Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Mindazok, akik Hófehérkén, Hamupipőkén és más, harmóniát sugárzó állatszereplős rajzfilmeken nőttünk fel, értetlenül állunk a mai rajzfilmcsatornák kínálata előtt. Harcosok, lövöldöző robotok, akik felrobbantják, szétlövik egymást, fröcsköl a vér, az a pozitívnak kikiáltott hős, aki megsemmisíti az ellenséget. A mai gyerekek pedig egyre több időt, napi 3-4 órát, de akár ennél többet is a képernyő előtt töltenek, miközben a szülő felszusszan: végre van egy kis ideje magára. Az olvasás, a szabadban való játék helyét egyre inkább elfoglalja a tv, viszont köztudott, hogy gyerekkorban alakul ki az egyén értékrendje, utánzás útján sajátítja el az egyes viselkedésmintákat. Hogy ebben a folyamatban milyen hatást gyakorol rájuk a tévéből áradó agresszió, arról Cosma Istvánt, a marosvásárhelyi Caritas családsegítő szolgálatának pszichológusát faggattuk.
– Sokan nevezik a televíziót a 21. századi bébicsősznek, és számos kutatás boncolgatja az itt látottak káros hatását...
– Amikor a tv hatásáról beszélgetünk, fontos elgondolkodni azon, hogy a médiának, az internetnek milyen szerepe van a mindennapjainkban, mennyire engedünk teret ezeknek, miként változtatja meg a családi interakciókat. Gondolom, sokak számára ismerős jelenet, hogy hazaérünk a munkából fáradtan, és az első dolog, hogy bekapcsoljuk a tévékészüléket. Gyakran a gyerekek, akikkel beszélgetek, jelzik, hogy náluk a televízió mindig működik. Kérdezem, hogy nézi-e valaki, erre mondják, hogy nem, mindenki végzi a dolgát, időnként fel-felnéznek rá, ha valami érdekes dolog megragadja a figyelmüket. Találkozok olyan gyerekekkel, akik rendkívül sokat televízióznak, amikor megkérdezem, hogy mennyit töltenek a tévé előtt, illetve milyen szabályok vannak felállítva a tévénézés kapcsán, meglepődve válaszolnak, hogy hát erre nincsen szabály, amennyit ők akarnak. Amikor különböző tevékenységek során szülőkkel találkoztam, mindig megfogalmaztam, hogy véleményem szerint a tévé és a számítógép talán a legolcsóbb és legrosszabb bébiszitter. Ilyenkor általában a szülők reakciója az, hogy rengeteg tennivalójuk van, és ők is örülnek, hogy legalább erre az időre a gyerekek el vannak foglalva. Meg tudom érteni ezt is, de számomra szakemberként sokkal fontosabb az, hogy milyen hatásnak vannak kitéve a gyerekek ez idő alatt.
– Különböző életkori szakaszokban milyen hatással van a tévében látott agresszió a gyerek személyiségének a fejlődésére?
– Kisgyerekkorra jellemző az utánzás, valamint a példaképek keresése. Az óvodáskorú gyerekek például állandóan a valóság és a fantázia között ingadoznak, ezért fontos, hogy a látottakból mit értenek meg, hogyan szűrik le a tanulságokat, milyen modelleket kezdenek el ezek hatására követni, milyen értékrend jut el hozzájuk. És ez nemcsak az óvodáskorú, hanem a kisiskolás korú gyerekekre is jellemző. Albert Bandura pszichológus kísérletre alapozva azt állítja, hogy a gyerekek gyakran utánozzák a látott agresszív modelleket. Kutatást végzett négy csoporttal, háromban a főszereplő agresszív viszonyulásmódot tanúsított, a negyedikben nem volt jelen erőszak, és megfigyelte, hogy a gyerekek, ezeket látva, hogyan kezdenek tovább játszani. Megállapította, hogy az első háromban a gyerekek leutánozták a látott erőszakos tetteket, míg a negyedikben nem. Gyakran mesélik fiatalok, hogy XY sztár a példaképük. Amikor rákérdezek, hogy miért, azt mondják: hát állandóan szerepel a tévében, a folyóiratokban, ez csakis jó lehet. Ilyenkor arra próbálunk közösen választ találni, hogy ez a sztár mit tett ennek érdekében, melyik az az értékrend, amit az illető közvetít és ami őt megragadta.
Nagyon fontos odafigyelni a gyerek fejlődéslélektani szakaszaira. Amikor ezekről beszélünk, szóba kerül a gondolkodás, érzelmi világ, motiváció, viselkedés kialakulása. Felnőttként fontos elfogadni és megérteni, hogy a gyerekek világa nem a mi világunk, a gyerekek koruk függvényében a dolgokat teljesen másképp értelmezik mind a gondolkodás, mind pedig az érzelmek szintjén. Találkoztam olyan helyzettel, hogy a gyerek azt mondta, neki XY a kedvence, mert ha valaki valami rosszat tesz, a főhős majd megmutatja neki. A gyerekeknek van kedvencük, akiknek szurkolnak a képernyő előtt, és ilyenkor kellőképpen tudnak asszociálódni is ezekkel az alakokkal.
– Ez azt jelenti, hogy ha a kedvenc erőszakhoz folyamodik, hogy elérje céljait, akkor a gyerek ezt úgy könyveli el, hogy ez a helyes út?
– Ha a gyerek azt látja, hogy az általa kedvelt főhős agresszivitáshoz nyúl, hogy a céljait elérje, azt fogja hinni, hogy ez teljesen rendben van és ő is megteheti ezt. Gyerekkorban levonnak bizonyos következtetéseket, tanulságokat a látottakból. Ha azt látják, hogy kedvencük meg kell küzdjön céljaiért, azt gondolják, az agresszivitás egy eszköz a célok elérésére. Gyakran mondják a gyerekek, hogy nem ismernek más megoldást arra, hogy megvédjék magukat, egy-egy helyzetet megoldjanak. A fejlődéslélektan azt mondja, hogy bizonyos viselkedési mintákat eltanulunk, és követni kezdjük őket. Ez a másodlagos szociális folyamatokhoz tartozik, az elsődleges a család, a szülők. Gyakori, hogy a kislányok elkezdik édesanyjuk ruháit, magas sarkú cipőit próbálgatni. Ez az utánzáson alapuló tanulás. Vagy különböző mese-, rajzfilmhősökkel azonosulnak, megfogalmazzák magukban, hogy ők is ilyenek szeretnének lenni. De nem mindegy, hogy milyen hősökkel azonosulnak. Amellett, hogy bizonyos modelleket le tudnak utánozni, követni tudnak, ezek bekerülhetnek a játékaikba. Ezért fontos a szelekció, hogy milyen műsorokat néznek a gyerekek. Volt olyan helyzet, amikor egy bizonyos rajzfilm után azt mondta a gyerek, hogy elkezdett félni, szorongani. Kutatások igazolják, hogy agresszív jeleneteket látva a kisgyerekek elkezdenek agresszivitást beszőni a mindennapi viselkedésükbe. Ami természetes, hiszen mi, felnőttek is, ha állandóan olyan környezetben vagyunk, ahol sok a negatív érzés, az befolyásol minket, így amikor tévé, számítógép előtt sok agresszív jelenetet látnak, ez érzelmi feszültséget okoz bennük, amit valamiképpen ki kell engedjenek.
– Ennek ellenére a különböző felmérések eredményei arra utalnak, hogy a gyerekek körében az agresszív rajzfilmek a népszerűbbek, nem pedig az állatos mesék, ahol minden szereplő harmóniában él...
– Az utóbbi időben nagyméretű társadalmi átalakulásnak voltunk kitéve, valamilyen szinten ezekre reagálunk is. Engem időnként meglep, hogy a műsoroknak, amelyek valami szépet, kellemeset, értékeket közvetítenek, a nézettségük alacsony, míg a valóságshow-ké, botrányra alapuló műsoroké magas. Mintha a jóság, az optimizmus, a pozitív megközelítés háttérbe szorulna. A mi gyerekkorunkbeli régi meséknek az az üzenetük, hogy a jó győzni fog. Vannak ugyan próbatételek, de azokon keresztülmegy a kis királyfi, majd elnyeri méltó jutalmát. Fontos lenne a gyerekek életében felerősíteni ezeket a pozitív szemléletű dolgokat. Említettem, hogy sok esetben nem kontrollált, hogy mit néz a gyerek, és ezek a műsorok, agresszióra alapuló rajzfilmek, számítógépes játékok úgy vannak megalkotva, hogy folyamatos figyelmet igényelnek, állandóan koncentrálnia kell a nézőnek, egyre fokozódik az izgalom, hogy mi történik a következő lépésben. Az ingerek sokasága, a pörgés magával sodorja a gyereket, a képsorok céltudatosan úgy vannak összeállítva. Gyakran arra is oda kellene figyelni, hogy a szülők mit néznek, és a gyerekek ebből mit értenek meg, mert, mint mondtam, nekik saját értelmezéseik vannak. Sokszor amire egy felnőtt azt mondja, hogy ez számára tanulságos volt, a gyereknek nem volt tanulságos, mert ő a saját szemüvegén keresztül értelmezte a dolgokat. Fontos, hogy a szülők ott legyenek és elsősorban tartalmilag szabályozzák, hogy mit néznek a gyerekek, de az időkeretekre is oda kell figyelni. A harmadik dolog pedig, hogy a szülő elérhető legyen. Sok esetben a gyereknek kérdései vannak a látottakkal kapcsolatban, amiket szívesen feltenne egy felnőttnek. Ha a szülő jelen van és megbeszélik a látottakat, az oldja a feszültséget.
– Számtalanszor elhangzik, hogy valójában a népszerű Tom és Jerry rajzfilm is tartalmaz helyenként agresszív jeleneteket, hiszen a főhősök le-leütik egymás. Van különbség erőszak és erőszak között?
– Igen, ebben is vannak ilyen jelenetek, ám ezt inkább csínytevéseknek nevezném, és fontos, hogy ezeket oldják a poénok. Vannak részek, amikor a macska meg az egér barátok, segítenek egymáson, ha a másik bajba jut. És annak tekintetében, ami a gyerekben megmarad, különbséget kell tenni aközött, hogy állandó harcban vannak a szereplők, halálos ellenségek, vagy pedig időnként adódnak kisebb összetűzések, de óvatosak egymás testi épségével, tudnak szövetkezni, amikor a szükség úgy hozza.
– A fejlődéselméletek szerint a gyerek személyiségének a fejlődéséhez szüksége van arra, hogy más gyerekekkel, szabadban, játékkal töltsön el időt, ami úgymond felkészíti őt az életre. A tévé nem fosztja-e meg őket ettől?
– A tévé sajnos befolyásolja a szocializációnkat. Tudok esetekről, amikor a gyerekek nem mennek ki játszani, mert érdekesebb, izgalmasabb számukra ez a virtuális világ. Megnyom egy gombot, és ott vannak a hősök, pörögnek az események, ezután unalmassá válnak a hétköznapi dolgok, lemenni a barátokkal játszani, a tanulás meg végképp. Ez eléggé passzív magatartás, de rengeteg inger éri őket. Miközben ott ül a tv előtt és engedi, hogy ezek az ingerek hassanak a gondolkodására, fantáziájára, egy csomó más mindenről lemarad, ami fontos a testi-lelki fejlődésben: a társas kapcsolatokról. Szükségük van arra, hogy társas kapcsolataik legyenek, barátaik, játszótársaik. Játék közben egy csomó jó dolog történik a gyerekkel, amellett, hogy a kreativitását, fantáziáját fejleszti, problémamegoldási helyzeteket is el tud sajátítani. Ledöbbent, amikor kérdésemre, hogy miért játszanak, a gyerekek azt mondják, természetesen azért, hogy nyerjenek, mert ők akarnak lenni a főhősök, a jutalmat megkapni. A játék, mint olyan, hogy ott tudok lenni a játékban, hogy nagyokat nevetek, hogy szórakozok, kezd háttérbe szorulni. És megfigyeltem, hogy sok esetben, amikor a gyerekeknek azt mondom, hogy játék, óhatatlanul számítógépes játékra gondolnak. Ezek hatására fordul elő, hogy problémamegoldáskor más ismert lehetőség hiányában az agresszióhoz nyúlnak.
Emellett a családi viszonyok alakulására is hatással van a tévé. Köztudott, hogy a család sok funkciót tölt be az egyén fejlődésében, elkezdve attól, hogy értékrendünket, problémamegoldási készségünket elsődlegesen itt sajátítjuk el. Ma már a legtöbb lakásban minden családtagnak megvan a saját tévékészüléke. Amikor mindenki a saját tévéjén a saját műsorát követi, egy csomó releváns közös családi történés háttérbe szorul, gondolok itt például a közös étkezésekre. Ilyen körülmények között nem marad idő elmesélni, mi történt aznap, holott a gyerekek biztonságérze-tének a kialakulásában szükség van arra, hogy érezzék, szeretve vannak, odafigyelnek rájuk. Legyenek közös ebédek, a tévé ne menjen a közösen eltöltött minőségi idő rovására.
– Manapság megfigyelhető, hogy a pillanatokon belül letölthető mesefilmek hatására egyre inkább háttérbe szorul a meseolvasás...
– Szakemberként a meseolvasást nagyon ajánlom a szülőknek. Gyakran hallani családoktól, ahol még fontos szerepet tölt be a mese, hogy mesefilmekre térnek át. Sajnos, az olvasott mese már nem annyira érdekes a gyerek számára, főként, ha már előzőleg tévénéző „karrierre” tett szert, unalmasnak tartja. Pedig teljesen más élményt nyújt a gyereknek a meseolvasás, mint egy mesefilm megnézése. A mesének rengeteg pozitív hozadéka van a gyerek fejlődésére, a gondolkodására, képzelőerejére, érzelmi világára nézve. Gyakran meseolvasás után a gyerekek kérdeznek, az a hős miért győzött, miért így cselekedett, helyes volt-e így, valamilyen szinten információkat gyűjtenek, és ezáltal integrálni tudják a tanulságot. Miközben a mesét olvassák a gyereknek, a saját képzelőerejét kell használja, el kell képzelje maga előtt, hogyan is nézhet ki a boszorka, a herceg. Mindez aktivitást feltételez a részéről, nem csupán passzív befogadóvá válik, mint a mesefilm esetében.
– Sok szülő azt kifogásolja, hogy a rajzfilmcsatornák tele vannak reklámokkal. Miként csengenek le ezek a gyerek tudatában?
– Különböző szakirodalmak azt is megfogalmazták, hogy a reklámok is befolyásolják a gyerekeket. A gyerekek életkoruk függvényében képesek szelektálni vagy sem a látottak között, például kisebb gyerekek nem tudják eldönteni, hogy ez reklám, és ennek mi is a célja, csak annyit szűrnek le belőle, hogy valami új megjelenik, ami számukra érdekes, és ők is azt szeretnék, akárcsak a reklámban szereplő társaik. Fontos, hogy ezekről beszéljen a szülő a gyerekkel, ne csak nemet mondjon a kért játékra, arra hivatkozva, hogy amúgy is annyi játékod van már, hanem magyarázza meg, ez most éppen miért nem fontos vagy nem lehetséges.