Lassított visszanézés

Marosvásárhely tragikusan fiatalon elhunyt, az utókor emlékezetében mégis legendává nemesedett festőművészéről, Nyilka Róbertről emlékezett meg kedden délután a város képzőművészetet kedvelő polgársága.

Fotó: Nagy Tibor

Marosvásárhely tragikusan fiatalon elhunyt, az utókor emlékezetében mégis legendává nemesedett festőművészéről, Nyilka Róbertről emlékezett meg kedden délután a város képzőművészetet kedvelő polgársága. A Bernády Ház földszinti galériáiban nyílt emlékkiállításon teljes telt házas közönség tette tiszteletét, a magánszemélyektől és intézményektől kölcsönkért, megihletően nagyszerű festmények és grafikák között házigazdaként, méltatóként Nagy Miklós Kund üdvözölte a megjelenteket. Mint mondta, a negyvenévesen elhunyt Nyilka Róbert most lenne nyolcvan esztendős – akár közöttünk is lehetne.

– Egy torzóban maradt életmű kis darabját láthatjuk a falakon és nem tudhatjuk, milyen irányba halad festészete, ha ő életben marad. Nem vagyok marosvásárhelyi, de a városba költözésem után nem sokkal találkozhattam már a Nyilka-legendáriummal, amely az idő múlásával egyre gazdagabbá vált. Itt jöttem rá, hogy szinte mindegyik komoly képzőművészeti nemzedék kitermel egy olyan tálentumot, amely nagy energiával, tehetséggel, de önemésztő módon alakítja művészetét, majd elég. Elég, ha Dósa Gézára, Vida Árpádra, Nagy Pálra, Sükösd Ferencre, Székely Miklósra gondolunk. Nyilka Róbertnek nem adatott meg az elismerés, a külföldi tanulmányút lehetősége, mégis igen jelentős művésszé vált. Ezért is voltak barátai, támogatói. A legrosszabb időszakban élt, a diktatúra legkeményebb éveiben és ez a diktatúra mindent megtett az ellehetetlenítéséért. Ő ezért is állt meg, illetve tért vissza az időben – képei mindezt tükrözik. Egy félreállított ember volt, akiről nem írhattak, akinek a rendszer büntetéséből fakadóan nem sikerült egyetemet végzett képzőművésszé válnia. Legjobb barátja, krónikása a szintén tragikus sorsú költő, Szőcs Kálmán volt, aki 31 évesen hunyt el. Nagyon örvendek, hogy sikerült munkáit a Bernády Házban bemutatni, még ha eklektikus is egy kicsit ez a tárlat és hiányoznak az anyagból a nagyobb kompozíciók – mondta Nagy Miklós Kund, majd átadta a szót Czirjék Lajos képzőművésznek, a kiállítás főszervezőjének.

– Családi kötelékek fűznek Nyilka Róberthez, ezért kezdtem kutatni utána. Kutatásaim eredménye ez a tárlat, amelynek volt már előzménye: a Kultúrpalotában még szerveztünk emlékkiállítást, arra 120 alkotást sikerült kölcsönkérni a tulajdonosoktól. A mostani tárlat kisebb lélegzetvételű, de láthatunk rajta eleddig ki nem állított képeket is. A célunk: Nyilka Róbertre emlékezni és emlékeztetni. Én tovább gyűjtök, szeretnénk egy albumot megjelenteni munkáiból, ezért ezúton is kérem mindazokat, akiknek Nyilka-kép van a birtokukban, vegyék fel velem a kapcsolatot.

A tárlatnyitó utolsó mozzanataként egy 1968-ban készített, pár perces feljavított minőségű és lassított felvételen bemutatott kisfilmet láthattunk a festőművészről, a Maros-part szerelmeséről, a hatalmas klasszikus zenegyűjtemény és lexikongyűjtemény tulajdonosáról, akire a közönség soraiból Dienes professzor emlékezett. Mint mondta, Nyilkát a diktatúra félreállította, nem kapott állást, végül ők alkalmazták az egészségügyi nevelési házban. Rendkívül nagy műveltségű ember volt, a legtehetségesebb festők közé tartozott, mégsem engedték soha külföldre. Mindössze egy kiállítása volt a Kultúrpalotában, 1968-ban. De ekkor, csak az első napon több mint négyszázan írtak az emlékfüzetbe, a két hét alatt pedig több ezren. Ez ma már elképzelhetetlen lenne. Ilyen közönségsikere volt és van ma is – hallottuk a résztvevőktől, majd zárszóként Nagy Miklós Kund árulta el: a következő, Bernády Ház-beli tárlatnyitóra október 25-én kerül sor. Ekkor Barcsay Jenő és tanítványai munkáit láthatja az érdeklődő közönség.