Lángra lehet lobbantani a szunnyadó parazsat!

Marosvásárhelyen vasárnap ért véget az ökumenikus imahét, amelybe idén is a magyar történelmi egyházak és híveik kapcsolódtak be. A záró istentiszteletet a Vártemplomban tartották, ahol Szénégető István, a remeteszegi Szent Család plébániatemplom római katolikus plébánosa hirdetett igét, Henter György házigazdaként üdvözölte az összegyűlt híveket. 

Azok a hívek, akik részt vettek ezen az igehirdetésen, különösen nagy élményben részesültek, hiszen Szénégető István a kereszténység szó szerint is legégetőbb kérdésére világított rá. 

– Ugye, lángol a szívetek? Szent Pál apostol mondja: tüzes lelkületűek legyetek! – szólított fel az igehirdető, majd meghívta a híveket, hogy idézzék fel a tűzzel kapcsolatos kedves emlékeiket. Egy szép gyertya lángját, egy mécsest, egy lámpást, egy tábortüzet, amit körülült a család, s aminek a látványa semmihez sem fogható életérzést ad. Jézus azt mondja, azért jött a földre, hogy tüzet gyújtson. Nem akármilyen tüzet, hanem isteni lángot. Ha ez a bizonyos láng – ami az első pünkösdkor kettős lángnyelvek formájában érkezett a földre – ég a lelkekben, az ember képes minden nehézséggel és megpróbáltatással megbirkózni. Ha megérintett ez a láng, akkor a tüzes lelkülettel másként tudunk viszonyulni embertársainkhoz is. Ilyen tűz égett annak idején Lorántffy Zsuzsanna szívében, aki a betegek és árvák pártfogója lett, vagy Bod Péter református lelkész, a kor legnagyobb tudósa lelkében, vagy Pongrácz Szent István jezsuita szerzetes vértanúban, vagy Hajdu Gabriella csíkmadarasi vértanú apáca lelkében, vagy Márton Áron püspökben, akik minden szorongattatás és nehézség ellenére, szívós akarattal mindig megmaradtak hitben, szeretetben és hűségben. 

– Ti láttatok tüzes lelkületű, lángoló szívű embereket? Lehet édesapád, édesanyád, nagyszüleid, lelkipásztorod, lehet, hogy egy városi elöljáró. Az ökumenikus imahét utolsó estéjén megfogalmazódott-e bennetek, hogy ti is szeretnétek lángoló szívűek lenni? – kérdezte az igehirdető.

 – Hálás vagyok, hogy az ökumenikus imahéten nap mint nap együtt imádkozhattunk, igét olvastunk, találkoztunk. Alkalom volt arra, hogy Marosvásárhelyen közösen felszítsuk az összeesett hamu alatt pislákoló parazsat. Erre van esély. Lelkésztársaim nevében mondom, hogy Marosvásárhelyen nem teológiai vitákat folytatunk, hanem lelkészekként, papokként le tudunk ülni egymás asztalához, egymás arcába tudunk nézni, s meglátjuk egymásban az embert. Ez azért lehetséges, mert az én szívemben és a te szívedben is ég egy lángocska, ugyanaz, amit Isten gyújtott. Az evangélium lényege az imádság, az Istennel való kapcsolat. Mi az imádkozó emberek közé sorakozunk fel, és arra biztatjuk híveinket, hogy fogják meg egymás kezét! Az identitástudatunk őrzése mellett nem számít az, hogy ki milyen felekezetű keresztény, csak éljen bennünk a közösséget összetartó tűz! Nemrég ünnepeltük a magyar kultúra napját. A kultúra nem csak az anyanyelv, a zene, az irodalom ünnepe, hanem a viselkedéskultúráé is. Emberként, testvérként, egymást bátorítva tudjunk viselkedni! Ez jelenjen meg mosolygó arcunkon is! Külső jele legyen annak, hogy a szívünkben ég a láng! – fogalmazott Szénégető István.

Az ökumenikus imahét utolsó istentiszteletén a Mustármag közösség énekkarának szolgálatát hallgathatták meg a hívek, ami méltó és színvonalas befejezése volt a rendezvénynek. A tehetséges fiatalok a Te Deum rockoratóriumból és a Márton Áron püspök életéről írt Népemért vállalom című oratóriumból szólaltattak meg részleteket. Szólót énekelt Nemes Tibor, Mezei Ildikó és Boros Emese.

Végül elhangzott a Himnusz és a Székely himnusz.