Kutyavásár
2014-01-20 14:58:31
- Nagy Székely Ildikó
Pár hónappal ezelőtt a marosvásárhelyi Pandúrok sétányon a biztonságosabb közlekedést népszerűsítő akcióra gyűltek össze a környékbeliek.
Pár hónappal ezelőtt a marosvásárhelyi Pandúrok sétányon a biztonságosabb közlekedést népszerűsítő akcióra gyűltek össze a környékbeliek. A vasárnap délutánra időzített rendezvény programjában a tájékoztatás mellett koncert és baleset-szimulálás is szerepelt, nem csoda, hogy a gépkocsiforgalom előtt lezárt úttesten és a közeli nagyáruház felé vezető dombocskán szinte minden korosztály és társadalmi kategória felsorakozott. Hirtelen egy fekete-fehér „öltönyös” négylábú is feltűnt a tömegben, a zöld magaslaton álldogálók között. Őt nem igazán érdekelte az esemény, de még a bámészkodók sem, nem nézett senkire, csak loholt ide-oda a szoknyák és nadrágok között. Pár lépésre tőle barna kölyöktrió bukkant fel. A foltos blúzos, maszatos gyerekek ügyet sem vetettek a teret körbeszaglászó állatkára, túlságosan elbűvölte őket az eléjük táruló látvány, mégis egyértelmű volt, hogy a kutyus hozzájuk tartozik.
– Melyiketeké ez a kutya? – szólította meg őket váratlanul egy ősz hajú, magas férfi. A gyerekek ámulva néztek rá, aztán a legbátrabbikuk, egy köpcös, fekete hajú fiúcska magára vállalta a kutya tulajdonjogát.
– Az enyém, bácsika – nézett az emberre. – Miért?
– Megveszem – állta a tekintetét a férfi. – Ötven lejt adok érte.
– Kétszázon alul nem adom – bátorodott meg a kicsi legény. – Fizessen annyit, és viheti.
A párbeszédet ez idáig szótlanul követő copfos leányka cérnahangon kiabálni kezdett.
– A kutya nem eladó. Nem adjuk senkinek – sikítozta, majd a békésen kóválygó eb után vetette magát. Felnyalábolta és magához szorította az állatot, aztán már iszkolt is vele a szürke tömbházak között vezető úton a völgybe, ahol a vasárnap délutánok is fázósak és színtelenek.
