Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Menyhárt Csongor azok közé a fiatal gazdálkodók közé tartozik, akik szülőfalujukban, Vajdaszentiványon találták meg a fejlődési lehetőségeket rejtő békés jövőt. Egypáran választották csak ezt az utat a Felső-Maros menti településen – derül ki látogatásunk alatt, miközben a 29 éves gazda megmutatja mindazt, amit a szó konkrét és átvitt értelmében felépített.
Csongor éppen tíz éve, még középiskolásként vette át nagyszüleitől a hathektáros földterületet, ahol búzát, kukoricát és árpát termesztettek.
– Gyerekkoromban a városban laktunk a szüleimmel, de amikor csak tehettem, kijöttem a nagyszüleimhez segíteni a földeken – kezdte történetét a legelejétől. – A középiskolát autószerelő és szállítástechnikus szakon végeztem Marosvásárhelyen. Tanítás után, délutánonként rendszeresen kijártam Szentiványra, a késői órákban pedig hazaindultam, hogy másnap ott lehessek az iskolában. Két-három évet ingáztam így, míg végül kiköltöztem a faluba, közben egy mezőgazdasági tanfolyamot is elvégeztem.
A hat hektár lassan bővült, ma már 120 hektáron termeszt a fiatal gazda gabonát.
– 25 hektár a sajátunk, a többit béreljük. Egy román gyártású U650-es traktorral kezdtem a munkát, és évről évre újabb gépeket vettem, így tudott fokozatosan fejlődni a gazdaság. Jelenleg külföldről hozott munkagépeink is vannak, a szalmás gabonákhoz három kombájn, illetve légkondicionáló berendezéssel ellátott traktor, amivel sokkal könnyebb egy napot a tűző napon ledolgozni. Minden felszerelést önerőből vásároltam, nem éltem a támogatási lehetőségekkel. Amikor a Pro Economicánál meghirdették a pályázatot, nagyon megugrott a munkagépek ára, egyetlen gép önrészének a biztosításához két gépet is el kellett volna adnom. Abból a pénzből inkább vettem három használt gépet. Bankkölcsönt sem vettem fel soha, a szüleim ugyanis arra tanítottak, hogy addig nyújtózkodjam, amíg a takaróm ér, és én tartom is magam ehhez.
– Milyen lett a tavalyi termés?
– Elég kritikus évünk volt a szárazság miatt, ami leginkább a törökbúzát tizedelte meg. Majdnem akkorára nőtt a törökbúza, mint amekkora én vagyok, aztán visszasült a felére. Máskor hektáronként 8-9 tonnát aratunk, tavaly alig volt 3 tonna. A búza- és az árpatermés ezzel szemben elég jó lett. Mivel a télen nem volt fagy, a munkagépek süllyedtek be a földbe, sok helyen nem lehetett szántani.
– Hol értékesíti a gabonát?
– A helyi pékség tulajdonosa, Ungur Sorin vásárolja fel, aki egy új malmot is épít a faluban.
– Milyen mértékben érinti önöket az ukrajnai gabonadömping, ami miatt traktoros tüntetést is szerveztek nagypénteken Marosvásárhelyen?
– Az ukrán gabona beözönlésével drasztikusan lecsökkent gabonaárak természetesen ránk is kihatnak, hiszen a mi felvásárlónk is a piaci mozgáshoz igazodik. Éppen ezért édesapám részt is vett a tiltakozáson. Ha ez így marad, a műtrágya és a törökbúza vetőmagja, valamint az egyéb nyersanyagok továbbra is sokba kerülnek, még a költségek sem térülnek meg, nemhogy valami pluszunk is maradjon. A helyzetet az időjárás is nehezíti, az esőzések miatt ugyanis még többnyire vizenyős a talaj a földeken, így a megmunkálásuk is nagyobb kihívást jelent. Azt mondják, két és fél év alatt nem volt annyi eső nálunk, mint szeptembertől mostanáig. Érdekes év tehát az idei, bár a maga módján minden esztendő egy kihívás. A gabonaárakhoz visszatérve, legalább 1,50 lej kellett volna maradjon a búza és a kukorica kilója ahhoz, hogy a költségek kijöjjenek, és valamennyi bevétel is legyen. Jelenleg egy kiló kukoricáért 1 lejre számíthatunk, az 1 lej 10 bani már nagyon jó árnak számít, a búza kilója 90 bani. A műtrágya ára ezzel szemben a háromszorosára nőtt.
A gazdák helyzetét a vadkárok is nehezítik, tavaly például a vaddisznó garázdálkodott a Menyhárt család telkén, de a csókákkal is meg szokott gyűlni a bajuk. Napraforgót a medvelátogatások miatt nem termesztenek, Csongor unokatestvérének ugyanis a múlt évben a „hívatlan vendég” miatt egy hektáron mindössze két zsák termése maradt.
A fiatal gazda más években ilyenkor már előkészítette a földet a kukoricavetéshez, amire rendszerint április 20-25-e körül szokott sor kerülni, az időjárás miatt ez most valamennyire eltolódhat. A búzát ősszel vetik, ilyenkor gyomirtóval kezelik, műtrágyázzák a szántóföldet.
– Ha nem adsz a földnek, ő sem ad – vallja Csongor, aki, ha beindultak a mezei munkák, kora reggeltől késő estig dolgozik.
– Aki kihasználja a jó időt, annak nyert ügye van. Amíg tart, én is „nyomom” a munkát, és esős időben pihenek. Nyaralni is csak aratás után megyünk a családdal, augusztus végén, szeptember elején.
A gazdálkodó sárpataki lányt vett feleségül, erről árulkodik a pár éve épült házukon még ott díszelgő húsvéti bokréta is. (A vajdaszentiványi hagyomány szerint boltívesen elhelyezett fenyőgallyak díszítik a feltámadás ünnepén a kapukat.) A szép, tágas otthonhoz hatalmas udvar tartozik, igazi paradicsom ez a házaspár ötéves kisfiának és hároméves kislányának, akik ottjártunkkor éppen szabadtéri trambulinozással múlatták az időt. A szülők nevetve mesélik, hogy az édesapa munkagépjei inkább a kislányt nyűgözik le, az energikus fiúcska, aki ősszel iskolás lesz, szívesebben szalad egy kört a mezőn.
– Melyek a jövőbeli tervek? – kérdezzük a családfőt, mielőtt elköszönnénk.
– Szeretnék építeni egy csarnokot a gabona tárolásához, ahol a munkagépeket is tarthatom. Emellett tovább újítanám a gépparkot minél modernebb, hatékonyabb felszerelésekkel, amelyek kevesebb gázolajat fogyasztanak. Ami a földterületeket illeti, még van hova terjeszkedni, 200-250 hektárnál mondanám azt, hogy ennyi elég. De mindezt csak szépen, fokozatosan szándékozom megvalósítani, a lehetőségek függvényében.