Magunkat büntetjük
Szóljak-e hozzá, mondjam el a véleményem? Az utóbbi években, de még inkább az utóbbi hónapokban egyre gyakrabban jelentkezett ez a kérdés. Nem hagy nyugton, ami azt jelentheti, hogy még mindig egy bizonyos felelősségérzéssel tartozom a közösségünk iránt.
Szóljak-e hozzá, mondjam el a véleményem? Az utóbbi években, de még inkább az utóbbi hónapokban egyre gyakrabban jelentkezett ez a kérdés. Nem hagy nyugton, ami azt jelentheti, hogy még mindig egy bizonyos felelősségérzéssel tartozom a közösségünk iránt. Remélem, csak egyike vagyok ennek a közösségnek, aki így gondolkodik, és aki ilyen faggató kérdéssel nyugtalanítja magát. Hova juttat bennünket a pártoskodók széthúzása és a hozzájuk csatlakozó választók? Kiket képviselnek? Képviselik-e a nemzetközösséget (és a nemzetet), vagy csak a töredéket, a választóikat? A felelet egyértelmű. Persze, mindenki azt állítja, hogy ők a romániai magyar nemzetközösség legelfogadhatóbb, leghitelesebb, legcélravezetőbb szószólói, ők tehetnek a legtöbbet a romániai magyarságért. Okulhatnának. Az intő példákból nem akarunk tanulni. Mit jelentett Kárpátalján, Felvidéken, a Vajdaságban a széthúzás, a vezető személyek (személyiségek?) megosztó politizálása? És mit jelent a nemzet, a nemzetközösség számára egy olyan nemzetközösségért gondolkodó személyiség, mint Pásztor István, akinek sikerült valamennyire helyreállítania a délvidéki magyarság politikai egységét? Kik osztották meg a nagyobb és a kisebb közösségeinket és miért? Nem mondok neveket, mert mindenki ismeri a nevüket. És miért? Hiába tagadnák azt, amit állítok. Tapasztalatból beszélek. A rendszerváltás utáni első években egy kisváros RMDSZ-szervezetének titkáraként is meggyőződhettem, hogy egyéni érdekek is hajtják a közösséget, közösségeket megosztó személyeket. Nem említem meg annak a nevét, aki ismét helyi tanácsos akart lenni, mert…, és annak a nevét sem, aki újra parlamenti képviselő akart lenni, mert… Másodszor is megvalósult az óhajuk. És a magam módján támogattam őket. Hibáztam? Mit tehettem? Nem volt más jelentkező? Hát nem… De az sem tagadható, hogy mindenki más, és másként, meggyőzően vagy meggyőzőbben gondolkodik és beszél. Elhiteti az igazát vagy a hamisságát. Az viszont nem bocsátható meg, hogy bomlasztja, megosztja a közösséget, mert még a jó politikus kompromisszumképességével sem rendelkezik. Győzni akar. Ez nem sportverseny, nem tőzsde, nem szerencsejáték. Nem szabad kockázatot vállalni. És miattuk oda jutottunk, hogy egyre kevesebben kerülnek be a községi, városi vezetés tanácsaiba, és talán az ország törvényhozó szervezetébe sem fogunk bejutni. Emlékezzünk csak arra, hogy milyen erővel rendelkeztünk az 1990 utáni években, amikor még összetartottunk! És azóta mindenütt egyre kevesebben lettünk. Most az olyan személy, választó, mint én, aki így gondolkodik – és nagyon sokan vagyunk –, hova üsse a pecsétet? Vagy ne sértsük meg nemzetközösségünket a bomlasztó pártpolitizálással, azaz maradjunk otthon a választások napján? Így is, úgy is magunkat büntetjük.
Komán János
