A magyar nyelvű bibliafordítások kezdetei

„Mert amelyek régen megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg,

hogy békességes tűrés által és az írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen.” (Róma 15,14)

Köztudott dolog, hogy a nyugati keresztyénségben, a római katolikus egyházban a középkorban végig s bizonyos mértékben a huszadik század közepéig az istentisztelet, a mise nyelve latin volt. Alkalmi szolgálatokban, a prédikációban – főleg temetésen – példa erre az 1195-ből fennmaradt Halotti beszéd is – nyilván elhangzott a magyar nyelvű magyarázat, de a kötelező igei olvasmányok, a Breviárium, az imádságok latin nyelvűek voltak. A keresztyénség hivatalos felvétele után több mint négyszáz esztendőnek kellett eltelni ahhoz, hogy népünk szívéből elemi erővel törjön fel a vágy, hallani akarta az egész Szentírást a naponta beszélt nyelven, azaz magyarul.

A következőkben a teljesség igénye nélkül járjuk végig azt az utat, amely az első próbálkozásoktól, sikerektől elvezet az első fennmaradt teljes magyar nyelvű Szentírásig. Az első próbálkozások, ill. az első bibliafordításunk az előreformációnak nevezett egyházi ébredési mozgalomhoz kötődik. Az előreformáció mozgalmát, mely az egész európai keresztyénségre nagy hatással volt, három kiemelkedő egyéniség határozta meg. Franciaországban Vald Péter (valdensek), Angliában Wiclif János, Csehországban a Prágai Egyetem tanára, Husz János. Mindhárman a Szentíráshoz való visszatérésben és az egyház szeretetszolgálatában látták a feszítő egyházi kérdések megoldását. Népünkre legnagyobb hatással Husz János csehországi mozgalma volt, ugyanis követői között szép számmal voltak magyarok is. Husz Jánosnak máglyán történő megégetése után (1415. július 7.), illetve a mozgalom leverését követően (1434) a husziták közül többen menekültek Erdélybe, majd később a Kárpátokon túlra, Moldvába.

Szalkai Balázs Ferenc-rendi szerzetes, rendfőnök Krónikájából tudjuk, hogy 1436-ban két szerémségi huszita szerzetes, Tamás és Bálint a Biblia fordításán dolgozott, amit 1439-ben Moldvában, Tatros városában be is fejeztek. Ezt a fordítást a fordítók után Huszita Bibliaként említik az egyháztörténészek, illetve a bibliakutatók. A fent nevezett Krónikában erről így ír Szalkai Balázs: „Akkoron Tamás és Bálint, némely eszelős emberekkel és asszonyállatokkal összebeszélvén, éjnek idején megszöktek és Moldvába mentek, hol ama két pap a mondott eretnekséget tovább terjesztvén, mind a két szövetség írásait magyar nyelvre fordították… Mennyi és mekkora eretnekség vagyon pedig ebben, amit én is olvastam (kiemelések tőlem), evilági ember el sem számlálhatja”. Hogy ez a fordítás valóban tartalmazta-e az egész Szentírást, arról a bibliakutatók, egyháztörténészek vitatkoznak. Szalkai mester szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy a fordítást ő maga is olvasta, s hogy az mind a két szövetség írásait tartalmazta. Sajnos ez az első bibliafordításunk elveszett, de jó, hogy legalább három kódexben részletek maradtak fenn belőle. E kódexek a következők: a Bécsi kódex, amely ószövetségi könyveket tartalmaz, a Müncheni kódex másolata 1466-ból, amely a négy evangéliumot tartalmazza és a legrégebbi magyar nyelvű Miatyánk szövegét, valamint a sepsiszentgyörgyi Apor- kódex a 15. századból, benne a zsoltárfordítások. 

A 15–16. század fordulójáról, a reformációt megelőző évtizedekből az első nyomtatott bibliai könyv megjelenéséig tizenkét olyan próbálkozásról tudunk, melyek különböző kódexekben maradtak fenn. A próbálkozások, fordítási kísérletek gyarapodását az is indokolta, hogy a sokasodó apácák, ill. beginák nem ismerték a latin nyelvet, de a naponkénti olvasmány számukra is kötelező volt. Ez a szükség valósággal kényszerítette a középkori írástudókat fordítások végzésére. Nyelvészek szerint ezek között legsikerültebb a minket is érintő gyulafehérvári Döbrentei-kódex, amely 1508-ban készült, és zsoltárokat, az Énekek énekét, Jób könyvét, valamint nagyobb evangéliumi részleteket is tartalmaz.

Titok fedi Báthori László bibliafordítását is. Művelt pálos rendi szerzetes volt, aki 1437–1457 között elhagyván a budaszentlőrinci híres kolostort, a Nyárshegyen lévő kis barlangba vonult el, és ott fordította magyarra a Bibliát. Gyengyesi Gergely pálos főperjel az 1525-ben készült krónikájában erről így ír: „Báthori László testvér, akiről tudjuk, hogy a teljes Bibliát lefordította a mi nyelvünkre és azt Mátyás király saját könyvtárában (kiemelések tőlem) helyezte el”. A Krónika hitelességét és megbízhatóságát sok adat alátámasztja, s ezért csak sajnáljuk, hogy a Corvinák jelentős részének pusztulásával ennek a Bibliának is, mai ismereteink szerint, nyoma veszett.

Igazi lendületet a bibliafordításoknak a reformáció és az azt megelőzően felfedezett könyvnyomtatás hozott. A reformátorok vallották, hogy az egyetlen igazi zsinórmérték a Szentírás, amit minden embernek ismernie kell. Egyháztörténeti érdekesség, hogy az első nyomtatásban megjelent magyar nyelvű bibliai könyv fordítója nem papi ember, hanem tanító volt. A Mohácsnál 1526-ban elesett Perényi Gábor özvegye, Frangepán Katalin Nyalábvárába fia nevelőjének fogad egy, a bécsi egyetemről a török elől menekülő tanítót, Komjáti Benedeket. A képzett tanító úrnője kérésére és biztatására kezd Pál apostol leveleinek fordításához. A reformációhoz még nem csatlakozott, de azzal kétségtelenül rokonszenvező tanító még a római katolikus egyház által használt és egyedül hitelesnek tekintett latin nyelvű Bibliát, a Vulgatát fordította magyarra, azonban már használta Erasmus szövegét. Az átmeneti időszak rokonszenves alakja ő. A Szentírás legtömörebb, teológiai fogalmakban bővelkedő részét, Pál apostol leveleinek fordítását 1532-ben fejezi be, s 1533-ban a lengyelországi Krakkóban, a Vietorisz nyomdában ki is nyomtatták. A borítón előbb latin, majd alatta magyar nyelven tüntették fel a címet. Magyarul: Az Zenth Paal levelei magyar nyelven Krakkó 1533.

Alig három esztendővel Komjáti Benedek fordítása után, 1536-ban Bécsben kinyomtatták a négy evangéliumot. A fordító Pesti Gábor volt, aki Bécsben római katolikus teológiát tanult. Képzett teológus és jó nyelvész volt, aki kiadott egy hatnyelvű szótárt (latin, olasz, francia, cseh, német, magyar), melyet német és cseh iskolák hosszú ideig használtak. Nyelvészek egybehangzó véleménye szerint friss és választékos nyelvezete különösen művelt emberre utal, aki a középkori latin nyelv szerkezetétől szabadon használja a magyar nyelvet.

Bibliafordítóink sorában az a Sylvester János következik, akinek először sikerült lefordítani és kinyomtatni a teljes Újszövetséget. A Szatmár megyei Szinérváralján született, s 1525–1532 között előbb a krakkói, majd a wittenbergi, s ismét a krakkói egyetemen tanult. Hazatérve, 1534-től a magyar reformáció egyik legjelesebb támogatójánál, Nádasdy Tamásnál volt nevelő. Annál a Nádasdy Tamásnál, aki megvédte a kor leghíresebb magyar reformátorát, Dévai Bíró Mátyást (a „magyar Luthert”), s akinél egy ideig Tinódi Lantos Sebestyén is menedéket talált. Nádasdy birtokán, Sárváron előbb iskolát, majd 1537-ben nyomdát állít fel. Sylvester János itt kezd a bibliafordításhoz, s 1541-ben ki is nyomtatják az első teljes magyar Újszövetséget, mely egyben gazdag metszetanyaggal díszített könyv. Megtalálható benne Jézus családfájának a rajza s az idegen kifejezések, mértékek magyarázata, s így ezzel az első kísérlet a magyar tudományos műnyelv használatára. Bemutatkozó, ajánló verse az első antik időmértékes magyar vers, amely olyan jól sikerült, hogy a következő két évszázadban alig találunk hozzá hasonlót. Jellegzetessége még a nagyon erős í-ző nyelvjárás.

A nagyon képzett Sylveszter János 1542–1546 között a Bécsi Egyetemen a héber és görög nyelv tanára volt, s l552-ben a történelem tanáraként említik. Élete további szakaszáról nincs adatunk.

Külön érdekessége a fordítások történetének, hogy e korban többen foglalkoznak csak a zsoltárok tolmácsolásával. Van, aki prózai fordításra és van, aki versesre vállalkozik. A verses fordítások közül legismertebb Kecskeméti Vég Mihály munkája. Ő 1521-ben a Krakkói Egyetem diákja, s fordítása 1535-ben készült. Ötvenötödik zsoltárát Kodály Zoltán a Psalmus Hungaricusszal tette világhírűvé. Benczédi Székely István fordítása prózai, és 1548-ban Krakkóban jelent meg. Benczédi is erős í-ző nyelvjárásban fordít (erőssígem, tígedet, reminsígöm stb.). Még a Vulgata rendjét követi, de a fordítás alapja a fellelhető eredeti görög szöveg.

