Magyari Sára takázása

Nem biztos, hogy ezt így mindenki érti.

Azok többnyire igen, akik vegyes román–magyar közegben élnek. A szónak, amelyet a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem docense, Magyari Sára újságíró tavaly megjelent könyvének címébe emelt, többféle értelmezése van. Elsődleges talán a jeladás, valamilyen eseménynek, történésnek a hirdetése. De – számunkra legalábbis – alighanem fontosabbak a jelképi megközelítései, azok a szimbólumok, amelyek a szóhoz, fogalomhoz kapcsolódnak. Erre még visszatérünk a továbbiakban. Előbb azt szögezzük le, hogy a MÚRE (Magyar Újságírók Romániai Egyesülete) és a Holnap Kulturális Egyesület együttműködésében kiadott kötet, a Takázás hasznos és sikeres kiadvány. Mint a nyelvi kérdésekkel foglalkozó könyvek általában, ez is joggal keltheti fel az olvasók figyelmét. És az eddigi bemutatók élénk és elismerő sajtóvisszhangja szerint kedvező is a kötet fogadtatása. Nagyváradon, Kolozsváron, Temesváron, Aradon, Nagyszalontán ismerhették meg eddig az érdeklődők. A találkozókon a kiadványt szerkesztője, Szűcs László költő, a Várad folyóirat főszerkesztője méltatta, az egybegyűjtött írások kapcsán önvallomásra is késztetve a magáról nyelvészként is mind többet hallató szerzőt. Az alábbiak valószínűleg lapunk olvasóit is meggyőzik, hogy érdemes beszerezni a kötetet.

Rácz Éva, a MÚRE elnöke így tömöríti beajánlóját a könyv nyitó fülszövegébe: „Nyelvhelyesség és nyelvi átjárások (kontaktusjelenségek) többnemzetiségű környezetben. Mindez benne van Magyari Sára Takázásaiban – és már kötetének címe is „erdélyimagyarul” szól. Rólunk szól, nekünk szól, a bővebben értelmezett, külföldről megnevezett Erdélyről és Erdélynek. Arról és annak, amelyben benne van a Partium és a Bánság az összes nemzetiségével és mindazzal, amit ez nyelvileg jelent 2018-ban. Ismerjék meg, ízlelgessék, és gondolkodjanak el rajta: rajtunk is múlik, hogy nyelvünk ízei megmaradnak-e.”

Farkas-Ráduly Melánia, a Népújság egykori munkatársa, aki jelenleg Temesváron él, az ottani könyvbemutatóról többek közt ezeket emelte ki a Heti Új Szó január 24-i tudósításában: 

 „Itt vagyok itthon, a Bánságban, a Béga partján, ez a közeg éltet – vallja magáról Magyari Sára, aki január 21-én, hétfőn mutatta be legújabb könyvét Temesváron... A Takázás három nagy fejezete (Viszonyítás, Nyelvvész, Lebegők) háromféle szerzői attitűdöt vonultat fel: a tanárét, a nyelvészét és a publicistáét. Voltaképpen olyan írásokról van szó, amelyek különböző médiafelületeken, az E-nyelv Magazinban, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete honlapjának Nyelvvész, illetve a Nyugati Jelen napilap Álláspont, Jelenidő, Tisztán tudományos talajon című rovataiban jelentek meg, majd egyetlen könyvben forrtak egységes egésszé. A szerkesztéssel Szűcs László újságíró, költő, a Várad folyóirat főszerkesztője foglalkozott, aki később a könyvbemutatókon is csatlakozott a szerzőhöz. Kettejük beszélgetéséből derült ki az is, hogy mi rejtőzik a szokatlan cím mögött. A takázás nem más, mint a román toacă igésített változata; magyarul faharangként, szimandronként és tókaként is emlegetik. Egy hangszer, amelyet többnyire fából, elvétve fémből készítenek, és két, kalapácshoz hasonló tárgygyal ütögetik.

Másodlagos jelentése szerint „a tóka funkcióváltást jelent: olyan faléc, amely vízszintes helyzetbe kerülve valami hídszerűséget mutat – bár inkább csak palló lesz -, de mégis összekötő elem szakadékok peremébe kapaszkodva, felvállalva a közöttiség helyzetét; kötés a két oldal között, mely két világ(látás) kapcsolatát és határhelyzetét hozza elő” – olvasható a könyv hátlapján. Magyari Sára metaforikus jelentést is kapcsol a takázáshoz: a kisebbségi létet, a másodlagosság érzetét, a szegénységet, de az egyszerűséget is.”

A kötet minden nemzedéket képes megszólítani. A Partiumi Keresztény Egyetem magyar szakosainak a blogja is ezt tanúsítja. Kulcsár Edmond II. éves angol–magyar szakos hallgatójának a recenziójából idézünk. 

 „Az első rész a magyarországi E-Nyelv Magazinban publikált rövid történetek, tapasztalatok gyűjteménye, melyek leginkább nyelvészeti kérdéseket feszegetnek, magyaráznak meg vagy esetenként vetnek fel (lásd pl. a Társalgási tabutémák ünnepekkor című szöveget). Itt ütik fel a fejüket talán a leginkább azok a regionális nyelvi tapasztalatok (gondolok itt nemcsak a többnyelvű közegre, s ezen belül a román és magyar nyelvi kapcsolatokra, hanem kifejezetten a magyar nyelv különböző dialektusai közötti különbségek problematikájára is ebben a régióban), amelyeket erőteljesen „érezhet a bőrén” minden nyelvi-kisebbségi helyzetben élő polgár Erdélyben, itt a Partiumban vagy akár a Bánságban... 

A második rész a mure.ro, illetve a Romániai Magyar Sajtó Nyelvvész rovatában publikált szövegeket tartalmazza. Itt leginkább a sajtóval kapcsolatos problémák, a sajtónyelv kérdései vetülnek fel; mi az, amit írhatunk/mondhatunk, és hogyan tegyük azt. Az előző részhez hasonlóan itt sem nyers a közlésmód: a mindennapok általános tevékenységeihez kötődik szinte minden tapasztalat és megállapítás (Horváth Gizellát – a kötet egyik lektorát, szerk. megj. – parafrazálva olvasás után azon gondolkoztam, hogy mi az, ami nem történt meg Magyari Sárával), bár itt jelentősen nagyobb mértékben lelhető fel a tanítói szándék.

A harmadik, Lebegők c. rész ezektől eltérően sokkal lazább hangvételű, közvetlenebb és szubjektívebb, véleményeket formáló (Báránykérdés: enni vagy nem enni) és tanácsokat adó (Rendelt idő) szövegeket tartalmaz.

A kötetben ezek mellett, mindhárom részben átfogóan több hang szólal meg, ahogy azt Szűcs László is elmondta a bemutatón: a tanár, az újságíró, a szépíró, illetve Horváth Gizella elmondása, és az én saját olvasói tapasztalatom alapján is, a nő és legfőképp a nyelvész. Azáltal, hogy nyelvészeti kérdések vannak megközelítve rövid történeteken keresztül (hol a mindennapokból kiragadva, hol a sajtó nyelvhasználatát megfigyelve), mindezek pedig egy (ismét a lektort idézve) „sárás”, ironikus, néhol szarkasztikus megszólalásmóddal keverednek, végül minden esetben megteremtik a tanulságlevonás lehetőségét. Maga a tény is, hogy a történetek, tanulmányok különböző felületekre íródtak (rövidek és tartalmasak), teljesen élvezhető és könnyen olvasható írásokká teszi ezeket bárki számára (mondhatni, nehéz letenni a könyvet).”