2020. november 30., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Furcsa cikluskezdés

Minden kezdet nehéz, tartja az ismert mondás. Azonban ez a mostani időszakra különösen igaz. A cikluskezdő diákok bekerültek egy teljesen új környezetbe, ahol szinte senkit nem ismernek, és az online térben történő oktatás, valamint az ezáltal létrejött virtuális találkozások nem is teszik lehetővé, hogy ismeretségek vagy barátságok alakuljanak ki. Bár az iskolák nagy részében volt egypár hét, amikor vagy hagyományos, vagy hibrid oktatás zajlott, ez nem volt elég idő az emberi kapcsolatok kialakítására. A tanárok többsége nem tudta kellőképpen megismerni a diákokat, felmérni a tudásukat, és a tanulóknak sem volt idejük megismerni a tanárokat, de egymást sem. Az pedig a jövő titka, hogy mikor fognak tudni az iskolában, a megszokott formában találkozni, és mikor lesz lehetőségük igazán megismerni egymást.

A különös cikluskezdésről dr. Puskás Attilát, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanárát és kérdeztük.

Dr. Puskás Attila


Dr. Puskás Attila: Nem minden fekete vagy fehér

– Kilencedikesek osztályfőnöke vagyok, de úgy érzem magam, mint egy közhivatalnok, aki beül az irodájába, és elvégzi a munkáját, vezeti a statisztikát és kitölti a papírokat, mert hiába van online oktatás, minden papíralapon működik, esetleg PDF formátumon keresztül. Alapvetően úgy élem meg a kilencedikes osztályfőnökséget, mint egy irodai munkás. Ez főként azért van, mert a Bolyaiba érkező fiatalokat be kell vezetni és az adataikat fel kell venni. Ezek megtörténtek a tanév első részében, azonban azok az események, amelyek meghatározzák egy kilencedikes életét – például a gólyabál vagy az ismerkedés – teljesen megszűntek. Amikor hagyományos oktatás zajlott, egy kilencedikes osztálynak nemcsak azt kellett elmagyarázni, hogy mi hol van abban az iskolában, hanem be is kellett vezetni őket az iskola életébe. Szerintem ez a normális osztályfőnökség, hiszen be kell mutatni a diákoknak az iskolai életet és a különféle aktivitásokat. A Bolyaiban rengeteg ilyen tevékenység van, elég, ha csak a Bolyai Diákszövetségre, a Tentamen újságra vagy a Filmtekercs klubra gondolunk. Ezek bemutatják a gólyáknak, hogy miben is áll a tevékenységük, és az osztályfőnök erre még rásegít. Ez most hiányzik. Az, hogy kitöltjük a papírokat a megszokott adatokkal, rendben van, de ettől még nem osztályfőnök egy osztályfőnök. Én azért vállaltam osztályfőnökséget, hogy a gyerekekkel egy kicsit beszéljünk az emberségről, a diákéletről és arról, hogy hogyan válnak ők jobb emberré az iskolában, hiszen a tudás fontos dolog, azonban az is fontos, hogy milyen ember kerül ki abból az iskolából. Most ettől valamelyest meg vagyunk fosztva. Természetesen van osztályfőnöki óra, online, de teljesen más az, amikor az élet bizonyos kérdéseiről szemtől szemben beszélünk, ugyanis a virtuális térben nem az igazi, nem érzem annak a hangulatát.

A cikluskezdő osztályok diákjai, amilyen a kilencedik is, nem ismerik egymást, az a pár hét, amikor a hagyományos formában tudtunk találkozni, nem volt erre elég. Lehet bizonyos kérdések mentén beszélgetéseket elindítani online felületen, és akkor a gondolkodásmódjuk, a gondolataik és a véleményük felszínre kerül, és ezt meg tudjuk ismerni, azonban közösséget nagyon nehéz építeni. Jómagam is azon dolgozom, hogy miként lehet ezt az adventi, mikulásos, karácsonyi időszakot mégis csak egy kicsit az osztályközösség szempontjából intenzívvé tenni. Arra jutottunk, hogy meg kell próbáljunk bizonyos tevékenységeket az online térben végezni közösen, például a közös mézeskalácssütést meg lehet tenni úgy, hogy mindenki süt otthon, és közösen megbeszéljük vagy együtt teázunk a kamera előtt. Nyilván ez mesterséges, és szerintem nem helyettesíti azt az együttlétet, ami ilyenkor lenni szokott. 

