2024. november 28., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Lapozó

A bűnbánó Mária Magdaléna egy másik, menekülés közben festettem, már mint gyilkos és halálra ítélt, modell nélkül.

A bűnbánó Mária Magdaléna egy másik, menekülés közben festettem, már mint gyilkos és halálra ítélt, modell nélkül. Nem Léna, azt nem lehet még egyszer. Az a pillanat, amikor visszanyeri a szüzességét, és a lélek minden fényével szétterül az arcán: ezt csak Léna tudta, senki más. Nem értették, észre sem vették. Elveszett. (Visky András). Arról a délelőttről egy fontos emlékem maradt: süt a nap, főhadnagy úr magas és szőke, ügyes kis bajusza van, megkérdezi, hol van az apukám, a fronton, felelem, ő bólint, megsimogatja a fejemet, és felültet arra a szép, szürke lovára. Nevettem és féltem, pedig a főhadnagy úr igazán kedves volt hozzám, és még kedvesebb anyuhoz. Aztán a vacsorára emlékszem. Ragyogott az asztal, és persze finom volt minden, ami az asztalra került. (Zöld szemével, fekete hajával, izmos termetével, pompás fogsorával Leontin bácsi képzeletemben hasonlított Bagirára, akiről Nelli néném olvasott föl A dzsungel könyvéből). (Szilágyi Júlia). Andreas, hallgatnak a vértől/lucskosra mázolt égiek,/ne higgy, Fiam, a hívásuknak,/mert istenek itt nincsenek!/Nincs itt isten, Fiam, egy szál sem,/egy sem tévedt ide e tájra,/imára, bacchanáliára,/Jupiterre mondom, ne tudd,/merre fészkelnek, merre égnek,/hol várják őket a szirének,/hol égnek ki, mely kikötőben,/Bacchus kis offshor kocsmájában,/ahol in vino veritas van?! (Balázs Tibor). Minden reményük parányi/el kell bennünket kapálni/de legyen a kertünk bevetve/mielőtt a kaszás keresne//maholnap én is bottal járok/öreg vagyok s ők aggastyánok/kerüljön el minket az átok/imádkozzuk a miatyánkot. (Ferencz Imre). Apám elragadtatásában odáig jutott, hogy kidobálta az összes meséskönyvemet, és újakat vett nekem, bár mondhatni elég egyhangú volt az ízlése, mivel csak Thomas Mann-regényeket vásárolt. Azokat kellett olvasnom, mert szerinte a népmesékkel semmire sem megyek, és már rég kinőttem az olyan értelmetlen zagyva történetekből, amelyek hemzsegnek a boszorkányoktól, sárkányoktól, királyfiktól és a szegény ember legkisebb fiától. – Az élet nem ezekről szól – magyarázta csillogó szemekkel, egyszerűen imádta, ha lábbal tiporhatta mások illúzióit –, ideje, hogy szembenézz a valósággal. (Magyary Ágnes). Mióta elhoztad/arra a megemlékezésre,/és elsőként ott mutattad meg/nekem – egyből nyilvánosan,/beleejtve a fájdalmamba –/ezt az örökkévalóan idegent,/abban a helyzetben,/amihez semmi köze sem/lehetett, sem neki, sem neked,/azóta vannak ábrándjaim,/amiket végre csak nélküled/tudok elképzelni már. (Áfra János). Nyitva találtuk azt a kertet, amelyben csámpás lábú asztalok és lócák állnak elszórtan, göcsörtös almafák alatt. Annyira jellemző ez a hely a mi tájainkra, hogy elég csak ezt a mondatot leírni, és minden hasonszőrű azonnal tudja, hol van. Még akkor is, ha nem ugyanarról a helyről beszélünk. És ugyanazokat a meddő vitákat folytatjuk. Minden kelet-európai bölcs bánatos lesz, miután megiszik néhány kör alkoholt. Minden kelet-európai bölcs előbb-utóbb alkoholt fogyaszt, csámpás lábú asztal mellett, valamiféle gyümölcsfák alatt. És arról beszél, hogy el kell menni onnan, ahol éppen van, mert elviselhetetlen erejű ez a mocsár, előbb-utóbb mindenkit beszippant. Kiszívja belőle az életerőt. Az energiát. Az álmokat. Mondja mindezeket, és közben az az illúziója, hogy erős szárnyakat növesztve köröz csámpás lábú asztalok, asztaltársaságok, almafák, földönkívüliek által látogatott erdők felett, melyben a fák úgy dülöngélnek, mint valami részegek, és közben az agyát, folyékony nitrogénbe mártva desszertként szolgálják fel, más tájak extravagáns asztalain. (Márton Evelin). Angyal se tudja már, se démon,/ezek a falak szürkébbek, a hó mögött/s az összes többi közt a titkok,/kimondaná ki mondaná a mondatot,/nem. Hallgatná. A szív kötött//hozzá a földhöz húsz vagy öt éve./Azt mondják tél jön, de már tél van itt./A viszony más és más a kétely,/könnyen megérzem, mondom is, jövel./Keresni kell az élők közt a holtat is. (Horváth Előd Benjámin). Látó, 2014. július. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató