Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Kétszáz év múlva rólunk semmi hír már –
Kaczaghatsz hát, hisz mindhiába sírnál...
Mert jó mulatság volt ez – férfimunka.
S nem tudni még: mi lesz, ki tér nyomunkba?
Kolozsvárott vagy Maros-Vásárhelyütt
Nem kérdi senki: „Sándor, újra elgyütt?”
Más örvend, csókol, hívja, szidja Istent...
Más öldököl, lop, írhát s lelket is ment...
Más él-hal, búsul helyettünk, s ha tudja:
Boldogságát is helyettünk hazudja.
Más lakja házunk, más hordozza arczunk,
Más álmodik – mi már csak mélyen alszunk,
Álmok nélkül, mint nyelvetlen harangok...
Oly szótlanul nyugosznak lenn a hangok,
Mert szó sincs már, fohász, fakult esengés,
Ha megtört, hűvös érczbe fúlt a zengés...
Visszhangja bennünk elbolyong, ha alszunk:
Más lakja házunk, más hordozza arczunk.
Maros-Vásárhelyt, 1893 februárjában