2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Két művelődési otthon újulhatott meg az elmúlt időszakban Backamadaras községben a LEADER program révén.

Fotó: Vajda György


Két művelődési otthon újulhatott meg az elmúlt időszakban Backamadaras községben a LEADER program révén. Augusztustól főjavítás alatt állt a községhez tartozó szentgericei művelődési otthon, ahol a tetőszerkezetet, a belső falakat újították fel, termopán nyílászárókat tettek, ugyanakkor a víz- és a villanyhálózatot is kicserélték. Az anyagokat a polgármesteri hivatal állta a költségvetésből, önrészként, míg az építkezési költségeket a pályázatból fedezték. A hivatalos átadásra alig két hete került sor. A támogatás folytán nemcsak a szentgericei kultúrház újulhatott meg, hanem a backamadarasin is átalakításokat végeznek. Az utóbbiban ajtókat cserélnek ki, és jobban szigetelik az előteret. S míg az előbbibe 80, az utóbbiba 240 széket is vásároltak, és a függönyrendszert is kicserélik. A pályázat még lehetővé tette egy olyan GPS-készülék vásárlását is, amivel elsősorban a földterületek kataszteri nyilvántartásba vételét könnyítik meg. A szentgericei kultúrotthon belső javítása 69.100 lejbe került, a székekre összesen 70.000, függönyre 38.000, míg a speciális GPS-re 53.000 lejt költöttek pályázati pénzből – tájékoztatott Turbák Zoltán polgármester.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató