Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2026-11-19 13:00:00
*A szerző Máté Dalmának, a rádió fiatal munkatársának dedikálja a könyvét. A háttérben Sajó Norbert, szintén rádiós munkatárs látható.
Fotók: Nemes Attila
A Marosvásárhelyi Rádió megannyi hangja ölt testet, és mesél hordozójáról – a mikrofon mögött ülő vagy az adás kifogástalan minőségéért munkálkodó, nagybetűs Emberről – Szakács Géza sajtótörténeti jelentőségű interjúkötetében, amelyet november 14-én, szombaton a 32. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében mutattak be a Nemzeti Színház Lázár Ervin Galériájában.
Ünnep és gyász kettőssége emelte ki a nem mindennapi eseményt a szemle rendezvényeinek sorából, hiszen egy nagyon várt, hosszú hónapokon át formálódó könyv megszületésének örülhetett a szép számú közönség – soraiban természetesen a rádió munkatársai –, a művet földi élete utolsó hetében világra segítő szakember és jó barát, Kleindl László, a Garabontzia Kiadó vezetője azonban már az égi páholyból gyönyörködhetett emberi erőt meghaladó munkája gyümölcsében. Erre összpontosultak Szász Attilának, a Marosvásárhelyi Rádió magyar adása főszerkesztőjének bevezető gondolatai is:
– Ezt a könyvbemutatót terveink szerint Kleindl Lászlónak kellett volna megnyitnia, ez volt az ő terve is. Az utolsó percig reménykedett abban, hogy itt lesz a könyvvásáron, és hogy a dolgok jóra fordulhatnak. Ő a Garabontzia Kiadó mindenese volt egy személyben, de ugyanakkor a rádiónak is jó barátja és jó ismerője. Talán nem véletlen, hogy ez volt az utolsó könyv, amellyel megajándékozta az olvasókat. De ma nemcsak a hiányról beszélünk, hanem arról is, ami megmarad. Mi rádiósok vagyunk, általában beszélünk. De szokták mondani, hogy a szó elszáll, az írás megmarad. Laci gondoskodott arról, hogy ezek a betűk megmaradjanak.


Egy közösség történetének mozaikdarabkái
A továbbiakban a főszerkesztő a „mulandóságot kijátszó” könyv jelentőségéről szólt:
– Ez a kötet most egy kicsit félrehúzza a függönyt, és megmutatja, hogy a mikrofon mögött nem egyszerűen hangok vannak, hanem emberek, különböző sorsokkal, meggyőződésekkel, kételyekkel, sikerekkel és kudarcokkal. És talán arra is emlékeztet, hogy egy rádió nem pusztán műsorokból, frekvenciákból, technikai berendezésekből és hallgatottsági adatokból áll, hanem emberekből. Olyan emberekből, akik olykor vitatkoznak, néha tévednek, időnként egymás idegeire mennek, de valami mégis összeköti őket: a hit. A hit abban, hogy amit csinálnak, annak van értelme; hogy a rádió több lehet egyszerű háttérzajnál; hogy közösséget lehet teremteni szavakkal, figyelemmel, kíváncsisággal. És hogy egy közösség történetét nemcsak a nagy események, hanem az azokat elmesélő emberek is alakítják. Ma egy ilyen közösség történetéből kapunk részleteket e könyv által.
Szász Attila azt is elárulta, hogy a kötet története tulajdonképpen egy játékkal indult: felajánlotta, hogy interjúkat készít a rádió honlapjára azokkal az emberekkel, akik a „Székelyföld hangjánál” dolgoznak.

Szász Attila főszerkesztő
Fotók: Nemes Attila
– Aztán egyre nőtt ezeknek az interjúknak a száma, és jött Laci, aki azt mondta, hogy ezekből akár egy könyvet is ki lehetne adni. Géza sorra vette mindazokat a kollégákat, akik jelen pillanatban a Marosvásárhelyi Rádiónál dolgoznak. Elnézést kérek minden volt rádiós kollégától, hiszen ez a könyv tényleg csak azokról az emberekről szól, akik jelenleg a rádiónál dolgoznak, tehát ez egy pillanatkép a rádióról. Sőt, ameddig a könyv megjelent, a fluktuáció miatt kollégák mentek el, újak jöttek. Van, aki már elment, de benne van a kötetben, és van, aki közben érkezett, de még nincs benne. Ez tényleg egy pillanatnyi állapot. Olyan, mint egy fénykép a rádióról – összegzett a főszerkesztő.
Mint könnyűbúvár a tenger mélyén…
A szerzővel, a Marosvásárhelyi Rádió Gazdasági Magazinja szerkesztő-műsorvezetőjeként ismert Szakács Gézával kolléganője, Kányádi Orsolya beszélgetett a könyv megszületésének ötletéről, valamint a kihívásokról, amelyekkel az alkotómunka alatt szembesült, a kötet szerkezeti felépítésére és képi világára is kitérve.
Szakács Géza elmesélte, hogy két évvel ezelőtt egy másik kolléganő, Bódizs Edith, Kleindl Laci felesége vetette fel, hogy készíthetne egy beszélgetést Sármási-Bocskai János rádiós munkatárssal a műsorszerkesztés mellett végzett archiválási munkájáról. Az interjúnak akkora sikere volt – lapunkban, valamint a vásárhely.ma portálon is megjelent –, hogy Géza elhatározta: a többi kollégával is összehoz hasonló anyagokat. Ezek Szász Attila főszerkesztő javaslatára először a rádió honlapján és Facebook-oldalán jelentek meg, majd jött a belső sugallat a kötetbe gyűjtésükről, amiben Kleindl Laci a maga őszinte lelkesedésével azonnal partner volt.
A szerző közel két éven át dolgozott a köteten, amíg mind a 49 interjú elkészült. Voltak kollégák, akiket sokáig kellett győzködni, míg végül rászánták magukat a beszélgetésre, de végül mindenkivel értékes, kordokumentumként is szolgáló anyag született. Szakács Géza nemcsak a főszerkesztőt, rádiós szerkesztőket, műsorvezetőket szólaltatta meg, hanem a műszaki munkatársakat – technikusokat, hangmérnököket – is, tehát a jelenlegi teljes magyar szerkesztőséget, a brassói és székelyföldi kollégákat, sőt a New Yorkból tudósító Erdei Jánost is beleértve.
– Minden kolléga esetében magára a nagybetűs Emberre voltam kíváncsi, a benne rejlő mélységekre, értékekre, amelyek nem mindig mutatkoznak meg a mikrofon mögött. A beszélgetések alatt valójában úgy éreztem magam, mint egy könnyűbúvár, aki lemerül a tenger mélyére, és ott láthatatlan kincsekre lel, majd ezeket a kincseket felhozza a felszínre, és láthatóvá teszi a rádióhallgatók és minden érdeklődő számára – világított rá Szakács Géza egy költői hasonlattal írói munkája lényegére. A meginterjúvoltak csapatából természetesen ő sem hiányzik, 36 éves rádiós pályafutásáról Bódizs Edith kérdezgeti a kötet lapjain.
A továbbiakban a szerző a könyv megjelenését támogató Communitas Alapítványnak mondott köszönetet, majd arról mesélt, hogy az interjúk elkészítése alatt sok mindent megtudott a munkatársak elhivatottságáról, de kedvenc szabadidős tevékenységeikről is.
– A beszélgetések után úgy éreztem, hogy számomra nagyon fontos, hogy még több időt töltsek a szerkesztőségben a kollégákkal, hiszen egy rendkívül fiatalos, pezsgő, kreatív alkotóközösséget ismertem meg bennük – tette hozzá.
Az intézmény jövője kapcsán Szakács Géza kiemelte: a kollégákkal, illetve a támogatókkal folytatott beszélgetések megerősítették abban, hogy a Marosvásárhelyi Rádió nagyon fontos, összekötő szerepet tölt be a székelyföldi magyar közösség, sőt – a technika vívmányainak köszönhetően – a világ minden táján élő magyarok életében.

Hazavinni egy darabot „belőlünk”
Kányádi Orsolya a bemutató utolsó perceiben a – főszerkesztővel készített interjúval kezdődő, a munkatársakat névsor szerint bemutató ‒ kötet szerkezeti felépítésére, valamint képi világára, ezen belül a borítóra terelte a beszélgetést.
– Ha valaki látott már fotót, amely a Marosvásárhelyi Rádió stúdiójában készült, akkor tudhatja, hogy a falunk néz így ki, tehát így haza lehet vinni egy darabot „belőlünk” – jegyezte meg Orsi. Ennek kapcsán a szerző elmondta, hogy a könyvborítót a fia, Szakács Zalán, Hollandiában élő dizájner és fényművész tervezte és szerkesztette rádiós kollégája, Nemes Attila fotói alapján, vele egyeztetve.
Az együttlét végén Szakács Géza készségesen dedikálta a könyvet jövendő olvasóinak, mindenkinek, aki a Székelyföld könyvbe rejtett hangjait hazavitte.
A kötet korrektoraként engedtessék meg nekem – rendhagyó módon – köszönettel zárni ezt a tudósítást. Egyrészt a szerzőnek a kezdetektől megelőlegezett bizalomért, másrészt a kiadónak, akivel a legnehezebb, végső időben is derűs, felszabadító volt minden beszélgetés, egyeztetés. Aki akkor is képes volt megnyugtatni, bátorítani, amikor neki lett volna erre a legnagyobb szüksége. Még egyszer és mindig: köszönöm, Laci.