Lapozó

Oly néma csend ül mindenen mostan/Mint csaták után a győztes ha elhaladt/S a pincék mélyén megbúvó árvák/Elfojtják jajuk míg lemegy a nap.

Oly néma csend ül mindenen mostan/Mint csaták után a győztes ha elhaladt/S a pincék mélyén megbúvó árvák/Elfojtják jajuk míg lemegy a nap. (Muszka Sándor). Hát élj soká a tested évein túl,/és érts szavakból: vesztüket jelentik,/a háború meg rég nem tudni, min dúl,//az égi képek is már rendre lentik./...Mert húsz után az ember hegynek indul,/s egy kerten át kiér a tiszta csendig. (Farkas Wellmann Éva). Nem hiszem, hogy kizárólag a konvenciókról szólna a fáma, mégis, amikor a kortársaimat olvasom, többek között arra is kíváncsi vagyok, hogy ők milyen hagyományokat, normákat, konvenciókat látnak ma érvényesnek a világban, az irodalomban – pontosabban azon a territóriumon, ahol ez a két halmaz metszi egymást. (Gondos Mária-Magdolna). ...Döme szinte mindenféle zenét szeretett hallgatni, még népzenét is néha, és nem is volt olyan, mint például a hippik a suliból, akik mindig füveznek a lánybudiban, és állítólag együtt szexelnek, legalább öten egyszerre, ezt Döme egyszerűen fel sem tudta fogni, és késeket sem hordott magánál, mint a rockerek, a hosszú zsíros hajú fiúk az osztályból, akik szerint Döméből egy buzi hipszter lett, és akkor ott voltak a rapperek, akiknek mindig frissen volt nyírva a hajuk, és a mánelisták, akiket mindenki együttesen utált, még Döme is, mert a mánélé egyszerűen szóba sem jöhetett, de ezek ilyen blokkos gyerekek voltak, akik még magyarul sem beszéltek jól, és dicsekedtek azzal, hogy keverik a két nyelvet, és ez undorító volt, gondolta az egész osztály... (Adorjáni Panna). Vénusznak nem volt cigije/írtam neki jöjjön le reggelizni/pirítóst kért és kávét/a viszonyunk nem baráti/csak mindketten tudjuk/hogy estétől reggelig/az egész világon mi várunk/a legtöbbet. (Győrfi Kata). Nagyúr, megint csak üldögélek itten,/dolgok summája: kávém, reggelem,/de tudom jól, hogy nem az enyém ez sem,/kinn taxi vár és ősz van hirtelen. (Horváth Előd Benjámin). Szobáddal szemközt, a fürdőszobában/összekucorodom a hűvös porcelánban,/mint fehér, csontos öl, körülvesz a kád./Világít az ajtón bolyhos pongyolád. (Láng Orsolya). Úgyhogy ültem a múzeum előtt és főztem és masszíroztam az elfagyott végtagjaimat. A víz már éppen főtt, és akkor kinyílt mögöttem az ajtó és megjelent az őr, olyan vörös volt a feje, mint a decemberi cékla, és hadonászott, hogy nagyobb legyen a benyomás, én meg valahogy egyből megértettem, hogy vége a küszöbön töltött szép éjszakáknak. (Papp-Zakor Ilka). De volt nagybátyja az idegenlégióban is, azok nem szaroznak, mondta, ha kell, lángszóróval égetnek utat a dzsungelben, szabad idejükben pedig kurvákhoz járnak, és az agyukig szívják a kokaint. Máskor ugyanez a nagybácsi éppen a hűvösön ült valamelyik dél-amerikai börtönben, ahol festék meg megfelelő eszközök híján olvasztott bakelittel és varrótűvel tetováltak egy egész szentképet a hátára. (Potozky László). Milyen zárt ez a hajnal/feszült a csend a kert a kéreg/testére kilinccsel nyitottam léket/tökéletes fojtott morajjal//kiengednek a jégcsapok (Serestély Zalán). Az ölés, barátocskám, nem kunszt. Egy világmegváltó rögeszme és kevés meszkalin. Ennyi. És hogy praktice milyen érzés meghúzni a ravaszt, figyelni, ahogy elsúrol a golyó a szúnyogok és a kullancsok felett, beletalál az élő testébe, rést feszít élő és élettelen közé? (Székely Örs). A világ testünk otthonos nagy óla/s minden érdekelne és megértene/de lám elszalonkabátosulva mind/a rég elfáradt tarka lódenszárnyak/és a lélek is mi éppen rámtekint/egy jól kigondolt spriccmosolyba bágyad. (Varga László Edgár). Székelybőben évtizedek óta egyetlen értelmiségi sem él, állandó jelleggel nem tevékenykedik ott. Az utolsó tanító, Bozsi Albert, 1997-ben távozott a faluból. Mindössze három iskolás gyerek képezte akkor a tanulóifjúságot, az iskolát megszüntették. (Tófalvi Zoltán). Székelyföld, 2013. február.