Művésztelep az esztenák alatt

Úgy hírlik, megvalósul hát a csíkzsögödi festőóriás, Nagy Imre álma, és Zsögödfürdőn az immár tavaly óta működő Zsögödi Nagy Imre Alkotótábor végre művészteleppé alakul a közeli jövőben. Pesti ember számára – hiába az erdélyi felmenők – a Magyarországon amúgy sokszor megfordult Nagy Imre neve nem tartozik a legismertebb magyar festőkéi közé, meg kell vallanom.

Dóczy András: Nagy Imre

(Adalék a tábor anyagának napokban zárult marosvásárhelyi kiállításához)

Úgy hírlik, megvalósul hát a csíkzsögödi festőóriás, Nagy Imre álma, és Zsögödfürdőn az immár tavaly óta működő Zsögödi Nagy Imre Alkotótábor végre művészteleppé alakul a közeli jövőben. Pesti ember számára – hiába az erdélyi felmenők – a Magyarországon amúgy sokszor megfordult Nagy Imre neve nem tartozik a legismertebb magyar festőkéi közé, meg kell vallanom. Pedig az alkotótábor egyik spiritus rectorának, a Nagy Imre-hagyaték páratlan elkötelezettségű gondozójának, Szabó Andrásnak köszönhetően a csíki festő műveit sorjázó vándorkiállítás az anyaországot is bejárta már az elmúlt években, így az értékes pályakép az igen rég volt 1976-os, nemzeti galériabeli életmű-kiállítás óta immár a közeli múltban is nagy hírverést kapott újfent.

Hogy az erdélyiek számára Kós Ká-roly-i rangú festőművész ismertsége még a tojásfejűek körében sem kimondottan erős Magyarországon, ennek sok oka lehet, ám nem kérdéses, hogy ez Nagy Imre habitusából is fakadhatott, aki Csíkországhoz hűtlen sosem lett, s mindig visszatért az Alcsíkot Felcsíktól elválasztó szorosba, az Olt menti Zsögödbe. Gyermekkora életet adó, fényektől s színektől festett mesés birodalmába. Akkor sem fordított hátat szülőföldjének, amikor az kevés jóval kecsegtetett közéleti, politikai értelemben; s akkor sem, amikor a külföld a biztos megélhetést és világhírt jelentette volna a tehetséges székelynek. Nem kérdéses, hogy az erdélyi magyarság számára e ragaszkodó honszeretet is számottevő Nagy Imre s művészete iránti komoly tiszteletében.

Az idei alkotótábor résztvevői elé a Zsögödi Nagy Imre-díj megtervezését tűzte ki fő feladatul. E céllal szépen harmonizált az a tény, hogy a meghívottak sokan – így Adorjáni Endre, Bara Barnabás, Bocskai Vince, Dóczy András, Hunyadi László és Vetró András is – jeles erdélyi szobrászok. Ugyancsak rímelt minderre, hogy mind az alkotótábor vezetője, Szabó András, mind pedig díszvendége – Szentpéteri Tibor, a magyar ipari formatervezés doyenje, s mint ilyen, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének emeritus professzora – dizájnerek. Persze egyáltalán nem mondott ellent a díjtervezés céljának, hogy textilművészek is nagy számban képviseltették magukat az alkotótáborban, jelesül Bakó Klára, Csibi Orbán Zsófia és Csíky Szabó Ágnes. A csapatot olyan jeles erdélyi képzőművészek erősítették még, mint Márton Árpád, Vetró Bodoni Zsuzsa, vagy a jó értelemben vett amatőr festő Moldován Zsolt, a legfiatalabb generációból pedig a Nagy István Művészeti Líceum növendékei, Przibislawsky Renáta, György István és Nemes Hortenzia. Az alkotótábor munkáját szellemi munícióval támogatta még Szabó Attila fotográfus, Székely Dénes webdesigner és Túros Eszter művészettörténész is.

A szeptember 2-án, a Pál Aukciósház Galériában nyílt kiállítás a Nagy Imre előtti méltó tisztelgés tárlata, csakúgy, mint a tavalyi volt. A díjtervek többsége figuratív megoldásokban gondolkodik. Ezek közül kiemelkedik Hunyadi László kalapos portréja és Vetró András azon plasztikája, amelyik Nagy Imre Noé bárkája felé című képét szoborta meg erős expresszív erővel, különösen, ami az alkotó már a festményen is oly kifejező kezeit illeti. Az absztraktabb irányba mutató díjtervek – nem meglepő módon – a dizájnerek kezei alól kerültek ki: Szabó András Nagy Imrének a zsögödi tájat megteremtő ecsetjét formázta meg, Szentpéteri Tibor pedig egyfelől a festőtől oly kedvelt parasztbútorokat idéző hokedlivel, másfelől pedig a zsögödi tájat a megmunkált fa erezetével felidéző formákkal kísérletezett. A három termet megtöltő munkákat ehelyt felsorolni is nehéz volna, nemhogy számba venni egytől egyig őket, így csupán azokat említem zárásképpen, amelyek igazán mély benyomást tettek a cikk írójára, jelesül Csíky Szabó Ágnes Puha oltalom című textilképére, György István Nosztalgia című grafikájára és Bara Barnabás díjtervére gondolok itt – ez utóbbi ugyancsak festménytől, az Almaszedésről vette kulcsfiguráját.

Nagy Imre álma sohasem valósulhatott volna meg, ha nincsenek olyan elkötelezett személyek és intézmények, akik/amelyek az alkotótábor megteremtésében hathatós támogatásukkal segítenek. Ilyenek voltak ezúttal a Hargita Megyei Szociális Gondozás és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság, s különösen annak vezetője, Csató Miklós; a Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, a Nagy István Zenei és Képzőművészeti Líceum, és az idei táborra jelentkező Para-Farm Gyógyszertár és Demeter Péter – aki kiöntette a táborban készült alkotásokat.

Szentpéteri Márton (Budapest)