Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A postásfóbiás ebnél sokkal érdekesebb a kutyamaró kihordó – jól tudja ezt minden leendő médiaszakember, aki képzése során találkozott már a hírérték fogalmával. Az érdekes, meglepő, netán felháborító sztorik hajszolása közben azonban gyakran fontos – kevésbé szokatlan – események, jelenségek szorulnak háttérbe, mintha csakis botrányra éheznének a tévéképernyőre szegeződő, virtuális útvesztőkön kalandozó tekintetek. Mindennapi színtereink csakis akkor méltók a nyilvánosság figyelmére, ha környékükön – lehetőleg negatív értelemben – „áll a bál”. Ez az íratlan szabály érvényesül az egyetemi élet tükrözésénél is. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem igencsak ízletes „falatnak” bizonyult az utóbbi időben az írott és elektronikus sajtó számára, a cirkuszoktól elkerült felsőoktatási intézményekről viszont nemigen lehetett hallani. Pedig a hallgatói lét legfontosabb mozzanata, a szesszió zajlott le, illetve zajlik ezekben a hetekben, néhány egyetemen – a Sapientián, a Művészetin – pedig már meg is kezdődött a második félév. Milyen arányban vizsgáztak sikeresen a diákok, voltak-e olyanok, és ha igen, hányan, akik nem vehettek részt a tudáspróbákon a ki nem fizetett tandíjrészlet miatt? – kit érdekel mindez egy olyan botránydús időszakban, mint a mostani. Pedig jó lenne ezekre a jelenségekre is figyelmet fordítani, hiszen a felsőoktatásban részt vevő, sokszor láthatatlan tömegként kezelt fiatalok meghatározó szerepet játszanak majd a közeljövő gazdasági, társadalmi, politikai történéseiben. Egy jászvásári egyetem honlapján háromszáznál több diák szerepel a tandíjjal elmaradottak listáján, a legnagyobb adósság 1500 lej. Ez megint a „postás kutyája sztori” – legyinthetnénk –, nincs benne semmi különös, hiszen a lakosság jelentős része kölcsönök, tartozások terhe alatt görnyed. Valóban így van, mégsem ártana elgondolkozni az ok-okozati összefüggéseken. Például azon, hányan mulasztanak anyagi okokból – és hogyan lehetne segíteni rajtuk? –, illetve hányan érdektelenségből? De nem lenne oktalanság némi figyelmet szentelni arra a – tavaly októberben nyilvánosságra hozott – közvélemény-kutatásra sem, mely szerint a romániai egyetemisták sokkal céltudatosabban irányulnak a nyugat-európai, amerikai, illetve ázsiai munkaerőpiacok felé, mint két évvel korábban, Kínában például háromszor annyian vállalnának munkát, mint 2009-ben. Botrányzabálás közben azonban efféle „semmiségekre” nemigen marad idő.