Lapozó

• 2013-02-01 14:27:49

• Kaáli Nagy Botond

Neked óriási szerencséd van, hogy összehozott a sors velem, sosem gondolkodtál el azon, hogy egyáltalán megérdemelsz te engemet?

Tudom, mondta az író, azok a mitugrászok körülöttem, akik nem szégyellik írónak nevezni önmagukat, mind-mind dilettánsok mellettem, egyik-másik elérte az amatőr szintet, de ez a maximum, elfelejtik őket, mintha nem is lettek volna soha, az én műveimet több tucat nyelvre fogják lefordítani, a középiskolákban tanítani fogják őket, az egyetemen tantárgy leszek, utcákat fognak elnevezni rólam, itt és szerte Európában mindenütt, de lehet, hogy máshol is. Neked óriási szerencséd van, hogy összehozott a sors velem, sosem gondolkodtál el azon, hogy egyáltalán megérdemelsz te engemet? (Sigmond István). Hiába forgolódtál/fákat, bokrokat láttál./Ez nem lehet a tajga,/mondtad, fejed vakarva./És magadat keresve/köszöntött rád az este./Rácsai közé zárt a/kínrímek kalodája./S a lemenő nap fénye/arcot rajzolt az égre. (Vaszilij Bogdanov). Fiatalon egyszerűbbnek éreztem az életet. Talán, mert minden sikerült. Tizenöt évesen, mikor az első barátnőmért mentem a robogómmal, hogy kimenjünk a strandra, és az útról letérve dugtunk egy gyorsat néhány bokor takarásában, az annyira magától értetődő volt. Nagy szenvedélyek nélküli, de őszinte, meleg, egyszerű és ismerős intimitás volt köztünk, mint a testvérek között. Nem éreztem, hogy tétje lenne a dolognak. Játék volt. Gyerekek felkészülése az életre. (Somogyi Zoltán). Nem kell mindig igazad legyen – tévedhetsz is./Ez nem az a hely, ahova vágytál,/nem ismersz magadra benne./Az emberek tennék igazán várossá,/de ők ma hiányoznak,/maguk helyett árnyékukat küldték ki az utcára,/s a kikötőben kísértethajók vitorláját/rángatja a szél. (Balázs Imre József). Megbabonázva néztem az igazgató asztalára ömlesztett ezüsttalérokat, rajtuk erdélyi fejedelmek és Habsburg-császárok arcképeivel. Az igazgató mosolyogva biztatott, hogy nyugodtan fogjam meg őket, ilyet még biztosan nem volt lehetőségem a kezembe venni, és miközben megtapogattam néhányat, elmesélte, hogy egy közeli faluban találták az érmeket, pöcegödör ásása közben. (Benedek Szabolcs). Az irodalomtörténet egyik felfedezése a művek irányzatokhoz kapcsolása, más szóval a történetírás tárgya az irányzattörténet is. Az erdélyi irodalom vonatkozásában ennek azért van jelentősége, mert mai felfogásunk szerint az erdélyi magyar irodalom a magyar nemzeti irodalom része (mai felfogást mondok, jóllehet ezt tegnap, sőt tegnapelőtt is vallottuk, csak hangoztatni és főleg érvényesíteni a diktatúra tilalmai közepette ezt alig lehetett), s ebben a szellemben tárgyalja az erdélyi szerzőket és szövegeiket Pomogáts Béla könyve is. (Láng Gusztáv). Jó ideig Bécsben voltam, mint diplomata. A szekuritátés „beszélgetés” után kértem az áthelyezésemet. Bécsben lehetett már érezni, hogy fog valami történni, jött a peresztrojka, és különböző jelek már mutatták, hogy nyitás következik. Elkezdtem játszani a gondolattal, hogy ha bekövetkezik a váltás, akkor hogyan élnék tovább, és már benne volt a gondolataimban a visszatérés. (Oláh-Gál Elvira beszélgetése kisfaludi és lubellei báró Lipthay Antallal). Más szóval: a nemiségről, erotikáról szóló beszédek eddigi motivációi a lakodalomban hatványozottakká válnak: itt az erotikával, nemiséggel foglalkozni, róla beszélni kitörő, kirobbanó öröm, ugyanakkor közösségi, társadalmi érdek is. Ennek ellenére a korlátok között marad, mivel visszatérek egyik alapgondolatomhoz – a paraszti nemiséget két életérzés lengi be: a szégyen és a félelem, de ugyanúgy a disszimulálás nyújtotta öröm és kétértelműség elégtétele is. (Dr. Balázs Lajos). Emlékeztetni szeretnék a román nacionalizmusnak az ortodoxiával való összefonódására. Gondoljunk csak a Mihály Arkangyal Legionáriusaira, akik a két világháború között „működtek” (már a nevük is beszédes – eredeti nyelven: Legiunea Arhangelului Mihail), köztük Nae Ionescura, aki még Samuil Micu románságát is megkérdőjelezte görög-katolikus hitvallása miatt. (Izsák Anikó Borbála). Boldog ember vagyok, mert orvosként a hivatásomra leltem, boldog vagyok, mert a művelődési közéletben folytatott tevékenységemmel úgy érzem, utat mutathattam az utánam jövő nemzedékeknek, és nem utolsósorban boldog vagyok, mert harcoltam a hazámért. Ennél többet azt hiszem, nem kívánhat egy ember. (Mirk Szidónia Kata beszélgetése dr. Szőts Dániellel). Székelyföld, 2013. január.