2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fotó: MTI


Az erdélyi magyarság jogai és önrendelkezése érdekében folytatott küzdelme elismeréseként az államfő a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést adományozta Király Károly politikai közírónak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapítójának. Az elismerést Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke adta át hétfőn a Parlamentben.
Király Károly, a román szenátus volt alelnöke, Kovászna megye volt szenátora, a Székely Faluért Alapítvány alapítója a romániai demokrácia létrejötte során tanúsított emblematikus helytállása elismeréseként részesült a kitüntetésben.
A díjazott laudációjában elhangzott: Király Károly 1930-ban született, hatgyermekes mezőségi családból származik, 18 éves korától a háborút követő ínséges időkben elkötelezte magát a romániai kommunista ifjúsági mozgalom mellett. 1968-72 között az újonnan létrehozott Kovászna megyei párbizottság első titkára, a megyei néptanács elnöke. Ebben a minőségében állíttat szobrot többek között Gábor Áronnak, Kőrösi Csoma Sándornak, Benedek Eleknek. 1972-ben lemondott minden magas állami és pártfunkciójáról. 1978-90 között a marosvásárhelyi meggyesfalvi konzervgyár igazgatója, ezen időszak alatt több tiltakozó beadványt írt, az utolsót 1987-ben Ceauşescunak címezve. A tiltakozó írásokkal párhuzamosan megfélemlítő, idegölő meghurcoltatások következtek számára a forradalomig.
1989. december végétől 1990 májusáig a Marosvásárhelyi Megmentési Front elnöke, 1990 májusától a román szenátus alelnöke. Még ebben az évben megalakítja a Nemzeti Kisebbségi és Etnikai Szövetségek Ligáját. 1991-ben a román parlament 514 tagja közül egyedüliként nem vesz részt az új alkotmány megszavazásán, annak kisebbségellenes passzusa miatt, amiért megfosztották szenátori mandátumától.
1993-ban alapította a Székely Faluért Alapítványt, mezőgazdasági gépekkel támogatta a székely falvakat, és több mint félmilliárd lejjel segítette az egyházakat, civil, politikai és ifjúsági szervezeteket, nagy családokat, időseket.
Lezsák Sándor az ünnepségen úgy fogalmazott: egy olyan embert köszöntenek, akinek neve a 70-es és a 80-as években a reményt jelentette. Méltatta az erdélyi magyar politikus küzdelmét, kiállását, szavai szerint ezek őket, anyaországiakat is erősítették.
Király Károly köszönetet mondott az elismerésért, és úgy fogalmazott: amit tett, azt az erdélyi magyarságért, a román–magyar barátságért tette.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató