Leengedték a Víkendtelep csónakázótavából a vizet

– egy megkésett észrevétel

Megvallom, eléggé vegyes érzelmekkel olvastam a Népújságban az egyébként jócskán megkésett cikket. Mégis arra gondoltam, körülnézek a helyszínen. A ködös délelőttön (ez a fényképekből is kitetszik, de szerencsére a lényeg jól kivehető) a gáthoz közeledve már messziről hallani lehetett a hivatali megbízásból évek óta buzgón serénykedő magabiztos szak-avatott fagyilkolók druzsbájának (értsd: láncfűrészének) sikoltását. A Poklos-patak melletti fák után úgy látszik, ezek „élveztek” elsőbbséget. Hogy erről az évenkénti „toalettálásról” mi a fák véleménye, az bizonyosan nem tűri a nyomdafestéket. 

Kezdeném azzal, hogy a zavaros egyvelegből, amely három témát igyekszik valahogy egybe összefércelni, végül is  egy halpusztulási eset „drámája” bontakozik ki. Mielőtt azonban egyeseken túlzottan heves felindulás venne erőt, előrebocsátom, hogy bármilyen, a leírt esettől eltérő bevatkozással okozott halpusztulást (például villamos árammal való halászás, a jobbágyfalvi gátnál felgyülemlett iszaptömegnek az alatta levő mederbe engedése stb.) magam is nemcsak elítélendőnek és büntetendőnek, hanem kártérítésre jogosultnak is tartom. Ellenben itt az az érdekes helyzet áll fenn, hogy a főmederrel szoros kapcsolatban levő holtágba telepített halak pusztultak el a gát bal parti dupla táblás ürítőzsilipjének megnyitásakor bekövetkezett vízszintcsökkentés következtében. Gondolom, nem nehéz belátni, hogy hasonló eset (mármint, hogy egy holtágban vagy mellékágban erősen leapad a vízszint) hosszabb szárazság alkalmával előfordul természetes körülmények között is. Bizonyára valaki úgy gondolta, hogy egy főmederrel szoros kapcsolatban levő holtágba halat telepítve azok csak ott fognak lubickolni, és eszük ágába sem jut majd kimerészkedni a főmederbe, netán onnan nem kíváncsiskodik be egy-egy a holtágba. Amennyiben ez a helyzet, igencsak különös a Maros Megyei Környezetvédelmi Őrségnek a borsos, 30.000 lejes bírság kiszabásakor tanúsított, messzire elrugaszkodott túlbuzgósága. Nem érdektelen megemlíteni, hogy ugyanez a szemfüles és szigorú hatóság épp ellenkezőleg, vehemens (majdhogynem más kifejezés jött ki a billentyűzetből) pártolóként viselkedett a jobbágyfalvi gát iszaptömegének majd’ évenként megismételt mederbe történő leürítésével kapcsolatban, amely azt kilométeres távolságban élettelenné változtatta. Ha pedig (feltételezve, mert nem ez az eset) a holtág töltésekkel lenne elválasztva a főmedertől, és tegyük fel, zsilipek is lennének beépítve, például vízfrissítés céljából, az előzetes értesítés alapján azokat le lehetett (kellett) volna zárni, és így a vízszint sem csökkent volna a veszélyes szintre, és a halaknak sem lett volna semmi bántódása. Ami pedig a Maros Vízügyi Hatóság regálását illeti az úgynevezett „integrált vízgazdálkodás” emlegetésével, nem tudom, hogy egy enyhén fanyar mosolyon kívül hova is integrálhatjuk azt.

A másik említett eset az Aquaservvel kapcsolatos. Ez még különösebb, ugyanis a szerkesztőség zárójeles magyarázata szerint a felgyűlt iszap gátolta volna a vízkivételt. Sajnos nem derül ki, melyik vízkivételnél gyűlt fel az iszap. Nos, ez csak a gát felett kb. 160 m távolságban, a jobb parton épített alapvízkivételi pontnál lehetséges. Az objektivitáshoz tartozik, hogy az Aquaservnek van itt valami igaza, amint ezt a 2011 novemberében készített fényképem is bizonyítja. Ezen a vízkivételi mű előkamrájában legalább egyméteres iszaplerakódás látható. (Csak mellékesen említem, hogy itt a feliszapolódás mértékét nagyban lehetett volna/lehetne csökkenteni a megfelelően megtervezett és épített hidrotechnikai műtárgyak és megoldások segítségével. Egyébként ott még más gondok is vannak.) Ugyanakkor jó tudni, hogy az Aquaserv kezelésében levő vízműnek van egy, az előírások által megkövetelt biztonsági vízkivételi műve is, éspedig a gát alatti jobb oldali szárnyfal végében, mintegy 50 m távolságra a gáttól, ahol a feliszapolódás teljes mértékben kizárt. Az előírások által megkövetelt módon ennek állandóan üzemképes állapotban, úgynevezett „meleg” készültségi állapotban kell(ene) lennie. Magyarán, néhány csapkezelési művelettel és egy gombnyomásra indított szivattyúzással legtöbb tíz percen belül üzembe lehetett/kellett (volna) állítani. Igencsak jó volna tudnia a város közönségének (és nem csak), hogy ez miért nincs így. Ugyanis a cikk szerint az Aquaserv a gát feletti vízszint csökkenésével és a feliszapolódott alapvízkivételi mű kapacitásának nagymértékű csökkenésével indokolta a halasztási kérését.

A harmadik és tulajdonképpen a legfurcsább, ugyanakkor  a legködösebb, mi több, a címben jelzett  témával kapcsolatos eset a polgármesteri hivatal kéréséről szól. Eltekintve a cikk értelemzavaró, helytelen kifejezést használó megfogalmazásától, ebben az esetben is jogosan tevődik fel a benne fel nem tett kérdés: miért is kell a zsilipek „konzerválásához” a víkendi csónakázótóban lecsökkenteni a vízszintet? Ugyanis a cikkben „vízmű”-ként emlegetett tulajdonképpeni két zsilip konzerválását a városi vezetés által alkalmazott „konzerválás” helyett csak a helyesen végzett karbantartási munkákkal lehet(ett volna) biztosítani. Ehelyett a politikai csatározásokkal elfoglalt és (nem csak az ehhez) hozzá nem értő városvezetés az elmúlt 30 évben az oda nem figyelésen kívül majdnem semmit sem áldozott a zsilipek karbantartására. Az 1964-ben tervezett és épített szegmens típusú ikerzsilip a város egyik büszkesége, gyöngyszeme és egyedi létesítménye volt a később a Kárpátok sétány mögötti Maros felett átívelő kábelfüggesztett gyaloghíd mellett (amely annak idején országos premier volt). Két jeles helybéli tervezőmérnök munkáját dicséri az előbbi és egy harmadikét a későbbi, a kivitelezésért pedig a volt megyei építkezési trösztét. Az idősebb marosvásárhelyi közönség jól tudja, és emlékezetében most is él az a kép, amikor a két ikerzsilipet a nyári szezonban szépen leengedték, hogy a víz alá fordítva-süllyesztve lehetővé tegyék a csónakok közlekedését a tó és a Maros között. A zsilipek karjának végén levő formatervezett betontömbök tulajdonképpen ellensúlyok, amelyek  szinte teljesen kiegyenlítik a zsilipre ható erőket, miáltal azokat csekély kézi erővel lehet működtetni. A víz alá süllyesztéskor a karok az ellensúlyokkal közel függőleges helyzetbe kerültek. Nem mellékesen jegyzem meg, hogy közel 40 éven át a Maros és a Víkend-tó közötti szabad vízáramlás nagymértékben csökkentette az ikerzsilip előterének feliszapolódását, így kotrásra igen ritkán és alig volt szükség. De nemcsak azért, hanem a híres Cementlapok előtti mederszakaszét is. (Lehet, hogy még vannak akik emlékeznek arra, hogy a Cementlapok a fürdőzés mellett még egy másik dologról is nevezetes, mégpedig arról, hogy egy szerencsétlen manőver következtében itt süllyedt el  valamikor a Vízügyi Hatóság kísérleti kotróhajója.) Ezzel szemben a cikkhez mellékelt kép tanúsága szerint nemcsak a híd és a Turbina-árok vízkivételi rácsa előtti meder van ismételten – meg nem engedett módon  – feliszapolódva, hanem a Cementlapok és a felette levő parti zóna is, egészen a Cementlapok párkányáig. Mindez annak ellenére, hogy 2011-ben teljesen kikotorták az összes iszaplerakódást. Ezt az iszapdombot a rajta megtelepedett vízinövények még jól meg is kötötték. A félreértés elkerülése végett hozzá kell tennem, hogy egy duzzasztott mederben a hordaléklerakódás és feliszapolódás természetes és elkerülhetetlen kísérőjelenség. Ugyanakkor jól kivehető, hogy a feliszapolódás a parti zónában nagyobb mértékű a Cementlapok felső végénél épített sarkantyú alatt, mint afelett. Ez szakember számára egyáltalán nem meglepő. A kérdés csak az, hogy milyen szaki tervezte ezt a helytelen megoldást, és azt milyen vízügyi illetékes szaki hagyta jóvá.

Hogyan alakulhatott ki ez a vízáramlás? Érdemes ezért még egy kis kitérőt tennünk. Valószínűleg mindenki észrevette, hogy a tóból helyenként függőleges acélcsövek, úgynevezett „kémények” állnak ki, amelyekbe nyílások vannak vágva. Ezek közül vagy kettőt már régebben felszámolt a hivatal a szabadtéri úszómedencék építésekor, amelyek helyett a tó végének bal oldali sarkában egy túlfolyó- és ürítőaknát épített. Ugyanakkor az úszómedencék vízforgató berendezésének nyersvízzel való ellátását a tóból egy rögtönzött megoldással oldották meg. Ezeket a „kéményeket” a tó kanyarulata előtti „zseb” végében épített oldalbukós vízelvonó műtárgy egészítette ki. Ezáltal a Maros-gát normál üzemi vízszinttartó állapotában a tóba beáramló víz hozamának változtatásával és annak folyamatos elvezetésével biztosította az ikerzsilip tervezője a tó vizének állandó frissítését. Erre ugyanis azért volt és volna továbbra is nagy szükség, mert enélkül a nyári melegben az állóvízben azonnal megindulna az iszapos víz minőségének a gyors romlása. Mivel az utóbbi évtizedekben a zsilipeket már nem süllyesztették le, csak esetleg egy keveset nyithatták meg, a beáramló vízmennyiség már távolról sem volt elegendő a kellő mértékű vízfrissítéshez, miáltal a tó vizének minősége jócskán leromlott. Amikor 2007-ben nekifogtak a fedett úszómedence építésének, felmerült a tó végében felszámolásra kerülő két rögtönzés elköltöztetésének igénye. A terv 2008-ban elkészült ugyan, de helyette két még rosszabb rögtönzést facsart a hivatal. Így tette ezt a rendkívül egyszerű, de zseniális és ugyanakkor kényes rendszert gyakorlatilag hatástalanná a városvezetés, a zsilipek „konzerválásához” hasonló módon.

A szezonon kívüli időszakban a zsilipek zárva voltak, hogy a tavat karbantartás céljából le lehessen üríteni az ezek kétoldali zárótömbjébe szerelt ürítőberendezések segítségével a Maros gát alatti medrébe a Turbina-árok alatt átvezetett Csónakos (Luntraşilor) utcai esővízcsatornán keresztül. A rendszeres karbantartás elmulasztása a zsilipek acélszerkezetének egyre nagyobb mértékű rozsdásodását, a fogaskerekes működtető mű károsodását és az ürítőrendszer tönkremenetelét eredményezte. A rozsdásodás a zsilipeket erősen meggyengítette, továbbá a homloklemezek kilyukadása az évtizedek alatt megévődött gumitömítésekkel együtt azok vízzáróságát is kompromittálta, miáltal a vízveszteség állandósult és egyre nagyobb méreteket öltött. Ez a romlás 2011-ben már a hivatalt is felébresztette, és szeptember-októberben foltozgatni kezdett. Úgy-ahogy letisztították a rozsda egy részét, kicserélték a homloklemezeket és néhány merevítést, és lefestették a szerkezetet. Nem nagy túlzás, ha azt mondjuk, hogy majdnem a festék tartotta csak össze a szerkezetet. Ennyi volt a nagyjavítás. Akkor már a laikus is láthatta, hogy ez távolról sem elég, és ennek jó vége nem lesz. Ez a pillanat el is érkezett ez év novemberében, amikor a hivatal a gát által duzzasztott vízszint csökkentését kérte. A mellékelt két kép egyikén a hivatal zseniális megoldása látható, amellyel a vízveszteséget próbálja csökkenteni a bal oldali zsilipnél. Ezúttal a Maros felőli vízbeáramlást. Az észvesztő megoldás a zsilip előtti hornyokba illeszteni próbált két vékony vaslemezre feszített műanyag fóliából áll. Látható, hogy a fólia középen már le is csúszott, a belső vaslemez pedig gyengeségének tudatában és szégyenében beroggyant (december 11-i délelőtti állapot). Amint a látottak és a hely hiányában nem mellékelt fényképek tanúsítják, a majd’ szitává rozsdásodott szerkezeten és a tönkrement gumiszigetelésen keresztül a Marosból több helyen is beszivárog a víz, lassan, de biztosan feltöltve a tómedret. A másik képen nem kevesebbet látunk, mint hogy a zsilipet a partoldali ellensúly alatt egy acélcölöppel kitámasztották! Ez pedig azt bizonyítja, hogy a szerkezet a fogaskerekes művel együtt a teljes összeroppanás előtt áll. Gondolom, most már értelmet kap a cikk elején a hivatal által emlegetett „kisebb nyomás” igénye. Nyitott kérdés, hogy ki fog felelni mindezért a minősíthetetlen hozzáállásért. 

Hogy mit is jelent valójában a zsilip tönkremenetele? A hivatal elsőrendű felelősségén kívül először is azt, hogy a tavat már csak a Marosból történő szivattyúzással lehet majd feltölteni. Továbbá, hogy ebben az állapotban – a vízpótlás hiányában – a tó vizét többé már nem lehet frissíteni, annak közegészségügyi következményeivel együtt. Vagyis rövidebben azt, hogy a jövőben, az ikerzsilip teljes felújításáig igen nagy a valószínűsége annak, hogy a víkendtelepi tó üresen fog maradni. Ez ugyanakkor még azt is jelenti, hogy az úszómedencéket már nem fogják tudni feltölteni a tó vizéből, sem azok vízfrissítését biztosítani a tóból (a jelenlegi megoldás szerint). Az ikerzsilip teljes felújításánál pedig kötelező módon figyelembe kell még venni a tó vízfrissítő megoldásának az újraelemzését.

Természetesen jobban is lehetett volna dokumentálni ezt az épületes beavatkozást, ha időben szakembert is hívtak volna az újság részéről. Nyilván nem is tudhatták, hogy egy laikus számára teljesen banálisnak tűnő beavatkozás tulajdonképpen mennyire súlyos hiányosságokat takar. Így a tulajdonképpeni lényeg a cikk címével ellentétben érdemtelenül elsikkadt az adófizetők elől, akik méltán várnák (várják???) el az általuk megbízott városvezetéstől a közvagyon (és nem csak) kellő mértékű tisztelését és a polgárok megbecsülését. Mert ami most itt történt, az nem erről szól.