A soron következő fordítási kísérlet szorosan kapcsolódik Erdélyhez, és ezért ezzel kissé részletesebben foglalkozunk. A Kolozsváron 1544-74 között munkálkodó jeles reformátor, Heltai Gáspár 1550-ben kezd a Biblia fordításához. Munkatársi közösséget szervez, az ügynek megnyer több tudós lelkészt és oskolamestert. Mai ismereteink szerint ezek Gyulai István, Ozorai István, Vízaknai Gergely, Egri Lukács, Szegedi Lajos ill. Eszéki Imre és Tövisi Mátyás voltak. Bod Péter feljegyzéséből tudjuk, hogy a jó munkabeosztás céljából a teljes Szentírást öt szakaszra osztották. Alapos munkát végeztek, a fellelhető eredeti héber és görög szövegek mellett felhasználták a latin, ill. a már elkészült magyar és más nyelvű fordításokat, fordításrészleteket. „Úgy követtük a zsidó Bibliát, hogy elöttünk volt a közdeák Biblia is, elöttünk voltak több deák Bibliák is, elöttünk az egyéb nyelven valók is. Megolvasván ezokáért együnk egyiket, másunk másikat, harmadunk harmadikat, negyedünk negyediket, követtük az igaz és írás szerinti értelmet.” 1551-ben így elkészült az első szakasz, amely Mózes öt könyvét tartalmazta, s amelyet már ugyanabban az esztendőben ki is nyomtattak. Egy következő szakasz 1552-ben készült el. Az Újszövetség 1561-ben került ki a nyomdából. Sajnos az Ószövetség egyik szakasza, amely a Krónikák, Ezsdrás, Nehémiás, Eszter, Jób könyveit tartalmazta, nem készült el, s így ez a próbálkozás sem járt sikerrel. Teo-lógusok, nyelvészek egybehangzó véleménye, hogy ez a fordítás jól sikerült munka, de a kimaradt rész miatt, és mert Heltai ez idő alatt többször is felekezetet váltott, nem terjedt el, s nem lett rangjához méltóan igazán népszerű. Az ügynek ártott az is, hogy az egyes külön kinyomtatott szakaszok könnyen elkallódtak. Heltaiék igyekezete mégis nagy áldás volt, mert egyfelől az elkészült rész beépült a későbbi fordításokba, másfelől, mert nagyon szép, találó fogalmakat, kifejezéseket alkotott. Szabályozta, véglegesítette a kétjegyű mássalhangzók használatát is.

A tizenhatodik század közepén volt még egy olyan próbálkozás, amelyet feltétlenül meg kell említenünk. Ez a próbálkozás Méliusz Juhász Péter nevéhez fűződik. Ő a magyar reformáció egyik meghatározó egyénisége. Gyermek- és ifjúkoráról szinte semmit nem tudunk. Húszéves volt, amikor 1556-ban beiratkozott a Wittenbergi Egyetemre. Kiemelkedő nyelvtehetség, már diákkorában anyanyelvén kívül hat nyelven beszélt. Az akkor kötelező latin mellett héberül, görögül, sőt törökül is. Diáktársai szeniornak választják. Alig másfél évi kint tartózkodás után hazahívják és a debreceni gyülekezet lelkészévé választják, huszonhét évesen már püspök. Mint felelős egyházi elöljáró rendkívül sokat tett egyháza megerősödéséért és a hitbeli alapok tisztázásáért. Zsinatokat hív össze, hitvitákat szervez, hitvallást ír. Személyéhez kapcsolódik a nagy jelentőségű Debreceni Zsinat, melyen 1567-ben a magyar reformátusok elfogadják a Második Helvét Hitvallást, ill. a Heidelbergi Kátét. Ez idő tájban foglalkozik a Biblia fordításával is. Az Újszövetséget 1567-ben fordítja, s Szegeden már ugyanabban az évben ki is nyomtatták. Az Ószövetség több könyvével is elkészült, de 1572-ben bekövetkezett halála – 36 éves volt – megakadályozta abban, hogy befejezhesse. Hogy mekkora energiával, hittel, bölcsességgel megáldott ember volt, az a tény is szemlélteti, hogy negyvenkét nyomtatásban megjelent könyvéről tudunk. Herbáriumát, mely az első magyar orvosi könyv, a Kriterion Könyvkiadó nálunk is megjelentette.

Méliusz méltó utóda, Félegyházi Tamás 1586-ban fordította s írta az első magyarázatos Újszövetséget. E kiadás költségét Debrecen városa vállalta magára, s később a címlapon lévő zászlós bárány lett a magyar református egyház címere. Félegyházi Tamás nem érhette meg művének megjelenését, sőt a Jelenések könyvét már egyik lelkésztársa, Gönczi Fabricius György fordította, befejezve ezzel elődje munkáját.

A fentiekből láthattuk, hogy a Huszita Biblia óta eltelt közel száz-ötven esztendő alatt milyen sokféle próbálkozás, igyekezet volt, de a teljes Szentírást lefordítani és azt ki is nyomtatni senkinek sem sikerült. Méliusz halála után közel húsz esztendőt kellett még várni, míg a nagy álom valóra válhatott.

Zöld György

Az oldalt szerkeszti: Ötvös József lelkipásztor