Meg kell említsem, hogy a diákok nagyon sajnálják, hogy elmaradtak a hagyományos rendezvények. Eddig nem láttak gólyabált a Bolyaiban, és nem voltak összerázón, mindössze hallomásból tudják, hogy hogyan szoktak kinézni ezek az események. Próbáltak bizonyos dolgokat átadni a nagyobb diákok, például a kilencedikeseknek van egy tizedikes mentoruk, aki levelet ír nekik, gondoskodik róluk, anélkül hogy felfedné a személyazonosságát. Ezek a dolgok valamilyen formában megvannak, de ez még mindig nem az igazi, és számukra elég sivár az iskolai élet. Úgy érzem, hogy egyfajta egyetemista életet élnek, mert a tanárok leadják az anyagot, de hiányzik a diákélet. Lehet, hogy meg fogjuk szervezni a gólyabált, de az már nem lesz ugyanaz, és az összerázó kirándulások, valamint az udvaron eltöltött pillanatok pótolhatatlanok. 

Természetesen az iskola a tanulásról is kell szóljon. A diákok figyelmét az online térben pedig nehezebb felkelteni, ehhez szükség van sajátos technikákra. Az online tanítás és az online világ más módszereket követel meg. Teljesen át kell álljon a tanár agya az online oktatásra, hiszen a hagyományos módszerekkel nem tud érvényesülni. Meg kell ismerni az online technikákat, szerencsére elég sok van már belőlük, azonban a kérdés az, hogy egy tanár mennyit képes ezekből elsajátítani, és mennyire akarja megtanulni őket. Meg kell említeni azonban azt is, hogy olyan technikák is vannak, amelyek kitanulmányozása nagyon hosszú időt, akár több évet is igénybe vesz. Az is előfordulhat, hogy az idősebb tanárgeneráció nem ismeri ki magát a különböző számítógépes felületek használatában. Elsősorban pedig ezeket kell ismerni, de hogy ezáltal hogyan vagyunk képesek felcsigázni a diák érdeklődését, és elérni azt, hogy egy követendő példa legyünk, valamint, hogy megkedveljék a tananyagot, csak óriási felkészültség árán tudjuk elérni. Sokkal többet kell készüljön most a tanár az órára, mint korábban. Folyamatosan kapcsolatban kell legyen a diákokkal, intenzívebb kell legyen a motiváció és a megszólítás, hiszen a képernyőn keresztül nem látom egyszerre mind a 28-30 diákot, hanem mindössze 12-13-at, ez felülettől függ. Tehát az óra nagyon intenzív kell legyen, és a tanárnak folyamatosan olyan háttértartalmai kell legyenek előkészítve, amelyeket be tud játszani, ez lehet kisfilm vagy gyakorlatok más internetes felületekről. Ezekkel lehet ugyanis oldani a monotonitást. Az az óra, ahol a tanár úgy viselkedik, mintha beülne egy televíziós kamera elé, és előadja a leckét, szerintem nem hatékony. A diákok kikapcsolhatják a mikrofont és a kamerát is, ettől még odafigyelhetnek, de nem olyan hatékony az az óra. Azt látom, hogy az online világban a tanár is egy virtuális gondolatmenetet kell levezessen, azon kell gondolkozzon, hogy mi lesz a következő felület, amit megnyit, azért, hogy felkeltse a diákok érdeklődését. Nyilván ennek is megvan a pozitív oldala, hiszen az online felületeket és háttéranyagokat a tanárok megkeresték, megtanulták felhasználni, és ezeket az oktatásban tudják használni. Eddig a romániai iskolák többsége tudomásom szerint nem volt felszerelve digitális eszközökkel. Természetesen volt számítógép és laptop, amit a minőségellenőrzések során fel lehetett mutatni. Azonban nem törekedtek arra az intézményvezetők, hogy felszereljék az iskolákat. Most pedig egyre inkább erre is odafigyelünk, és remélem, hogy a jövőben sokkal több iskolában lesz lehetősége a tanárnak arra, hogy a különféle eszközök használatával színesebbé tegye az óráját. Én abban látom az online tanításnak az előnyét, hogy mi, tanárok, hihetetlen gyorsasággal megismertük az új technológiákat, és rájöttünk, hogy szükséges változtatni, és meg kell újulni. Összeségében az online oktatás miatt valamelyest felrázódott a tanári társadalom is, persze itt is vannak kivételek. 

Illusztráció (Forrás: olandakademia.hu)