Maradjon a hivatás, menjen a szerelem!

Egy katolikus pap, aki nevettet – Pál Ferenc jellegzetes, humoristára valló előadásmódjára sokan voltak kíváncsiak, zsúfolásig telt múlt héten a Maros Művészegyüttes kövesdombi terme. A Pál Feriként ismert magyarországi előadó a Nyitott Akadémia sorozat legutóbbi meghívottjaként első alkalommal látogatott Marosvásárhelyre.

Egy katolikus pap, aki nevettet – Pál Ferenc jellegzetes, humoristára valló előadásmódjára sokan voltak kíváncsiak, zsúfolásig telt múlt héten a Maros Művészegyüttes kövesdombi terme. A Pál Feriként ismert magyarországi előadó a Nyitott Akadémia sorozat legutóbbi meghívottjaként első alkalommal látogatott Marosvásárhelyre.

– Én úgy döntöttem, maradjon a hivatás és menjen a szerelem – indokolta viccesen pályaválasztását már az elején Pál Feri, aki humorral fűszerezett előadásmódjával vált híressé. Ezúttal azt ígérte, megpróbál az átlagnál valamivel komolyabb lenni, ám hallgatósága örömére, ez szinte egy percig sem sikerült neki.

Magasság és mélység

Ebből a szemszögből taglalta az emberi lét meghatározó kérdéseit, az emberi sorsot és az önismeretet a katolikus pap, aki szerint az önismeret jóval mélyebb dolog, mint amire a lélektan kitér. Felhívta a figyelmet, nagy különbség van aközött, hogy valaki boldognak érzi magát egy-egy pillanatban, vagy boldog emberként éli le az életét.

A boldog emberi mivoltba belefér, hogy néha szomorúak, dühösek legyünk, vagy félelmet érezzünk. Attól még lehetünk boldog emberek – véli az atya. Ugyanígy a teljes életről is hasonló nézeteket vall, úgy véli, nem az számít, milyen sokat élünk, hanem hogy a rendelkezésünkre álló éveket hogyan töltjük el. Teljes életet élhetünk akkor is, ha életünk nem is egész – állítja, gondolva itt azokra, akik fiatalon életüket vesztik, ám attól még érezhetik úgy, hogy teljes, tartalmas életet tudhatnak maguk mögött.

Mi a halál ellentéte?

– tette fel a kérdést közönségének Pál Feri, anélkül, hogy hangos választ várt volna. Majd ő maga mondta ki, melléfogtak azok, akiknek az élet villant meg válaszként a gondolataikban.

A halálnak nem az élet az ellentéte. Ha így lenne, akkor az azt jelentené, hogy amikor belenézünk a tükörbe, halálra ítélt embereket látnánk. A halál ellentéte a megfoganás, esetleg a születés. Az élet az valami mélyebb, aminek mi részesei vagyunk – fogalmazott, majd azokat az alapérzéseket emelte ki, amelyek egész életünk során végigkísérnek. Ezek a félelem, az öröm, a szomorúság, a harag. Az öröm megélésének alapkérdése, hogy szép-e az élet és jó dolog-e embernek lenni. Az erre adott válasz határozza meg azt, hogy egy-egy ember tud-e örömben élni. – Betegágyán feküdt egy idős férfi, körbevette a családja. Sóhajt egyet és visszatekintve az életére, azt mondja: Tudjátok, ez az egész nagyon szép volt – hozza fel az örülni tudás iskolapéldáját a pap, aki szerint „ha sajnáltatjuk magunkat, abba bele fogunk dögleni”.

A félelemmel kapcsolatban úgy gondolja, meghatározó, miként éljük meg azt, hogy egyszer majd nem leszünk. Egy lehetséges megoldás a félelem leküzdésére, hogy a halálon túlmutató céljaink legyenek, hiszen ekkor a halálfélelmet teljesen másként éljük meg. – Halála előtt a nagyapa elajándékozza a dolgait gyerekeinek, unokáinak. Amikor kérdezik tőle, hogy miért már most, azt válaszolja, akarja látni, hogy örülnek ezeknek, hiszen nem mindegy neki, hogy amikor már nem lesz, szerettei hogyan gondolnak majd rá – mutat rá Pál Feri.

Nem kérdezed, miért, elég, ha a másik kéri

A megváltoztathatatlanban is szabad tudok lenni – kezdte az önismerethez elengedhetetlen gondolatok, alapigazságok megfogalmazását a karizmatikus katolikus pap. Ennek alátámasztására legjobb példa egy idős nő esete, akivel közölte orvosa, hogy fél év múlva elveszíti látását. – Egy hét múlva visszajött hozzám a néni és mondta, de nagy dolog, hogy még lát és el fog menni egy iskolába, ahol megtanítják neki, hogy vakon is tudjon majd olvasni – hangzott a történet, amellyel papi munkája során találkozott Pál Ferenc. – A magányban sem vagyok egyedül – folytatta a sort. – Egy idős asszony, aki otthonban él, hetek óta nem látogatta senki, csukott szemmel fekszik az ágyban. Mire van leginkább szüksége? – kérdeztem a gyerekmisékre járó gyerekeket. Volt, aki azt mondta, a néni várja, hogy valaki beszélgessen vele, hogy az ápoló megkérdezze, mit kér. Majd egy kislány így szólt: Ezt a nénit nem szabad zavarni, mert éppen végignézi az életét – mesélte a Pöttyös gyerekmisék kitalálója.

Amikor nem értek valamit, akkor is tudok értelmes életet élni – így szól a harmadik gondolat. – Ha valaki becsenget hajnali háromkor a barátjához, azt mondja, vedd az összes pénzed, az autót és gyere, menjünk. A barát meg azt mondja, várj pár percet, azonnal jövök. Ez a barátság. Amikor valaki valamire kér, nem kérdezed, miért, elég, ha a másik kéri – hangzott a beszédes példa.

„Pap leszel?! Akkor én felkötöm magam”

Saját életéből merített történettel illusztrálta Pál Feri azt az erőt adó gondolatot, miszerint a sebzett ember is képes kincseket előhozni a sebeiből. – Mindenikünknek vannak sebei, egyikünknek sem adatik meg minden. Szeretteink nem szeretnek úgy, ahogyan azt elvárnánk, nem tudunk tökéletesek lenni... Amikor elhatároztam, hogy pap leszek, édesanyámnak a vasárnapi ebéd után bejelentettem: Én elmegyek Esztergomba és hat év múlva jövök. Felvettek papnövendéknek. Erre édesanyám: Akkor én felkötöm magam, meg a kutyát – ez volt az első reakció. Apám szava így hangzott: Csinálj, amit akarsz. Mondom a testvéremnek, hogy pap leszek, erre ő: Hülye vagy?! Az önazonosságomra, hogy én pap vagyok, nem kaptam sem szülői, sem testvéri áldást, ami nekem nagyon fájt, sebet ejtett, de ekkor született a felismerés, hogy én az életemet nem a szüleimtől kaptam (rajtuk keresztül ugyan), hanem Istentől. Ebből a sebből tehát áldás származott, és ez erőt adott nekem. A sebzettség nem a teljes élet akadálya – tárt fel saját élettörténetéből Pál Ferenc.