Kelemen Hunor bekeményített. Lehet, hogy a kormányon kívüliség szabadsága késztette radikálisabb kiállásra a Székelyföld mellett. De az is megtörténhet, hogy áthangszerelte pártvezetői attitűdjét. A színfalak mögötti megegyezéskeresés mellé előkotorászta a népi megmozdulások erejét.
Kelemen Hunor bekeményített. Lehet, hogy a kormányon kívüliség szabadsága késztette radikálisabb kiállásra a Székelyföld mellett. De az is megtörténhet, hogy áthangszerelte pártvezetői attitűdjét. A színfalak mögötti megegyezéskeresés mellé előkotorászta a népi megmozdulások erejét. Talán a nemrég tartott kongresszus döbbentette rá, hogy az RMDSZ-en belül felerősödtek a székelyföldi autonomista erők. Pontosabban az autonómiát sürgető és radikálisabb megmozdulásokat támogató helyi vezérek befolyása növekedett. Ilyen hátszéllel nem mondhatott mást a kormányzó pártok regionalizálási tervére, mint azt, hogy utcára vonulnak az emberek. Nem engedik megvalósítani a székelyek beolvasztását román többségi közigazgatási egységbe. A jelenlegi hatalom olyan központi régiót akar, amelyben a magyarság aránya nem érné el a 30 százalékot sem. Így teljesítenék be a kivégzett diktátor homogenizálási tervét a szocliberálisok. Hisz a román pártok nem nézik jó szemmel – csak amikor pillanatnyi érdekük mást diktál – ha túl sok magyar él egy tömbben. A közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes inkorrektnek és veszélyesnek minősítette a szövetségi elnök kilátásba helyezett demonstrációs „fenyegetését”. Marosvásárhely polgármestere – aki a demokrata-liberális párt vezetőségének tagja – pedig a magyar érdekek elleni lépésnek titulálta. Az ügy pikantériája, hogy ugyanő hetek óta körbeudvarolja a székely vezetőket a saját régiós elképzelésének támogatásáért. Pontosabban egy olyan tartomány létrehozásáért, amelynek ő lehetne a vezére. Nem irigylem a törvényhozási
egyezkedésben részt vevő magyar politikusokat. De aki pályára lépett, csak a győzelemért harcolhat, még akkor is, ha a lelátókra szorult vetélytársak szidalmai nem lelkesítőek. Ezért néha jól jön az utca támogatása. Csak bízni kell a közösség erejében. A széthúzó magyar politikusok pedig ne Budapesttől várják az útmutatást, mert abból semmi jó nem születik! Lám, a magukat jobbra állóknak tituláló törpe pártok sem tudnak vezényszóra egyesülni. Mert amit az egyéni ambíciók szétszaggattak, nincs olyan foltozóvarga, aki összefércelhetné foltmentesen.
Most a közösség érdeke azt diktálja, hogy támogatni kell minden olyan lépést, amely a székelyföldi önrendelkezés ügyét előre viszi. És a kisebb-nagyobb szórványban élő százezrekről sem feledkezhetünk meg. Ehhez kell a nyakas bátorság és a megoldást keresztülvivő tárgyalókészség.
