Mohács 500 – Egy csata előzményei és hosszú árnyéka (5.)
Miért nem érkezett elegendő külföldi segítség Magyarországra a mohácsi csata előtt? A keresztény uralkodók közösségének eszméje mögött nem állt közös kincstár vagy egységes hadvezetés. A magyar király olyan udvaroktól várt támogatást, amelyek saját háborúikat vívták, egymással versengtek, és különbözőképpen érzékelték az oszmán veszélyt. Sorozatunk előző részében II. Lajos mozgásterét vizsgáltuk. Most azt követjük végig, mire lehetett számítani a határokon túlról, és milyen feltételek kapcsolódtak a segítséghez.
A Habsburg családon belül sem volt közös kassza
Mária királyné V. Károly császár és Ferdinánd osztrák főherceg testvére volt, Ferdinánd pedig Lajos nővérét, Annát vette feleségül. A rokonság megkönnyítette a kapcsolattartást, de nem egyesítette az uralkodók jövedelmeit és kötelezettségeit.
Ferdinánd számára a horvát végek védelme saját osztrák tartományainak biztonságát is szolgálta. Katonákat fizetett, hadianyagot biztosított, és a határmenti urakkal is megállapodásokat kötött. E. Kovács Péter kutatásából ismerjük például Zrínyi Miklós 1524-es ügyletét: a főherceg két évre átvett tőle két várat, a hozzájuk tartozó jogokkal. Itt a támogatás ára közvetlenül megfogható: a védelmi teher átvállalásához a várak feletti rendelkezés átengedése társult.
A császár figyelme ugyanakkor a francia háborúra és szétszórt birtokainak ügyeire is kiterjedt. A feladatok megosztását egy látszólag kisebb ügy jól érzékelteti. Lakatos Bálint 2024-es forráskiadásának bevezetője bemutatja, hogy Károly a magyar–cseh udvarhoz küldött Johann Schneitpeck követ költségeit sem kívánta vállalni. A finanszírozást Ferdinándra hagyta, sőt felvetette: ha öccse nem tud fizetni, gondolja meg, szükség van-e a követségre.
A birodalmi döntéstől a katonák megérkezéséig
A Német-római Birodalom erőforrásai fölött a császár nem rendelkezett korlátlanul. A fejedelmek, városok és más birodalmi rendek hozzájárulását tárgyalásokon kellett megszerezni. A megajánlott segítség összegéből ezért még nem lehetett megmondani, mikor és mekkora sereg jelenhet meg a magyar határon.
Az 1522-es tárgyalásokon háromezer birodalmi gyalogos küldését ugyanekkora cseh erő kiállításához és tüzérség biztosításához kötötték. A további egyeztetéseken a zsoldelőleg, a lőszer és az ágyúk költségeinek fedezetét is kérték. A támogatók működő haditervhez kívántak hozzájárulni. Budán viszont éppen a biztosítékok megadásához szükséges eszközök hiányoztak.
A katona szolgálati idejének egy részét az utazás emészthette fel; élelmezni kellett útközben is, és rendezni kellett, kinek engedelmeskedik. A segítség új kiadást is jelentett a fogadó félnek. Katonai értékét az határozta meg, hogy mikor és hol vált bevethetővé.
A pápa pénze és a felhasználás ellenőrzése
A pápaság a magyar védekezés egyik legfontosabb támogatója maradt. A keresztény országok védelme egyházi küldetéséhez tartozott, Magyarország helyzete pedig Itália biztonságát is érintette.
Nemes Gábor kutatásai azt is megmutatják, milyen nehéz volt ezt a támogatást előteremteni. VI. Adorján pápa 1523-ban adókból, értékek és hivatalok értékesítéséből gyűjtött pénzt; a Magyarországra küldött segély egy részét római bankházaktól vették kölcsön.
Az 1523-ban érkező Tommaso de Vio bíboros a segélyt a Fuggerek budai képviseleténél helyezte letétbe, és ragaszkodott eredeti rendeltetéséhez. A magyar udvar általános kiadásaira nem kívánta átengedni. A pénz tehát már az országban volt, de a király nem rendelkezhetett vele szabadon. A támogatónak ez ellenőrzést biztosított; a magyar fél számára korlátozta, hogy a pillanatnyi szükségletek között átcsoportosítson.
1526-ban ismét jelentős pápai pénz érkezett. Antonio Burgio nuncius szerepe a felhasználásban is kézzelfogható volt: Tomori embereinek ellátását és zsoldját, valamint fegyverek beszerzését segítette. A támogatás katonai erőt teremtett, de a következő hónap zsoldját ismét elő kellett teremteni.
A pápai segítség lehetőségeit közben az itáliai háború is behatárolta. VII. Kelemen a Magyarországot támogató egyházfőként és saját államát védő uralkodóként ugyanazokra a véges pénzügyi forrásokra támaszkodott. Az itáliai hadakozás folytatása ezért a segélyezés bővítését és a közös keresztény hadjárat megszervezését is nehezítette.
VII. Kelemen pápa szakállas portréja Sebastiano del Piombo festményén, 1531 körül Forrás: Wikipedia
Itália háborúja Magyarországon is számított
VII. Kelemen pápa számára az itáliai háború saját államának mozgásteréről is szólt. I. Ferenc francia király 1525-ben Paviánál vereséget szenvedett V. Károly hadaitól és fogságba került. A győzelem olyan túlsúlyt ígért a császárnak Itáliában, amelytől a pápa és több itáliai hatalom is tartott. A madridi béke mégsem hozott tartós rendezést: szabadulása után Ferenc elutasította a rákényszerített feltételeket.
Az 1526. május 22-én megalakult cognaci liga Franciaországot, a pápát, Velencét, Milánót és Firenzét tömörítette a császárral szemben. A magyar segítség szempontjából az időzítés különösen kedvezőtlen volt: Szulejmán serege áprilisban már elindult Isztambulból. Miközben Budának hetek alatt kellett volna pénzt és katonákat szereznie, a lehetséges támogatók közül többen egy újabb egymás elleni háborúra kötötték le erőforrásaikat.
A következmény közvetlenül megjelent a segélykérésekre adott válaszokban. Bárány Attila kutatása szerint Károly július végén saját védelmi szükségleteire hivatkozott, amikor jelezte, hogy nem tudja Lajost a kívánt mértékben támogatni. Ferdinándtól közben az Itáliában harcoló császári csapatok megsegítésére is katonákat kért. A magyar határ védelme így a Habsburg családon belül is más hadszíntér igényeivel versenyzett.
A francia udvar eközben a szultánnál is támogatást keresett. Kruppa Tamás újabb összefoglalása külön hangsúlyozza, hogy ekkor még nem állt fenn formális francia–oszmán szövetség. A vallási közösség nem zárta ki az oszmán támogatás keresését egy keresztény ellenféllel szemben.
Budán a ligához mégis fűztek reményeket: Bárány értelmezése szerint arra számítottak, hogy az új szövetség békére kényszerítheti a császárt, és ezután a szemben álló felek Magyarország megsegítésére fordíthatják erőiket. A harcok azonban folytatódtak. A pápai pénzküldés mellett sem jött létre időben a várt szélesebb katonai együttműködés. Magyarország nagyobb arányú megsegítésének egyik feltétele így egy olyan európai megegyezés lett volna, amelynek létrejöttét II. Lajos alig befolyásolhatta.
A közeli országok eltérő biztonsági érdekei
I. Zsigmond lengyel király II. Lajos nagybátyja volt, és élénken figyelte a magyar ügyeket. Országának külpolitikáját azonban saját konfliktusai, a keleti határvidék fenyegetettsége és az oszmánokkal fenntartott viszony is alakította. A magyar király segítését ezért Krakkóban nem azonosították feltétlenül egy közös háború megindításával.
A lengyel diplomácia közvetítést is kínált. Kruppa Tamás a pápai követjelentések vizsgálatával bemutatta, hogy az 1525-ben a Portán tárgyaló lengyel követ a magyar megegyezés ügyét is képviselte. A magyar fél a korábbi szerződések feltételeihez kívánt visszatérni. A nagyvezír viszont külön magyar követséget várt: a lengyel megállapodás nem biztosított automatikusan békét Magyarországnak.
A közvetítés eredményét a lengyel király sem garantálhatta. Országának rendezett viszonya a szultánnal és Magyarország biztonsága két külön ügy maradt.
Velence helyzete más okból vezetett óvatossághoz. Tengeri birtokai és keleti kereskedelme miatt közvetlenül érintette az oszmán terjeszkedés, és korábban jelentős pénzzel támogatta Magyarországot. Ugyanakkor észak-itáliai területeinek megtartásáért is küzdött, miközben kereskedői számára fenn kellett tartania a kapcsolatot az oszmán kikötőkkel.
Kenyeres István pénzügyi vizsgálata szerint a magyar végvárakra korábban rendszeresen adott velencei támogatás éppen a Mohács előtti időszakra apadt el. Budának tehát egy korábban már működő bevételi forrás kiesésével is számolnia kellett.
Távoli támogatók, későn beváltható ígéretek
A távolabbi országokból is lehetett segítséget remélni. Bárány Attila angol diplomáciai forrásokra támaszkodó kutatása szerint VIII. Henrik számára Magyarország támogatása európai tekintélyének növelésére is alkalmat kínált.
A támogatási szándék mégsem vált időben felhasználható pénzzé. John Wallop angol követ a csata előtt indult útnak, de az általa közvetített segély Mohácsig nem jutott el Magyarországra. Bárány értelmezése szerint a késésből nem következik, hogy London eleve csak a vereség után akart volna fizetni. III. János portugál király ötvenezer dukátról szóló váltót küldött, követét azonban Franciaországban feltartóztatták, így ez a segítség sem érkezett meg.
A váltó egy másutt beváltható fizetési ígéretet közvetített. Használata megkönnyíthette a nagy összegek mozgatását, de a tényleges kifizetés bankárok, követek és megfelelő helyi pénzkészlet együttműködését igényelte. Ezért külön kell számolni az ígért összeggel, az útnak indított támogatással és a hadszíntéren már elkölthető pénzzel.
A külpolitikai együttműködés kötelezettségei
A támogatók saját biztonságuk figyelembevételét is elvárták. Ez különösen akkor vált fontossá, amikor a magyar kormányzat az oszmánokkal való megegyezést mérlegelte.
Kubinyi András már korábban rámutatott: Andrea dal Burgo Habsburg-követ 1523-ban azt kívánta, hogy egy magyar békébe a birodalmat, különösen az osztrák tartományokat is foglalják bele. Álláspontja később változott, ami önmagában is jelzi a tárgyalások mozgását.
A pápai követjelentésekben hasonló megfontolás jelenik meg. Kruppa kutatása szerint a tárgyalásokon felmerült a pápaság és Velence bevonása a megkötendő fegyverszünetbe. A magyar–oszmán viszony rendezése így más hatalmak érdekeit és a nekik tett vállalásokat is érintette. A pontos feltételekről és a megegyezés esélyéről továbbra is vita folyik, a partnerek bevonásának igénye azonban dokumentálható.
A katonai támogatás keresése és a diplomáciai rendezés vizsgálata összefüggött: az egyik úton tett vállalás a másikon szűkíthette a lehetőségeket.
Mi érhetett oda időben?
Az európai udvarok érdekeinek vizsgálata alapján a magyar védekezésnek voltak külső támaszai. A pápai pénz, Ferdinánd határvédelmi szerepvállalása és a diplomáciai közvetítés mind konkrét segítséget jelentett. Más vállalások végrehajtása elakadt, a távoli segélyek pedig nem érkeztek meg a döntő összecsapásig.
1526 nyarán az ígéretek értékét egyre inkább az érkezésük ideje határozta meg. Sorozatunk következő részében a mozgósítást és a hadjárat menetét követjük: hogyan állt össze a magyar sereg, milyen hírek és parancsok alakították mozgását, és milyen döntéseken keresztül jutott el a mohácsi csatáig.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
