2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Korunk, 2017. június. Esszéírók. 

A Bernády Házban nemrég nyílt meg Molnár Dénes emlékkiállítása. Lapunkat a néhai művész alkotásaival illusztráljuk


A könyvtár leghátsó raktárában két, papírlapokból emelt, embermagasságú oszlop dőlt le. A lapok szertehullottak, beborították az asztalt, az asztal körüli székeket, az intarziás parkettet, de még a polcokon álló könyveket, sőt a barokk csempekályha ülőkéjét is. Mint amikor hó fedi be a szürke utcákat, olyan volt, vakító és ijesztő, mert nem akart leállni, és mi, a két rémült könyvtáros és én ott álltunk ennek a hóesésnek az epicentrumában (Láng Zsolt). Az emberi történelem nem a születéssel kezdődik, és nem a halállal ér véget. Van. Szüntelenül. Formálódik. Örökös folyamat. Lót lányai is ezt gondolhatták, s a szörnyű pusztulás közepette egy fertelemmel lettek úrrá az életen. A bűn kioltotta önmagát, s történelem született belőle. A história mindnyájunk gyermeke. Neveljük fel tisztességben! (Gábor György). A civilizáció történetében számos példa van arra, hogy a különböző hitekkel miként élt vissza a hatalom. Az emberiség történelme nem más, mint a visszaéléseknek a története. Amint mondják, a történelmet mindig a győztesek írják, nem a legyőzött kisebbségek, elhurcolt rabszolgák. Elég, ha azt említjük, hogy a hozzánk legközelebb álló hellenizmus többistenhite szinkretikus volt. Aztán mi lett belőle? (Ágoston Vilmos). Azt hiszem, érdemes elmerengeni az élet fontos kérdéseiről. A legfontosabb pedig éppen maga a merengés, mert arról fogalmunk sincs, hogy mik az élet fontos kérdései, ez azonban ne akadályozzon meg bennünket abban, hogy elhiggyük: nincs fontosabb dolog, mint az élet fontos kérdéseiről elmerengeni. Ha ez tautológiának látszik, nos az (Gyenge Zoltán). A gyűlölet biztonsága azt is magában foglalja, hogy az ontológiai idegenként misztifikált mindenkori politikai ellenfél negációjával egy éppannyira negatív közösség – illuzórikus közösség és identitás – is létrejön, jóllehet a valóságban éppen ekkor és ezzel rombolják le a létező vagy lehetséges társadalmi integráció és politikai identitás alapját. A gyűlölet lángja úgy teremt világosságot a gyűlölködő fejében, hogy kioltja benne az értelem napjának fényét: a rend éjszakája nappali rendnek látszik benne, a szabadság biztonságos rendje káosznak, a zsarnokság tökéletes káosza pedig rendnek és biztonságnak (Szilágyi Ákos). Bánffy hazatérése idején a Magyar Párt a passzív közjogi-sérelmi politika parlamentáris gyakorlatát folytatta. Bethlen György abból indult ki, hogy a magyarság problémái nem rendezhetők mindaddig, amíg Erdély vissza nem kerül az anyaországhoz. Feladatát ebből eredően az autonómia és a kollektív kisebbségi jogok biztosításáért, a nemzetközi kisebbségvédelmi normák érvényesítéséért folytatott küzdelemben látta. Alkati, felfogásbeli és műveltségi különbségekből fakadó ellentétük mellett ez a politika volt a fő oka kölcsönös és elmélyülő ellenszenvüknek, amely rányomta a bélyegét az erdélyi magyar közélet valamennyi megmozdulására (Csapody Miklós). A mesélés módja ugyancsak figyelemre méltó teljesítménnyé teszi Vida Gábor prózáját. Olyan áradása van az ő történetmondásának, amely nem engedi lankadni a figyelmet. Mint egy krimiben. Viszont a helyszínek és az idő változása úgy épül egységbe, hogy nem válik gátjává modern elvárásunknak, a 20-21. században megszokott időjátéknak (Kántor Lajos). 
Korunk, 2017. június. Esszéírók. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató