2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Luhanszk teljesen a szakadárok kezére került

  • 2014-09-04 16:02:53

  • MTI

A Moszkva-barát szakadárok teljesen ellenőrzésük alá vonták Luhanszkot, miután az utolsó ukrán katonai egység is elhagyta a kelet-ukrajnai várost.

A Moszkva-barát szakadárok teljesen ellenőrzésük alá vonták Luhanszkot, miután az utolsó ukrán katonai egység is elhagyta a kelet-ukrajnai várost.

Erről a kijevi önkormányzat ülésén számolt be csütörtökön Anton Sapoval, a Kijiv-12 zászlóalj parancsnokhelyettese.

Ez a zászlóalj volt az utolsó katonai alakulat, amely védte állásait a megyeszékhelyen, de miután csütörtökre virradóra a szakadárok tűz alá vették és teljesen megsemmisítették ottani támaszpontjukat, a katonáknak vissza kellett vonulniuk, el kellett hagyniuk a várost – idézte az UNIAN hírügynökség a katonatisztet.

Sapoval elmondta, azt a parancsot kapta feletteseitől, hogy tartsanak ki a végsőkig, de ő mégis úgy döntött, hogy kivonja a katonáit. Biztos abban, hogy helyes döntést hozott, ellenkező esetben ugyanis szerinte katonák százai haltak volna meg.

Sapoval szerint a szakadárok éjszakai támadásának voltak halottjai és sebesültjei is, de számokat nem közölt.

Az ukrán média közben csütörtökön arról is hírt adott, hogy egy odesszai bíróság döntése alapján dezertálásért őrizetbe vették a Prikarpattyja ukrán zászlóalj parancsnokát. Vitalij Komart azzal vádolják, hogy a Donyec-medencében zászlóaljával együtt elhagyta a harcteret Ilovajszk városánál, ahol az eddigi legsúlyosabb veszteségeket szenvedték el az ukrán fegyveres erők. A kijevi média arról is hírt adott csütörtökön, hogy az ukrán fegyveres erőknek el kellett hagyniuk a Donyeck megyei Debaljcevét is, miután több ezer orosz katona közelítette meg a várost, és orosz haditechnika összevonása zajlik a térségben.

Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője keddi kijevi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az április közepén kezdődött terrorellenes hadműveletben eddig összesen 837 ukrán katona halt meg, a sebesültek száma pedig meghaladja a háromezret. A szakadárok viszont azt állítják, hogy ezek a számok valótlanok. Szerintük csak augusztus folyamán 3,6 ezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg a harcokban.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató