól is. Nincs helye Marosvásárhelyen sem feszültségkeltésnek, és még kisebb rendbontásoknak sem. Mert ezzel csak az ügynek ártanak. Viszont azt is látni kell, hogy egyszerűen szinte lehetetlen ekkora tömegnek a járdán végigsétálni – jelentette ki. Példának a futballmeccsekről hazatérő szurkolókat, illetve a vasárnap ócskapiacra látogatókat hozta fel, akik az utcán hömpölyögnek, mert nem férnek el a járdán. – Ezeken túl kell lépi, a szélsőségektől el kell határolódni, és a tanulságokat le kell vonni, hogy a jövőben zökkenőmentesen lehessen megtartani ezt a rendezvényt is. Marosvásárhelyen fontos elmondani azt, hogy nem tűrhető, nem tolerálható, hogy 25 évvel a ’89-es forradalmat követően korlátozzák a város polgárait gyülekezési, véleménynyilvánítási joguk gyakorlásában – nyomatékosított Bíró Zsolt. Példának Törökországot említette: ha március 10-én pár száz tüntetőért le tudták zárni Isztambul egyik legforgalmasabb utcáját, akkor Marosvásárhelyen is megtehették volna.

 

„Lehet hadakozni, de a székely érzéseket nem tudják kiirtani”

Kiss István, az MPP megyei elnöke kijelentette: a korlátozó határozatok mélyen sértik a magyar közösséget, ugyanis azok, akik járdára kényszerítették a többezres tömeget, azzal indokolták döntésüket, hogy hétköznap nem lehet lezárni a forgalmat, mert fennakadások lesznek a közlekedésben. Figyelmeztetett, hogy számtalan alkalommal zárják le napközben, csúcsforgalomban a forgalmat december 21-én, december 1-jén, a karácsonyfa fényeinek felkapcsolásakor, a román hadsereg ünnepén, bármilyen más alkalommal le lehet zárni a forgalmat Marosvásárhely főterén, csak akkor nem, amikor a magyar közösség igényli.

– Ez mélyen sértő és felháborító. Lehet hadakozni jelképekkel, lehet hadakozni zászlókkal, lehet azt mondani, hogy a kisemberek isszák meg a levét annak, hogy mi felvonultunk, de a székely jelképeket, a székely érzéseket úgysem tudja kiirtani sem Grosu úr, sem más. Kijelentette: a székelység minden március 10-én felvonul Vásárhely főterén. Emlékeztetett, hogy itt voltak a katalánok és a baszkok képviselői is, akik elmondhatták volna, hogy Barcelonában például szeptember 11. a katalán autonómiáról szól, nem történik semmi, ha több százezer–egymillió ember vonul az utcára.

A továbbiakban elmondták, hogy március 15-én minden magyarlakta településen, ahol MPP-szervezet van, részt vesznek az ünnepségen, és koszorúznak. Marosvásárhelyen is koszorúzni fognak mind a Teleki-háznál, mind a Postaréten. Az MPP már 14-én elkezdi az ünnepet, mert a Magyar Polgári Párt március 14-én alakult meg. Idén Sepsiszentgyörgyön tartják az évfordulós ünnepséget.

Bíró Zsolt ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy március 15-re Kolozsvárra tüntetést hirdetett az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) szélsőséges szervezet. Eleve provokációnak nevezte, és hibának azok részéről, akik ezt jóváhagyták. – Egyértelmű, hogy ez a tüntetés nem a demokratikus erők malmára hajtja a vizet, nem a békés együttélést szolgálja. Csak úgy tudunk egymás mellett élni, ha egymás ünnepeit tiszteletben tartjuk – mutatott rá az MPP elnöke.  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató