Lidércjárás a Dombon
2015-11-03 15:57:01
- Nagy Székely Ildikó
Nálunk (még) nem divat az ősi kelta hagyományokból alakult halloweenezés, amelyet elsősorban az angolszász országokban tartanak meg október utolsó éjszakáján.
Nálunk (még) nem divat az ősi kelta hagyományokból alakult halloweenezés, amelyet elsősorban az angolszász országokban tartanak meg október utolsó éjszakáján. A gyerekek, persze, örömmel készítenek ebben az időszakban különféle ijesztő álarcokat és töklámpásokat, de kísértetnek, vámpírnak öltözött cukorkavadászokat nemigen látni mifelénk az utcákon. Igaz, november elsején, szürkület körül elmasírozott előttem egy háromtagú szellemruhás, zombimaszkos kölyökcsapat, és jó kedvre is derítettek volna, ha a következő pillanatban nem ráz ki a hideg egy egészen másfajta, valóban rémisztő látványtól. A kövesdombi buszmegállót pillanatok alatt legalább húsz üvöltöző, sötét arcú „fantom” szállta meg. A közeli üzletből áramlottak kifelé, kezükben sörösüvegekkel. Nem voltak beöltözve, mint az igazi
„helovínezők”, mi több, a hozzájuk tartozó gyerekek hiányos öltözetben, csupasz lábszárral rohangálták körbe a járókelőket, várakozókat. Az egyik férfi letérdelt a járdára, egy alacsony nő föléje hajolt, és a fejét tapogatta. A társaságból ez a páros volt a legelviselhetőbb. Már-már rokonszenvesnek is találtam őket, a többi „csapattag” ugyanis szemmel láthatóan arra törekedett, hogy minél nagyobb lármát csapva nemkívánatos mozdulatokkal ijesszen rá a közelben tartózkodókra. Egy fiatal nőnek nemsokára neki is szaladt az egyik „lidérc”.
– Be vannak lőve – jegyezte meg egy buszra váró, és magához szorította a táskáját. A többi jelenlevő jobbnak látta nem minősíteni a látottakat. A tolerancia szellemében kérdem: ilyenkor hol van bár egy „szál” helyi rendőr? Mert persze hogy be és el kell fogadni a körülöttünk, mellettünk élőket, de mi van akkor, ha ők nem fogadnak el bennünket? Ha kedvenc időtöltésük közé tartozik a civilizáltságában sebezhetőnek tűnő ember riogatása? Számomra azért is fontos ez a kérdés, mert hasonló jeleneteknek nem évente egyszer, a novemberi első köd leszálltakor lehetünk szemtanúi. Napi rendszerességgel az egyes bevásárlóközpontok környékén önkényesen kijelölt „gyűjtőpontokon” részesülünk vérfagyasztó „performanszokban”, sőt, az utakon is, ahol lidérces „könnyelműséggel” tolják szekereiket az életet aprópénzben mérő csapatok.
