2021. január 28., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Ferencváros 14-16-os első félidő után 31-27-re legyőzte a vendég Bukaresti CSM csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, szombaton.

Remekül kezdtek a hazaiak, támadásban és védekezésben is pontosabbak voltak ellenfelüknél, ezért a vendégeknek a 11. percben időt kellett kérniük, mert 7-3-as hátrányban voltak. A bukarestiek hét percig nem találtak be, ezt követően viszont elkezdték csökkenteni a hátrányukat, mert az FTC védekezése veszített a hatékonyságából, a támadások lendülete pedig megszakadt. A 25. percben – a meccs során először – átvette a vezetést a CSM, amely egyre magabiztosabban játszott, és a szünetben 16-14-re vezetett.

Tudatosan és türelmesen kézilabdázott a második félidő elején a román csapat, ám a Ferencváros csakhamar magára talált, és egyenlített, majd 14 perccel a vége előtt a vezetést is visszavette. Cristina Neagu és a szlovén Barbara Lazovic góljaival a folytatásban is tartották magukat a vendégek, ám Elek Gábor időkérése után remek egyéni teljesítményeknek köszönhetően ismét két találattal vezetett az FTC.

A hajrában többet hibáztak a románok, így nem volt esélyük az egyenlítésre, és a Ferencváros egy 5-0-s sorozattal eldöntötte a meccset.

A mezőny legeredményesebb játékosa Cristina Neagu volt kilenc góllal, hazai oldalon Emily Bölk, Háfra Noémi és Klujber Katrin is ötször volt eredményes.

Egy másik magyar–román párharcot is rendeztek a hétvégén a Bajnokok Ligájában: Rîmnicu Vîlcea a Győri Audi ETO KC-t fogadta a lapzárta után végződött mérkőzésen. 

A bukaresti Elizabeth Omoregie (b) és a ferencvárosi Emily Bölk a női kézilabda Bajnokok Ligája 10. fordulójában játszott FTC-Rail Cargo Hungaria – Bukaresti CSM mérkőzésen az Elek Gyula Arénában 2021. január 9-én

Fotó: MTI/Illyés Tibor